MAGYAR KÖZLÖNY 191. szám. Átmásolás helyett olvassátok el a tartalomjegyzék 1-3. oldalát.
Tisztelt üdülni vágyók!
2025. március 26-án 12.00 órától lehetőség nyílik a Gyopárosfürdői üdülőnkbe foglalni! A turnusok május 13 és október 13. között érhetők el.
Tájékoztatunk mindenkit, hogy fürdőbelépőt nem tudunk biztosítani! Májusban tervezik a strandot megnyitni. A közelben van a Tótkomlósi és a Nagyszénási melegvizes fürdő.
BRDSZ Elnökség
MAGYAR KÖZLÖNY 191. szám. Átmásolás helyett olvassátok el a tartalomjegyzék 1-3. oldalát.
A belügyminiszter 45/2023. (X. 30.) BM rendelete az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel kapcsolatos részletes szabályokról szóló 39/2016. (XII. 21.),EMMI rendelet módosításáról.
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyt érintő további jogviszony engedélyezésével kapcsolatos eljárásról.
A 395 milliárd forintba kerülő béremelés velejárója, hogy a 84 ezer érintett egészségügyi szakdolgozót új fizetési kategóriákba is sorolják, egyoldalú szerződésmódosítással – derül ki egy friss törvénytervezetből, amely a polgárőrséget is a határvédelemre rendelné, mivel kevés a határvadász.
Botrány a jogászgyűlésen: Varga Zs. András előadás közben hagyta ott a konferenciát és hazarendelte a kúriai bírókat is
A jogászok legfontosabb szakmai fórumán elhangzott beszédekben több kritika is elhangzott a Kúriával szemben. Varga Zs. András, a Kúria elnöke előadás közben viharzott ki a teremből, majd csekkolt ki a balatonalmádi szállodából, hiába próbálták miniszterek is békíteni.
Forrás: HVG
Tizenötödször módosítja hétfőn az alaptörvényt a Fidesz, a Momentum blokáddal és tüntetéssel készül
„A javaslat a családokról szóló cikkben rögzíti, hogy az ember férfi vagy nő.” Ezt egy bibliai utalással együtt fogalmazták bele, miszerint „az ember születési neme biológiai adottság, amely – a teremtés sorrendjével egyezően
– vagy férfi, vagy nő lehet”.„Alaptörvényi védelmet kap a készpénzhasználat: mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen.”„Gyermekeink védelménél semmi nem lehet fontosabb, így a módosítás része, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.” A gyülekezési törvény módosítása mellett ez is a Pride ellehetetlenítését célozza.„A javaslat felfüggeszthetővé teszi a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent. Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható Magyarország területéről.”„A módosítás tartalmazza, hogy Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos.”
Forrás: mns.hu
A Kúria szerint a távközlési cégeknek kell bizonyítaniuk, hogy a mobiltelefon-átjátszó torony nem okoz kárt
Mivel a legfelső bírói testületben egymással ellentétes döntések születtek, most a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa hozta meg a végleges és megfellebbezhetetlen döntést. A Varga Zs. András kúriai elnök által személyesen vezetett Jogegységi Panasz Tanács egy 15 éve zajló ügyet lezárva a bíróságokra nézve kötelező jogértelmezésként kimondta: a mobiltelefon-átjátszó torony létesítésével okozott kár megtérítése iránt indított perekben a károkozónak kell bizonyítania, hogy a panaszkodó lakóknak nincs igazuk. A torony létesítése miatt keletkezett „félelemérzetet mint tényt az ingatlan forgalmi értékének csökkenése körében, a vagyoni kárigény érvényesítése esetén is értékelni kell”, vagyis nem igaz, hogy az egészségkárosító hatástól való félelem csak akkor értékelhető, ha a felperes „személyi kárt” érvényesít.
Forrás: HVG
Hiába hízeleg Donald Trumpnak az Orbán-kormány, a Fehér Ház jelezte, Magyarország nem kap kivételt a vámháborúban
Az Európai Uniót egyetlen blokként kezeli. Az Orbán-kormány egészen szürreális szintre emelte a Donald Trump iránti rajongását, amikor is egyedüli uniós tagállamként azt sem támogatta, hogy az Európai Unió viszontvámokat vezessen be az amerikai elnök által indított, Magyarországnak is közvetlen kárt okozó vámháborúra. Pedig az EU azóta látszólag célt ért, ugyanis a blokk és az Egyesült Államok ideiglenesen kölcsönösen felfüggesztették a vámintézkedéseket. Ugyanakkor Donald Trump a The Guardian beszámolója alapján azt is egyértelművé tette:Magyarország semmilyen különleges bánásmódra nem számíthat, ugyanazok az eljárások vonatkoznak rá, mint az EU többi tagállamára.
Forrás: Népszava
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2023-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk