Bárdos Judit: a látogatási tilalom ellenére is bejutott a büntetésvégrehajtási rendszerbe a fertőzés
Bárdos Juditot, a BRDSZ elnökét a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában kérdezték.
Bárdos Juditot, a BRDSZ elnökét a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában kérdezték.
A BÉT Munkavállalói Oldal levele Papp Károly altábornagynak, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkárának.
A 2020. december 01-ére tervezett Rendvédelmi Érdekegyeztető Tanács ülése a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló rendeletben foglaltak értelmében elmarad.
Dr. Bak Sándor r. ezredes rendőrségi főtanácsos szolgálatvezető erről szóló levele itt olvasható.
Határozatban nehezítette meg a kormány a honvédségtől kirúgott katonák elhelyezkedését
Csak egy külön engedéllyel helyezkedhetnek el a kormányzati szerveknél az év elején kirúgott, 45 év feletti katonák. Ezt 2023 elején vezették be, de nem volt nyilvános az erről szóló határozat. Az igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek irányítása alá tartozó szerveknél való elhelyezkedést köti engedélyhez a katonák számára a jogszabály. A nem nyilvános határozat egyik pontja azt is kimondja, hogy bizonyos esetekben még engedéllyel sem lehet állami szerveknél foglalkoztatni az elbocsátott katonákat. Ezek azok a katonák, akiket a rendelet 6. paragrafusa alapján küldtek el, ezzel rendelkezési állományba tették őket, és letelt számukra a két hónapos időszak.
Forrás: Index
Jön az év végi hajrá a 150 ezer forintos adó-visszatérítésért
A nyugdíj- és egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével most még lehet élni.
Forrás: HVG
Kik voltak a kávészaglászók? És miért gyűlölték őket?
II. (Nagy) Frigyes porosz király (1740–1786) nem csupán kora egyik legambiciózusabb uralkodójaként került bele a történelemkönyvekbe, aki Poroszországot sorozatos háborúival az európai nagyhatalmak közé emelte, államát a felvilágosult abszolutizmus jegyében megreformálta és hadserege újjászervezésével sokáig mintaként szolgált, de egy különös intézmény bevezetése is a nevéhez fűződik. Ez pedig a kávészaglászlók, azaz
a Kaffeeschnüffler különítményesek felállítása volt.
Forrás: bbc-history.hu
Nagy változás a magyar kórházakban: Orbán Viktor személyesen döntött erről
A kórházak adósságállománya vált tűrhetetlenné, intézkedett a miniszterelnök. Azonnali hatállyal felmentette Orbán Viktor miniszterelnök az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjét, Jenei Zoltánt - ez a frissen kiadott Magyar Közlönyből derül ki. Mint írják, a felmentést a miniszterelnök írta alá, miután Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője erre tett javaslatot.
Forrás: Pénzcentrum
Leváltották a magyar egészségügy egyik legfontosabb vezetőjét
Csütörtökön azonnali hatállyal leváltották Jenei Zoltánt, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjét.
Az értesülést először a MedicalOnline osztotta meg, de az Index forrásai is megerősítették a vezetőváltást.
Forrás: Index
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2022-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk