Tényleg találtak egy 27 ezer éves piramist Indonéziában, ami átírja az emberiség történetét?
A legrégibb ismert piramis Egyiptomban, a szakkarai nekropoliszban található: Dzsószer fáraó lépcsős piramisa nagyjából 4700 évvel ezelőtt épült, és 62,5 méteres magasságával korának legmagasabb épülete volt. A legelső kőfallal körülvett város, Jerikó falait 10 ezer éve húzták fel. A régészek mai álláspontja szerint a legősibb ember alkotta, komplex építmény a mai Törökországban található,október 20-án átment a szakmai lektoráláson, és megjelenhetett az Archaeological Prospection folyóiratban az a tanulmány, amely szerint az indonéziai Jáva szigetén található Gunung Padang lelőhely valójában egy ősi, akár 27 ezer éves piramist rejt.
Forrás: qubit.hu
Olyan dolgot találtak Olaszország partjainál, amit még a régészek sem akartak elhinni
Vulkáni üvegből faragott ősi leleteket találtak Olaszország idilli partjainál. A feltételezések szerint az ereklyék körülbelül 8000-5000 évvel ezelőtt,
egy hajószerencsétlenség közepette hullhattak a tengerfenékre, ami a tárgyakat stílusukhoz és minőségükhöz képest hihetetlenül régivé teszi.
Amennyiben a térségben sikerülne megtalálni a hajót, amiről az ereklye származik, az a régészek szerint észbontó felfedezésnek számítana.
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/olyat-dolgot-tal%
Szüleink budai törzshelyei, ahova valószínűleg a gyerekeink is fognak járni
Szüleink, nagyszüleink korosztályának is megvoltak a törzshelyei, és ezek közül számos a mi szocializációnkban is
komoly szerepet játszott, majd ahogy telt az idő, a mi törzshelyeinkké is váltak. Nézzünk pár olyan vendéglőt,
sörözőt vagy más – mára valóban ikonikus – találkozópontot, aminek sikerült kiállnia az idők próbáját, és
talán még a gyerekeink is visszatérő vendégeik lesznek.
https://welovebudapest.com/toplista/2022/09/01/gasztro-szuleink-budai-torzshelyei-ahova-valoszinuleg-a-gyerekeink-is-fognak-jarni/
A föld alatt egy más világ – Budapest bunkerei
Rendben, Budapest se nem Párizs, se nem London, de a miénk is egy olyan nagyváros, mely alatt – jó néhány helyen –
húzódik egy titokzatos világ, a bunkerek, óvóhelyek és pincerendszerek világa. Kapásból tudjuk sorolni őket: Sziklakórház
a vár alatt, a kőbányai pincerendszer, na meg a budafoki, és akkor ott van még a Móricz Zsigmond téri óvóhely
(ami Óvóhely néven mint kultúrbázis működött) meg Rákosi hírhedt rejtekhelye a belvárosban.
https://welovebudapest.com/cikk/2023/12/14/latnivalok-es-kultura-bunkerek-ovohelyek-katasztrofa-budapesten/
Lelketlen óriásház épül Budapest legrégebbi műemlékhúsboltja fölé
https://index.hu/kultur/jardasziget/2023/12/12/oriashaz-muemlek-husbolt-biggeorge-mester-utca-spirit-residence/
Így változott a Deák Ferenc tér több mint 100 év alatt – Képgaléria
Ha van Budapestnek olyan tere, amit a város szívének is nevezhetünk, akkor az a Deák Ferenc tér. Két kerület,
az V. és a VI. határán helyezkedik el, de az előbbi kanyarít ki nagyobb szeletet a térből. A „haza bölcsének” nevét
már nagyon régóta viseli, pontosan 147 éve, vagyis 1876-ban kapta meg. Ezt megelőzően viszont mindig az ott lévő
piac jellegére utaló neve volt a térnek: Zsidó tér, Szén tér, Káposztás tér, de hívták Török térnek meg Evangélikus térnek is.
Bár a tér neve hosszú idő óta nem változott, maga a terület viszont igen – leszámítva pár épületet (az evangélikus templomot,
valamint a gimnáziumot), melyek talán az első fecskéi voltak a ma Deák Ferenc térként ismert területnek.
https://welovebudapest.com/cikk/2023/10/29/budapest-igy-valtozott-a-deak-ferenc-ter-tobb-mint-100-ev-alatt-kepgaleria/
Ahol az első hazai altatásos műtétet végezték – A Semmelweis Klinikák története
Az egészségügy és a kórházak állapota az egyik legfontosabb téma, amivel hosszú évtizedek óta foglalkozik a társadalom,
valahogy mégis hányatott sorsa van. Bár nem a Semmelweis Klinikák volt az első kórház Budapesten, mégis az egyik legfontosabb,
ráadásul egyszerre volt oktatási és egészségügyi intézmény. Itt hajtották végre a legelső hazai altatásos műtétet (egy négyéves kisfiún),
itt védte meg a legelső magyar orvosnő a diplomáját, és egykor korszerű berendezéseivel sebészete a tudomány fellegvára volt.
https://welovebudapest.com/cikk/2023/12/11/budapest-ahol-az-elso-hazai-altatasos-mutetet-vegeztek-a-semmelweis-klinikak-tortenete/
Levágták a magyar bíboros fülét
Fráter György bíboros, erdélyi vajda 1551. december 17-én halt meg. A három részre szakadt Magyarország keleti felének vezetőjét
I. Ferdinánd magyar király jóváhagyásával gyilkolták meg – írja a Rubicon.
https://24.hu/tudomany/2023/12/16/frater-gyorgy-erdelyi-vajda-kegyetlen-gyilkossag-magyar-tortenelem/