Kedves Bárdos Judit!
Ismeretlenül szeretnék megosztani Önnel és minden tagjukkal egy versikét, egy kecskekölteményt, ami Karinthy Frigyes most megjelent Karácsonyi társasjáték című kötetében találtam.
Kedves Bárdos Judit!
Ismeretlenül szeretnék megosztani Önnel és minden tagjukkal egy versikét, egy kecskekölteményt, ami Karinthy Frigyes most megjelent Karácsonyi társasjáték című kötetében találtam.
A Kormány 601/2020. (XII. 18.) Korm. rendelete egyes, az egészségügyi katonák és az egészségügyi honvédelmi alkalmazottak jogállására vonatkozó veszélyhelyzeti szabályokról.
A BRDSZ Dr. Pozsgai Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos személyügyi országos rendőrfőkapitány helyetteshez címzett levele itt olvasható.
570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről.
Kínai technológiát kellene átvenni ahhoz, hogy az Orbán-kormány minden tüntetőt arcfelismerő rendszer alapján megbírságolhasson
Jelenleg igen könnyű hibázni. Félelmetesen hangzik, hogy egy tüntetésen a rendőrség arcfelismerő rendszer segítségével utólag bírságolhatja a résztvevőket, a jelenlegi eszközök mellett azonban a hatóság egy közepes méretű demonstráció résztvevőivel szemben is csak nagy hibaszázalék mellett tudna dolgozni. A helyzet akkor változhat meg gyökeresen, ha az Orbán-kormány a kínai technológiát veszi át saját állampolgárai sakkban tartására - számolt be róla a 24.hu.
Forrás: 24.hu
Majtényi László: A kormányzat az élethez való jog kivételével más korlátozhatatlan jogokat csorbíthatna, ami képtelenség
Az alkotmányjogász szerint az alaptörvény módosítása, amit a betiltó jogszabály megalapozására utólag tervez a kormány, abszurd és értelmezhetetlen. - A Fidesz egyetlen szerencséje az, hogy a papír végtelenül türelmes, nem gyullad meg attól, ha képtelenségeket írnak rá – nyilatkozta lapunknak Majtényi László alkotmányjogász. Az alaptörvény módosítása, amit a betiltó jogszabály megalapozására utólag tervez a kormány, abszurd és alkotmányjogilag is értelmezhetetlen – állapította meg –, a gyülekezési szabadság érvényesülését egészében fenyegeti. A módosítás tartalma ködös, nem felel meg a normavilágosság követelményének. Annyi azonban kiderül belőle, hogy a kormányzat az élethez való jog kivételével más korlátozhatatlan jogokat csorbíthatna. Ez az alkotmányosság fogalmai szerint képtelenség.
Forrás: Népszava
Riasztó kutatási eredmény: erre számíthatnak, akik átestek a Covidon
A Covid-19 miatt kórházi kezelésre szorult betegeknél akár még 30 hónappal később is jelentősen nagyobb volt a kockázata további súlyos egészségügyi problémáknak – állapították meg francia kutatók az Infectious Diseases című folyóiratban publikált tanulmányukban. A Covid-19 miatt kórházba került betegeknél a kórházból való elbocsátást követő 30 hónapig fokozott volt a halálozás vagy a kórházi kezelés kockázata különböző szervi rendellenességek miatt, ami a betegség több szervet érintő következményeit tükrözi– állapították meg a tanulmányban. A kutatásban először a hat hónapon belüli halálozások és súlyos megbetegedések terén mutatkozó különbségeket hasonlították össze. A kórházban kezelt csoportban 100 ezer személyévre vetítve 5 218 halálesetet találtak. A kontrollcsoportban 100 000 személyévre vetítve 4 013 haláleset történt. Tehát a Covid-19 miatt kórházba kerültek körében a vizsgált időszakban a halálozás 30 százalékkal magasabb volt.
Forrás: Portfolio
Újabb figyelmeztető jel érkezett Magyarországról
A tavalyi év végén is mérséklődött az üres álláshelyek száma, ami azt sugallja, hogy a gyengélkedő gazdaság közepette a munkaerőpiac feszessége csökken, a dolgozók alkupozíciója romlik. Az infláció eredete tehát egyre kevésbé tűnik munkaerőpiaci jellegűnek, így más tényezőket kell keresni az áremelkedés mögött. De mi lesz a bérekkel? Olyan kevés az üres álláshely Magyarországon, mint amennyi utoljára a Covid-válság elején volt.A vállalati szektorban 39 ezer betöltetlen munkahely volt tavaly október és december között, ami azt sugallja, hogy a munkaerőpiac folyamatosan lazul, hiszen egy évvel korábban még 47 ezer üres állást számlált a Központi Statisztikai Hivatal. Persze ezzel együtt sem lehet arról beszélni, hogy megoldódott volna a munkaerőhiány kérdése, az viszont egyre egyértelműbb, hogy kevésbé tűnik akut kérdésnek a dolgos kezek hiánya a cégek szempontjából.
Forrás: Portfolio
Úgy tűnik, Orbán Viktor megijedt valamitől, olyan társadalmi feszültséget szít, amelyet nem biztos, hogy kézben tud tartani
A magas fokozatra kapcsolt szélsőjobbos retorika Orbán Viktor félelmét mutatja – vélekedtek a lapunknak nyilatkozó elemzők a kormányfő poloskázó ünnepi beszédéről. Még az is lehet, hogy a fegyver visszafelé sül el.
Forrás: Népszava
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2023-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk