Bruttó 660 ezerért keres figyelőket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
A munkához csak érettségit és büntetlen előéletet kérnek. Az alapbér mellé ruházati illetményt és egyéb juttatásokat ígérnek.
Forrás: Népszava, 24.hu
ÜDÜLÉS
Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős
Bajban van a költségvetés, az állami intézmények elkezdtek tartozni a beszállítóknak
Elapadt a jelentkezők száma a Magyar Honvédségnél, két és fél éve szinte senkit nem engednek kilépni
A túlterheltség és az alacsony bérezés miatt sokan inkább otthagynák a hadsereget, de olyan kevés az új ember, hogy szinte senkit nem engednek el. A Magyar Honvédségben a veszélyhelyzet egyúttal felmondási tilalmat is jelent: eddig a koronavírusra hivatkozva volt gyakorlatilag tilos a kilépés, most a szomszédban dúló háború miatt. A túlterheltség és az alacsony bérezés miatt azonban nem vonzó a szakma, sokan kilépnének - számolt be róla a 24.hu egy neve elhallgatását kérő, honvédségi középvezetőre hivatkozva. „Képzelheti, hogy milyen lehet a morál a honvédelemnél, ahol akarata ellenére tartják ott az emberek egy részét” - fogalmazott.
Forrás: Népszava
Várólistára tették a nővérek béremelését, pénz nincs, de majd növeli az Orbán-kormány mozgásterét, ha jön az EU-tól
Csökkentené az orvosok és a szakdolgozók jövedelme közötti különbséget a kabinet – ígérte a szakállamtitkár, de azt nem tudja, hogy mikor és miként.
Az eredetileg nyár végére ígért új egészségügyi stratégia legkorábban október közepén kerülhet a kormány elé – mondta Takács Péter egészségügyért
felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Siófokon rendezett kongresszusán pénteken.
A politikus beszélt bérkérdésekről is, igaz, semmi konkrétumot nem tudott mondani.
Forrás: Népszava
Gulyás Gergely teljesítette ígéreteit? Itt vannak az új energiaügyi szabályozások
Körvonalazódnak a Kormányinfón bejelentett intézkedések részletei.
A tegnap este megjelent Magyar Közlönyből számos, a csütörtöki Kormányinfón bejelentett energiaügyi intézkedés részletei kiderültek.
Forrás. mfor.hu
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2023-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk