Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/2031. számú törvényjavaslat a Palament honlapján itt olvasható.
Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/2031. számú törvényjavaslat a Palament honlapján itt olvasható.
Gratulálunk az újabb intézkedésekhez!
Nincs életpálya, nincs korkedvezmény. Tizenpárfokos irodákban ülünk, miközben nézzük az ablakból, ahogy a tábornokok elhajtanak a céges kocsival.
Nyílt levél dr. Tatár-Kis Péter Fővárosi Törvényszék Elnöke részére az év végén várható jutalomról, ruhapénzről, fizetésemelésről, vagy esetleg az infláció kompenzálására irányuló valamilyen juttatásról.
Kovács István r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes válaszlevele Bárdos Juditnak a BRDSZ elnökének a gyakorlóöltözet szolgálatban történő viseléséről.
Társadalmi egyeztetést az egészségügy átalakításának terveiről a Belügyminisztérium nem tart szükségesnek, mert „annak sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik” – áll az egészségügyi ellátórendszer megújításáról szóló miniszteri előterjesztésben.
Saját ígéretét cáfolja a kormány, több mint 2600 fős létszámleépítést rendelt el a közigazgatásban
A köztisztviselők eltávolítása már meg is kezdődött. A kormány egy titkos, úgynevezett 4000-es kormányhatározatban a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél összesen 2614 álláshely megszüntetését rendelte el - derül ki az Országgyűlés előtt levő jövő évi költségvetéshez pénteken benyújtott úgynevezett fejezeti indoklásokból.
Forrás: Népszava
Tömeges felmondások jöhetnek a védőnőknél
Hamarosan átkerül az államhoz a védőnői ellátás, ami a védőnők szerint tömeges felmondáshoz vezethet. Ennek egyik oka, hogy még nem látták a szerződésüket, amit néhány héten belül már alá kellene írni. A XI. kerület polgármestere szerint az ellátás színvonala csökkenhet. Várhatóan három hét múlva az állam veszi át az önkormányzatoktól a védőnői ellátást. Ettől az időponttól kezdve a védőnőknek az
új szerződés szerint kellene dolgozniuk, a probléma csak, hogy azt még nem is látták.
Forrás: Index
Ugyan elhalasztotta a kormány a szabályozhatatlan távfűtéses lakások modernizálási programját, de ettől még a rezsiárhoz hozzányúlhatnak
Egyelőre erről nincs szó, de a támogatási kassza zsugorodik. egy 51 négyzetméteres átlagpanel esetében, piaci földgázárakkal számítva, mintegy háromszorosára emelkedne a rezsi, ha megszüntetnék az állami támogatást. A szakember felhívta a figyelmet, hogy egy távfűtéses átlaglakás fűtéséhez, illetve meleg vízének előállításához szükséges gázmennyiség messze nem haladja meg a kormány által a gázfűtéses lakásoknál meghúzott rezsitámogatott fogyasztási határt. Ettől függetlenül igaz, hogy a támogatott árak nem ösztönöznek energiamegtakarításra, és a szabályozhatatlan fűtésű lakásoknál még mindig a nyitott ablak jelenti a „szabályozást”.
Forrás: Népszava
A parlament elé került a státusztörvény
Kedd délután a kormány benyújtotta a parlamentnek az utóbbi hónapok leghevesebb tiltakozásait kiváltó státusztörvény javaslatát. A Belügyminisztérum közleményéből egyelőre annyi derül ki, hogy lesz lehetőség a tanárok átvezénylésre, a munkahelyi eszközök ellenzőrzéésre és a tanév meghosszabbítására.
Forrás: 444.hu
Lerántjuk a leplet a strandbelépők árairól, meg fog lepődni
Nemcsak a Balaton vagy a Velencei-tó érhető el egy-két órán belül a budapestieknek, hanem a fővárosi és környéki strandok is. Megpróbáltuk összehasonlítani a jegyárakat, amely szinte lehetetlen, mert van, aki egyedül munka után csobbanna egyet és van, aki már a családi hétvégéket vagy a nyári strandolással eltöltött heteket számolgatja.
Forrás: napi.hu
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2022-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk