06. 14.

 

Elvenné a beleszólást a kormány az iskolaigazgatói kinevezésekbe 
Az iskolaigazgatók kinevezésekor az érintett tanári közösségek, diákok, szülők, nemzetiségi önkormányzatok hivatalosan is véleményezhetik a jelölteket. Több olyan botrány is volt az elmúlt években, hogy két jelölt közül nem az kapta az állást, aki az iskolai közösség szerint rátermettebb volt. Ilyenkor a tiltakozók kezében erős lobbikártya tudott lenni, hogy az ellenjelöltet mindenki szakmailag megfelelőbbnek tartotta, sokszor sikerrel is jártak végül. Ennek most vége lehet: az állam elvenné a véleményezési jogot mindenkitől. 
Forrás: Index


OBT: Eltussolta Handó Tünde törvénysértéseit a Fidesz belföldön, belebukhat a bírósági rendszer külföldön 
Az Országos Bírói Tanács szerint az Országgyűlés keddi döntésének következménye az, hogy nemzetközi színtéren is egyértelművé válik: az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatalmával szemben jelenleg nincs semmilyen működő fék vagy alkotmányos kontroll Magyarországon. Ezt pedig éppen a kormánypártok adták írásba. 
https://index.hu/belfold/2019/06/13/obt_obh_elnok_orszaggyules_fidesz/

Orbán megnyerte a pálinka-szabadságharcot, épp csak a magyar pálinkát kellett föláldoznia
2018-ban a kormány kiterjesztette a népegészségügyi termékadót, azaz a NETA-t a főzdei pálinkára, ennek hatására pedig már 
2019 első negyedévében brutálisan, 70 százalékkal esett vissza a főzdék pálinkatermelése.
https://444.hu/2019/06/13/orban-megnyerte-a-palinka-szabadsagharcot-epp-csak-a-magyar-palinkat-kellett-folaldoznia

Meg sem hallgatja a tanárokat a kormány, pedagógussztrájk jöhet ősszel 

Hiába próbált egyeztetni a Pedagógusok Szakszervezete, a kabinetet hidegen hagyta minden követelésük.

https://168ora.hu/itthon/meguntak-a-pedagogusok-az-orban-kormany-trukkjeit-osszel-tobb-napos-sztrajkot-vallalnanak-169665

https://444.hu/2019/06/13/meg-sem-hallgatja-a-tanarokat-a-kormany-pedagogussztajk-johet-osszel

"Súlyos minőségromlás lenne a középfokú óvodapedagógiai képzés visszaállítása"
http://eduline.hu/felsooktatas/20190613_ovodapedagogusok_kepzese

Rengeteg a kérdőjel a Semmelweis Egyetem klinikáinak a költözése körül, az orvosok nem értik, miért kell sietni

https://168ora.hu/itthon/rengeteg-a-kerdojel-a-semmelweis-egyetem-klinikainak-a-koltozese-korul-az-orvosok-nem-ertik-miert-kell-sietni-169662

Nemzeti Üdülési Alapítvány: Nem szűnik meg az Erzsébet-program
Cáfolnak, szerintük marad a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek szóló program.

https://infostart.hu/belfold/2019/06/13/uj-hirek-az-erzsebet-programrol


Új betegséget terjesztenek a szúnyogok

Kutyákra akár halálos betegséget is terjeszthetnek a lepkeszúnyogok. 

https://hvg.hu/elet/20190612_Uj_betegseget_terjesztenek_a_szunyogok

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés és a Du­ra Stú­dió Kft. meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2019-et.