30. ÉVFORDULÓ – Bárdos Judit köszöntőbeszéde

Tisztelt vendégeink, kedves volt és jelenlegi kollégák!

Tisztelettel köszöntök mindenkit. Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, hogy fontosnak tartjátok, hogy itt legyetek.

Először is elnézést kérek, hogy írásbeli dolgozatom felolvasását fogom elkövetni annak ellenére, hogy leginkább papír nélkül szoktam beszélni. 30 évet összeszedni és nem nagyon tévedni: itt nem elég az emlékezetre hagyatkozni. Az emlékezet egyébként is fura dolgokra képes – általában a kellemes események jutnak el a tudatunkig, a kellemetlen dolgokat igyekszünk a fiók aljára söpörni.

A Belügyi Dolgozók Szakszervezetének megalakulásáról készült jegyzőkönyv rendelkezésünkre áll, s nagy örömünkre szolgál, hogy az alapítók közül sokan itt ülnek közöttünk.

A megalakuláskor szakszervezetünk kinyitotta történetének ajtaját és belépett az ismeretlenbe.

Némelyekben okkal, joggal motoszkálhat a kérdés: van-e mit ünnepelni? Sorolhatnám a borúlátásra okot adó körülményeket, de nem lehet, hogy szomorúan üljön születésnapot az ember.

Eddigi küzdelmeinkről nem mondhatjuk, hogy „örökkön győzött e had”, de nem is vagyunk híján eredményeknek, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Az is igaz, hogy keményen megküzdöttünk mindenért.

Erre azok a tanúk, akik megtöltik a termet. Önzetlenül hozzáadták a küzdelemhez a maguk munkáját társaikért. Szóltak, amikor mások nem, cselekedtek, amikor mások visszahúzódtak. Ők az érdekvédelmi, érdekképviseleti munka frontvonalában vállalták a megbízatásukkal járó, nem mindenki szemében hálás feladatokat. Megérdemlik a tiszteletünket, az ünneplést. Előttük is tisztelgünk ezen a napon. Meg kell emlékeznünk mindazokról, akik már nem lehetnek velünk, ezért arra kérlek benneteket, hogy egyperces néma felállással emlékezzünk rájuk.

A rendszerváltás idején az új hatalom félt attól, hogy rendőrállammá nyilvánítják és ezért megkezdte a rendvédelem, főleg a rendőrség területén az eszközök visszavételét. Abban az időben a kollégák egy jól megfizetett szakmunkás bérszintjéért dolgoztak. Jól éltek belőle, tudták, ha felszereltek, egy életet a rendőrségnél tölthetnek. Lesz lakásuk, a gyerekeket elhelyezik bölcsődébe, óvodába, elmehetnek nyaralni, szociális támogatást kapnak, ha szükségük van rá.

A hivatás, hivatás marad. Amikor eljöttek a rendőrséghez, a tűzoltósághoz, a büntetés végrehajtáshoz, abban reménykedtek, az életüket itt töltik, tisztességes munkáért tisztességes bért kapnak. Ugyanakkor minden vezető tisztában volt azzal, hogy a kollégák az alacsony fizetésüket „maszekolással” egészítik ki. Egy kezdő utcai rendőr 1992-ben 18-20 ezer forintot, néhány éves gyakorlattal 25-26- ezer forintot keresett.

1998-ban megkezdődött a BM gazdasági intézményei tevékenységének az egyszerűsítése – akkor úgy mondták, racionalizálása. Ennek áldozatául esett a közétkeztetés, amely ellátta a kormány, a belügyi vendéglátás, a gyermekintézmények étkeztetését, áldozatul estek az intézmények gondnoksági feladatai, az üdülők fenntartása.

Az első elvétel a jelenlegi miniszter nevéhez fűződik első minisztersége idején. Elvették az addigi összes szociális és jóléti juttatást, minden bölcsődét, minden óvodát és a végén 2002-ben a Miniszter Úr megszüntette a belügyi könyvtárat. 24 óra alatt 70 ezer kötetet vittek el az országból, tudomásunk szerint Romániába. 2002-ig, meghatározott beosztások kivételével, megszüntették a szolgálati lakásokat. Már nem lehetett igénybe venni a belügyi üdülőket.

Az indok az volt, hogy a rendvédelemben ugyanazokat a szociális és jóléti juttatásokat kell adni a dolgozóknak, mint amit minden más állampolgár kap az országban. Kivételezés nincs. E juttatásoknál nem kell tekintettel lenni arra a munkára, amit végeznek. Ez ugyanolyan munka, mint minden más!

Hogy mások érdekében veszélynek teszik ki az életüket? Tudták, amikor elvállalták.

Az elmúlt évek alatt nagyon sok volt rendőrtiszti főiskolás kollégával találkoztam. Korábban én tanítottam őket, most a következőket mondták nekem: "Tanárnő! Maga nem ezt tanította! Nem azt tanította, hogy egy tollvonással meg lehet a múltat változtatni. Nem azt tanította, hogy egy tollvonással el lehet venni régi jogokat, kötelezettségeket. Maga azt tanította, hogy az államigazgatásnak biztosnak kell lennie, nem lehet ötpercenként átszervezni. Nem lehet az átszervezések érdekében minden egyes alkalommal megroggyantani egy szervezetet."

Mindeközben 1999-ben a szakszervezet működési területe átölelte a Belügyminisztériumot és háttérintézményeit, a rendvédelmet, szervezeti döntés alapján ezt nevében is meg kívánta jeleníteni. Így lettünk Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete.

2000-től elkezdődött a rendvédelem negligálása. Mit jelentett ez? Mindig az aktuális főkapitánynak, miniszternek megfelelően kellett átalakítani a szervezetet. 2002-ig tudták a kollégák: ha dolgoznak, akkor megfelelő illetményben lesz részük. Ez 2002-ig igaz is volt. Ekkor volt az utolsó érzékelhető béremelés a rendszerben, majd 2006-ban megszüntették a Belügyminisztériumot. Hogy miért? Valakinek eszébe jutott, hogy szét kell szedni a szervezetet. Hogyan szedték szét? Az állami tűzoltóságot áttették az önkormányzati tűzoltóságba, maradt a belügy területén a rendőrség és az igazságügyhöz tartozott a büntetésvégrehajtás

Önkormányzati Minisztériummá alakult a Belügyminisztérium, a belügyi ágazatba tartozó rendvédelmet elosztották az igazságügyhöz. Az igazságügyhöz került a belügy, a rendőrség, a büntetésvégrehajtás és a titkosszolgálatok egy része. A honvédség maradt, ahol volt. Az Önkormányzati Minisztérium gyakorolta a hatalmat a tűzoltóság felett. Sokat vitatkoztunk a tűzoltó kollégákkal az átalakítás előtt. Jó lesz-e ez nekik? Harcoltak, hogy az önkormányzathoz kerüljenek, és mit ad Isten? 2012-ben az önkormányzattól visszakerültek államiba.

2007 júliusában az utolsó szociális juttatást is megszüntették a rendvédelemben, megszüntették a belügy, a rendvédelem kórházát. Ezzel minden olyan pluszjuttatás eltűnt, ami a rendszerváltás előtt megillette a rendvédelmi dolgozókat. Ezáltal sokkal kevesebb jutott a kollégáknak.

2006 még másról is híres volt. 2006 őszén történt, ami megtörtént. A jelenlegi belügyminiszter 2000-ben még odajött 400 közalkalmazott közé és elmondta: adna nekik szívesen több pénzt, de most nem tud, várjanak egy picit. Ez a belügyminiszter mostmár kilenc éve nem jár a munkavállalók közé.

2003-2006 között szakszervezetünk több mint 20 ezer taggal rendelkezett, hiszen 2003-ban a Határőr Szakszervezet saját kezdeményezésére beolvadt a BRDSZ-be. Miután elképzeléseik nem valósultak meg, a beolvadást kezdeményezők a kiválás mellett döntöttek és Rendészeti Védegylet elnevezéssel új érdekképviseletet hoztak létre. 2008-ban megszüntették a határőrséget. Közel 3 ezer határőrt, akik a feltételeknek megfeleltek, szolgálati nyugdíjba helyeztek, az állományban maradókat áthelyezték a rendőrséghez.

A határőrség önállóságának megszüntetése, beolvadása a rendőrségbe azt eredményezte, hogy több ezer határőr élt a nyugállományba vonulás lehetőségével, nem kívántak rendőrré válni. A szolgálati nyugdíj megszüntetésének híre szabad utat adott azoknak, akik rendelkeztek a feltételekkel arra, hogy utoljára éljenek a lehetőséggel.

Félreértés ne essék: a pályát sokan nem önszántukból hagyták el.

A rendvédelmet, de főleg a rendőrséget 2008-2009-ig rendszeresen átszervezték. Az átszervezési hullám a határőrség megszüntetésével nagyjából lezáródott, de végül a szolgálati nyugdíj megszüntetésével ért véget.

2012-ben ismét nevet váltott a szakszervezet, egyre inkább tágítani kellett a kört, ahol a tagsága dolgozott.

Így lett a nevünk: Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.

2011-12 eseményei előrevetítették, hogy a kormányzat bosszút fog állni azon utcai események miatt, amelyek ezeket az éveket kísérték. Megszüntették a korhatár előtti ellátást, a szolgálati nyugdíjat és bevezették az általános nyugdíjkorhatárt a hivatásos állományok részére.

Ezt követte a tagdíjlevonás módjának megváltoztatása, ezzel végkép a padlóra küldték az érdekképviseleteket.

A tagok többsége közömbösségből, kényelemből elhagyta a szervezeteket, minden rendvédelmi szakszervezet nagymértékű létszámcsökkenést szenvedett el. Itt tartunk most. Sajnos a jelenlegi kormányzat legnagyobb örömére ez a folyamat még nem állt meg.

Jelen pillanatban azt kell, hogy mondjam, nem éri meg a rendvédelemnél dolgozni. A fiataloknak ez már nem jelent hivatást. A hivatás azt jelentette valamikor, hogy beállunk valahova dolgozni, szeretem a munkámat, szeretek a kollégák között élni, ismerjük egymást, tudjuk egymás hibáját és erényeit, együtt végezzük a munkánkat. Ma mit érünk? Elvégzünk egy rendészeti szakközépiskolát, beállunk a rendszerbe és azt vesszük észre, nem azt kapjuk, amit vártunk. A mai ifjúság az elmúlt 30 évben filmeken szocializálódott. Mit látott? A rendőr nyomoz, a tűzoltó tüzet olt, a katona harcol kint Afganisztánban, jól megbecsülik, eszméletlen jó technikával rendelkezik. Ezt várja el, amikor beáll a rendszerbe ő is.

A rendvédelmi ágazatot érintően igencsak egyoldalú a közvélemény tájékoztatása. A megjelenő hírek nem tükrözik a valóságot. Amiről a hírek szólnak, a határvédelemmel, az engedéllyel- vagy engedély nélkül hazánkba érkezőkkel van tele. A napi munka nem képezi a tájékoztatás tárgyát, arról sincs tudomása a közvéleménynek, hogy az eltelt 30 év hogyan alakította át alapjaiban a szervezeteket. A különböző rendvédelmi szervekhez való toborzás  – mert az nem tagadható, hogy az elmúlt 4 év nagyságrendileg a legtöbb üres állás kialakulását hozta a rendőrség, a katasztrófavédelem és a büntetés végrehajtás területén – tapasztalatai tükrözik a magyar állampolgárok negatív véleményét. Az elmúlt években egyetlen alkalommal sem sikerült feltölteni alkalmas jelöltekkel a rendészeti szakgimnáziumokat.

Akit felvettek, szembesül azzal, hogy a rendvédelmi szerv tagja mit vállal a testülethez való csatlakozásával. Elveszti személyes autonómiája jelentős részét. Azokat a jogosultságait adja fel, amelyek lehetővé tennék, hogy érdekeiért ugyanolyan határozottan lépjen fel, mint mások. A rendvédelem területén kizárt a sztrájk kezdeményezése, gyakorlása, csak demonstrációval lehet véleményt nyilvánítani.

Sajnos a társadalom tagjai nincsenek tudatában, hogy mit jelent a hivatásos szolgálat. Tudják-e, hogy mit jelent a várakozási feszültség, az önkéntes csapatszolgálat, a parancs végrehajtásának a kötelezettsége? Tudják-e az emberek, hogy a hivatásos életpályát (a családit is) vezénylésekkel, riadókkal, készenléttel vagy berendelésekkel egy szűk és sötét alagútba terelik?

A többség egy ilyen életpályán jut előre a sötétben botorkálva. A hivatásos életpálya minden szépsége ellenére egy alagút. Sokan vannak, akik az alagút végét jelző fény után botorkálnak. A kormány döntése, hogy megszüntette a szolgálati nyugdíjat, a hivatásos pálya méltó befejezésének lehetőségét vette el. Így az alagútnak nincs vége. A hivatásos szolgálat választásával olyan tudást igénylő életpályára kerültek, amit a piacon nem használhatnak fel csak akkor, ha átállnak a másik oldalra. Nemcsak az esküjük miatt. Egész pályájuk során másra szocializálódtak: az égő házból kihozzák az élőt, a holtat, a gázpalackot robbanás előtt, ha kell, kimentik a vízből a tolvajt, holttesteket szemléznek, kamionból szedik ki a holtakat.

A nyugdíjkorhatár felemelése – jelenleg 65 éves korig – szomorú valósággá vált az érintettek számára. Megszűnt az a lehetőség, hogy ha mentálisan elhasználódtak, fizikailag tönkrementek és hivatásos szolgálatra alkalmatlanná váltak, a munkahelyük biztosítson részükre egészségügyi állapotuknak megfelelő más munkakört.

A 2015-ben bevezetett új életpálya, az új szolgálati törvény lehetőséget biztosít más munkakör betöltésére, de a hatályba lépés óta az egész rendvédelmi ágazatban összesen 25 fő részére engedélyezte a belügyminiszter, hogy egészségi állapota miatt ne szűnjön meg a szolgálati viszonya, hanem más munkakört töltsön be.

A jelenleg a végrehajtói szolgálatban tevékenykedő hivatásosok közül nem kevesen fogják kiszolgálni az idejüket 65 évig. Ha addig a hivatalos nyugdíjkorhatárt nem emelik tovább.

Talán az idő távlatából majd jobban lehet értékelni az eltelt éveket. A rendvédelemben dolgozók a legerősebb érdekérvényesítő eszköztől tiltva vannak, függetlenül attól, milyen foglalkoztatási jogviszonyban dolgoznak. Remélem egyértelmű, hogy itt a sztrájkra gondolok. Ezt a tiltást persze az érintettek nem büntetésként élték meg, ha nem így lenne, akkor véleményt kellett volna nyilvánítani más érdekképviseletek által megszervezett sztrájkokról. Éppen ezért a szolidaritás kérdéses, a megnyilvánulása is bizonytalan. Így igaznak bizonyul az a megállapítás, hogy a közszolgálatban nincs munkavállalói szolidaritás, ezt a tényt a mindenkori kormány és a munkáltatók ki is használják. Az egyes foglalkoztatási csoportok egy munkahelyen inkább egymás ellen, mint egymás segítésére vannak, hiszen a 2015-ben bevezetett új szolgálati törvény a rendvédelemben, de főleg a rendőrségen belül megszüntette az egymásért való összefogást, az egymásért való kiállást.

E törvénnyel bevezették az új életpályát, amelynek már megalkotásakor ismert volt minden gyengesége, hibája. Mindezek ellenére az ment át a köztudatba, hogy a rendvédelemben dolgozó hivatásos állomány minden tagja 2019-ig 50%-os keresetnövekedésben részesül, bár már akkor látható volt, ez nem fedi a valóságot. A közalkalmazotti és kormánytisztviselői munkavállalók a 2008. évi kereseti szinten maradtak. Az életpálya bevezetése nem akadályozta meg a rendőrségtől és a katasztrófavédelemtől megindult elvándorlást, nem volt visszatartó ereje.

A rendőrségnél az elmúlt évek alatt több ezer hivatásos hagyta el hivatását és nagymértékben csökkent a katasztrófavédelem hivatásos létszáma is. Tudjuk ezt annak ellenére, hogy a szakmai szervek nem szívesen tárják fel ezeket a számokat.

A bevezetett életpályamodell a szakma szerint sem váltotta be azokat az elvárásokat, amelyeket vártak tőle. Igaz – és ez hiba volt –, az alkotók nem vették figyelembe, hogy 2013-ban a megemelt minimálbér és a garantált bérminimum eltörli a beígért 50%-os keresetnövekedést. A számítások szerint a 2019. évi utolsó részlet (már, aki kap) elszámolás alapján a 2015. évi bérhez képest mindösszesen 8-9%-os emelést jelent. Ez nem életpálya, csak korrekció.

A legrosszabb kereseti viszonyokkal a fiatal végrehajtói kollégák rendelkeznek. Keresetük nettó összege megközelíti a minimálbért. Miután többségük részére ez nem hivatás, hanem foglalkozás, és az ár-érték arány nem fedi egymást, inkább elmennek, még akkor is, ha oktatásuk költségét meg kell fizetniük.

Ez a negatív helyzet jellemzi a katasztrófavédelmi szervezetet is. Sajnos tagságunk jelentős része nem tartotta szükségesnek, hogy velünk együtt járja végig ezt az utat.

A rendszeres toborzások 2015 óta nem tudták feltölteni az iskolákban a rendszeresített létszámot, jelenleg is több ezer rendőri állás betöltetlen.

  1. február 1-jével a rendvédelmi ágazat megszabadult a közalkalmazotti jogviszonytól, helyette létrehoztak a volt közalkalmazottak részére egy fegyver nélküli szolgálatot, amelyet rendvédelmi igazgatási szolgálatnak neveztek el és a hivatásosok szolgálati viszonyát szabályozó törvényben szabályoztak. A közalkalmazotti jogviszony megszűnésével egyidejűleg idén júliustól bevezették a köztisztviselőkre is kiterjedő kormányzati igazgatási törvényt.

Mindkét foglalkoztatási jogviszony csökkentette a dolgozókat megillető szabadságok napszámát, s igen komoly magatartási szabályokat vezetett be.

A rendőrségen dolgozó közel tízezer fős közalkalmazotti, kormánytisztviselői kolléga részére, aki vállalta az új foglalkoztatási jogviszonyt, az úgynevezett RIASZ törvény hatályba lépésével a közalkalmazotti lét megszűnése ellentételezéseként munkaköri besorolások alapján eltérő mértékű keresetnövekedést hajtottak végre. Tették ezt annak tudatában, hogy az új törvénybeli besorolási fizetési osztályok tól-ig határosak lettek. 2020-tól már a munkahelyi vezetőre lesz bízva a határon belüli illetmény megállapítása a teljesítmény értékelések alapján. Megnőtt a szubjektivitás szerepe.

Ugyanilyen rendszerű az úgynevezett igazságügyi alkalmazottak bérezése évek óta. Ide tartoznak a bíróságon, illetve a nemzeti szakértő és kutatóintézetben dolgozó munkavállalók.

Az átalakítás, a közalkalmazotti lét megszüntetése utolérte a honvédséget is. Szakszervezetünknek a belügyi kórház megszüntetése óta jelentős létszámú szervezete van a Honvéd Kórházban. 2019. január 1-jével bevezették a honvédségi alkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, ezzel megszüntetve a honvédség egész területén a közalkalmazotti törvény alkalmazását. A jogviszonyba átmenni nem akarókat anyagi kár érte. A jogalkotó a maradók részére olyan béren kívüli juttatásokat állapított meg, ami példaként állítható a belügy elé. Az ágazatban az egészségügyi dolgozók részére természetesen az egészségügyi ágazatban országosan megvalósuló béremelést is biztosítja a munkáltató.

Kis létszámú, de fontos szervezetünk működik a Fővárosi Bíróságon illetve a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban.

A Duna Művészegyüttes és a Duna Szimfonikus Zenekar tagjai, mint munkavállalók, a BRDSZ tagjai. Itt mondok köszönetet azoknak a kollégáknak, akik színesítették rendezvényünket előadásukkal.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen most rendeződik újból a szervezetünk.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 2019. július 1-jével megszűnt és integrálódott a magyar rendőrség szervezetébe Idegenrendészeti Főigazgatóság, mint önálló hatóság elnevezéssel. Rájuk is a szolgálati törvény és a RIASZ vonatkozik, minden negatív tartalmával együtt.

Itt mondok köszönetet a BRDSZ elnöksége, az iroda munkatársai és a magam nevében mindazoknak, akik fontosnak tartották és ma is annak tartják e közösséghez való tartozást, az aktív részvételt, az emberekért való önkéntes munkálkodást.

Gondolom, ahogyan hallgattatok engem, felmerült a kérdés: miért nincs tényszerű felsorolása az elmúlt 30 évnek?

 A csomag, amit majd az ebéd után átadunk nektek, tartalmaz egy részletes dokumentációt az elmúlt 30 évről. A megemlékezés előtt rövid bemutatót tartottunk. Ha kíváncsiak vagytok és remélem, hogy azok lesztek, otthon nézzétek meg, minden számítógépen használható.

 

És végül néhány részlet:

Heltai Jenő

 Szabadság

 

Tudd meg: szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

A látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

 

Tudd meg: szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

 

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

És győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle...

 

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,

Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

Ott van csupán, ahol szavát megértve

Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,

Hogy azt csináld, amit akarsz,

 

S mindazt, miért más robotolt,

Magad javára letarold,

Mert szabadabb akarsz lenni másnál.

A szabadság nem perzsavásár.

Nem a te árud. Milliók kincse az,

Mint a reménység, napsugár, tavasz.

 

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

Nincs még szabadság, éget még a seb.

 

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad, te is csak...

Gyáva rab vagy.