Leszerelnek a rendőrök? - reagált az ORFK

A rendőrség szerint nincs leszerelési hullám, bár 2018 első felében már 867 rendőr jogviszonya szűnt meg.

Forrás: napi.hu

Kritizálták Handót, célkeresztbe kerültek
Presszió hatására mondott le több tag az Országos Bírói Tanácsban, ami az Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó Tündét
lenne hivatott ellenőrizni – állítja az Indexnek az OBT elnöke, akinek ma, kedden jár le elnöki mandátuma. Hilbert Edit szerint
Handó törvénysértő gyakorlata miatt egyre labilisabbak a bíróságok, és a kialakult helyzet azért is állhatott elő,
mert a törvény hiányos és a jóhiszeműségre épít.
Forrás: Index

Kísérleti nyúlnak használja a kormány a rendőrséget
Az ORFK két hónapja leírta: fizetett túlórák nélkül nem biztosítható a folyamatos közterületi rendőri jelenlét.
Megoldást is javasoltak. Ám a kormány úgy tesz, mint ha erről nem tudna. Mire készülnek?

Forrás: zoom.hu

Zászlóshajó az ismeretlenbe
Huszonegyedik századi körülmények, modern berendezések, egyágyas szobák ingyenes wifivel, fodrász, üzletek, posta –
a tervek szerint mindezt kínálják majd az új budai centrumkórházban. Azoknak a szerencséseknek legalábbis, akik bekerülhetnek ide.
Forrás: Vasárnapi Hírek

Hőség: vasárnaptól életbe lép a vörös kód
Az előrejelzés szerint vasárnap a legalacsonyabb hőmérséklet 18-23, a legmagasabb 29-35 fok között alakul. Hétfőn és kedden tovább fokozódik a hőség.
Forrás: 168 óra

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.