ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!

Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

05. 30.

Pintér Sándortól kéri vissza az önkormányzatok elvett pénzét a köztisztviselők szakszervezete

Csődbe mehetnek a települések, és nem csak dolgozóik állása kerülhet veszélybe, hanem a járvány második hulláma elleni védekezés is.
Forrás: Népszava 

Sokkoló: egyik napról a másikra veszítheti el munkáját 290 ezer magyar melós
2019-ben a magyar dolgozók 6,6 százaléka számított ideiglenesen alkalmazott munkaerőnek, ez körül-belül 290 000 munkavállalót jelent.
Nekik gyakorlatilag, határozott idejű munkaszerződésük okán meg vannak számlálva a napjaik, hiszen ha lejár a kontraktus,
könnyen lehet, hogy örökre elveszítik addig végzet munkájuk.
https://www.penzcentrum.hu/karrier/sokkolo-egyik-naprol-a-masikra-veszitheti-el-munkajat-290-ezer-magyar-melos.1096616.html

Megduplázza az Orbán-kormány a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik támogatását
Ezt követően várhatóan a jövő héten dönt a kormány a külhonban szolgálatot teljesítő papok, lelkészek jövedelempótlékának emeléséről.
Balog Zoltán elmondta: az eddig 2,6 milliárd forintos támogatás június 1-jétől 60 százalékkal, 2021. január 1-jétől újabb 40 százalékkal emelkedik.
https://nepszava.hu/3079920_megduplazza-az-orban-kormany-a-kistelepuleseken-szolgalo-lelkeszek-papok-rabbik-tamogatasat

 

Elképesztő rekordot állított be Mészáros Lőrinc haverja: még soha nem ért el ekkora profitot egy év alatt magyar építőipari cég
https://168ora.hu/penz/duna-aszfalt-szijj-laszlo-garancsi-istvan-epitoipar-market-zrt-kozgep-simicska-lajos-rekord-185949

 

Orbán Viktor: Jön az újabb nemzeti konzultáció és 2021 a magyarok fantasztikus éve lesz
Megint lesz nemzeti konzultáció, péntek délelőtt még foglalkozom vele, délutántól indítom – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a
Kossuth Rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában. Szerinte ugyanis az emberekkel való korábbi nyolc ilyen „megbeszélésnek" is
köszönhető, hogy Magyarország elkerülte a tömeges koronavírus-járványt. – A siker titka három részből állt: az időben, gyorsan meghozott
döntésekből, az összefogásból és abból, hogy egészen kiváló járványügyi, orvosi szakembereink, ápolóink vannak – mondta a kormányfő,
aki szerint az emberek egyetértettek a vírus elleni küzdelemmel, látták értelmét az ilyen összefogásnak.
https://nepszava.hu/3079822_orban-viktor-jon-az-ujabb-nemzeti-konzultacio-es-2021-a-magyarok-fantasztikus-eve-lesz

 

Egyre nő a munkanélküliek száma Magyarországon

Mi lesz azzal a 428 ezer emberrel, akinek nincs állása?

https://magyarnarancs.hu/gazdasag/egyre-no-a-munkanelkuliek-szama-magyarorszagon-130262

 

Egy évre elvennék a családi pótlékot, ha erőszakos a gyerek
„Javasolni fogjuk, hogy amelyik gyereket elítélik iskolai erőszak miatt, annak családjától vonják meg a családi pótlékot egy évre"
https://444.hu/2020/05/29/egy-evre-elvennek-a-csaladi-potlekot-ha-eroszakos-a-gyerek

Halálos második hullám nélkül is megúszhatjuk az őszt és a telet
Elkerülhető egy erős második hullám a koronavírus-járványban, amennyiben finomhangoljuk a korlátozó intézkedéseket és idejében
megtaláljuk a szuperterjesztőket, állítja Christian Drosten német virológus, aki a koronavírus-járvány alatt Németországban a
hatóságok tanácsadójaként lett közismert.
https://www.portfolio.hu/uzlet/20200529/halalos-masodik-hullam-nelkul-is-meguszhatjuk-az-oszt-es-a-telet-434514

Elbukhatják a csokot és a babaváró hitelt a tevékenységüket ideiglenesen megszakító katások

Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még
az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek három hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban még visszaüthetnek
egy esetleges hitelfelvétel, csok támogatás vagy Babaváró hitel igénylése során.
https://168ora.hu/penz/csok-babavaro-hitel-egyeni-vallalkozo-bukas-185932

 

Munkahelyi pszichoterror – avagy a mobbing-jelenség - Milyen jogi eszközök állnak a zaklatott dolgozó rendelkezésére?

Emberi méltóságot sértő megnyilvánulások, verbális támadások, fullasztó munkahelyi légkör - amellett hogy kellemetlen és megalázó, a

munkahelyi pszichoterror a hatékony munkavégzést is ellehetetleníti. De mit is takar pontosan a mobbing-jelenség? Kihez fordulhat a

bántalmazott dolgozó segítségért? Milyen jogi eszközök állnak rendelkezésére?

https://www.jogiforum.hu/hirek/41745

 


Látványos grafikonon, ahogy a felére esett vissza a kórházi esetszám
A koronavírus-járvány miatt korábban soha nem látott mértékben csökkent a magyar egészségügy teljesítménye: februárról áprilisra a felére zuhant a

hazai kórházakban ellátott esetek száma – derül ki az OEP utódjának számító Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő áprilisi összesítéséből.
https://index.hu/belfold/2020/05/29/egeszsegugy_korhazak_teljesitmeny_hbcs_jarvany_csokkenes_neak_agyfelszabaditas_kasler_miklos_emmi/

 

A legfontosabb hírek a koronavírusról pénteken
https://index.hu/belfold/2020/05/29/majus29_kinai_koronavirus/