Jön az év végi hajrá a 150 ezer forintos adó-visszatérítésért
A nyugdíj- és egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével most még lehet élni.
Forrás: HVG
Kirúgtak még két vezetőt az Országos Kórházi Főigazgatóságtól
A kormány Jeneit teszi felelőssé az ágazat „gazdálkodási problémái” miatt, ami alatt minden bizonnyal a kórházak és a
szektor példátlan eladósodását kell érteni. De a Népszava szerint a 2020-ban kinevezett Jeneit okolják azért is, hogy az
intézmények gazdasági-műszaki üzemeltetésének leválasztása a kórházakról eddig nem éppen sikertörténet.
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely egy vonatkozó kérdésre azt mondta, a kormány dolgozik rajta, hogy felelőst találjon.
https://444.hu/2023/12/02/kirugtak-meg-ket-vezetot-az-orszagos-korhazi-foigazgatosagtol
Népszava: Több állami egészségügyi intézményt olvaszthatnak be a Semmelweis Egyetembe
Az integrációval értékes ingatlanok kerülhetnek át az állami vagyonból alapítványiba.A Népszava értesülése szerint
már megszületett a politikai döntés arról, hogy az alapítványi formában működő Semmelweis Egyetemhez (SE)
kerül az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet, valamint az Országos Mozgásszervi Intézet.
A tervezett integrációval értékes ingatlanok kerülhetnek át az állami vagyonból alapítványiba.
https://hvg.hu/itthon/20231201_allami_egeszsegugyi_intezmenyt_olvaszthatnak_be_a_Semmelweis_Egyetembe
Megszólalt Kunetz Zsombor: "egy büfét se lehet így vezetni, nemhogy az egészségügyet"
A NEAK vezetője nem árulta el, miért maradt el idén hatezer műtét. Kunetz Zsombor erre úgy reagált, hogy más dolgok
vezetésére is alkalmatlanná teszi mindez a jelenlegi egészségügyi vezetést.Meglehetősen éles szavakkal reagált
Kunetz Zsombor Kiss Zsoltnak, a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő vezetőjének a napoban megjelent interjújára.
A Szeretlek Magyarországnak adott interjújában Kunetz szerint a mentalitás, amivel Kiss Zsolt előállt, jól mutatja a vezetési képességeket.
https://www.penzcentrum.hu/egeszseg/20231201/megszolalt-kunetz-zsombor-egy-bufet-se-lehet-igy-vezetni-nemhogy-az-egeszsegugyet-1144216
Temérdek pénzébe kerül a magyaroknak az árnyékoktatás: megéri ennyit költeni rá a szülőknek?
A Pénzcentrumon szeptember elsején hoztuk nyilvánosságra nagy iskolakezdési felmérésünk első eredményeit. A kutatásban,
melyben több mint 5500 olvasónk válaszait összesítettük, többek között rákérdeztünk a különórák népszerűségére is.
De hogy valójában, mit is nevezünk árnyékoktatásnak, miért érdemes mélyebben is foglalkozni ezzel a témával, és mi az oka
annak, hogy Magyarországon nem iparosult ez a szegmens, ezekről kérdeztük a téma hazai szakértőjét, dr. Győri János professzort,
az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézetének egyetemi tanárát,
aki egyéb pedagógiai kutatásai mellett 25 éve foglalkozik ezzel a témakörrel.
https://www.penzcentrum.hu/oktatas/20231011/temerdek-penzebe-kerul-a-magyaroknak-az-arnyekoktatas-megeri-ennyit-kolteni-ra-a-szuloknek-1142216
Negyven fideszes aktivistával segíti ki Lázár János a Vajdasági Magyar Szövetséget, amely viszonozni fogja a szívességet
A jövő évi magyarországi választásokon jön a viszonzás. Választókerületének kampányaktivistáival segíti a Vajdasági Magyar Szövetséget
(VMSZ) és végső soron Aleksandar Vučić kampányát az építési és közlekedési miniszter - derül ki a 444 cikkéből. Minden választási győzelem
azon múlik, hogy az itt élő emberek mennyire veszik ezt komolyan, az pedig azon múlik, hogy maguk mennyit beszélnek velük. Ezért a
legfontosabb a kapcsolat, személyes beszélgetés. Ez nem újsághirdetés, nem politikai kampány kérdése. Egy kézfogás egy szavazat,
egy beszélgetés egy szavazat” - fogalmazott a politikus.
https://nepszava.hu/3217438_lazar-janos-vmsz-szerbia-ujvidek
Egymilliárdból vett házakat a kormány vajdasági magyaroknak
Míg a magyarországi magyaroktól a lakástakarék kivégzésével elvett, addig a vajdasági magyaroknak
viszont adott lakhatási támogatást a kormány: házanként 3,3 millió forintra pályázhattak, önrész nélkül.
https://nepszava.hu/3013594_egymilliardbol-vett-hazakat-a-kormany-vajdasagi-magyaroknak
Életbe lépett a Google szigorítása
December 1-jén hatályba lépett a Google tavasszal bejelentett szigorítása, miszerint aki egy ideig nem használja a Gmailt, a Google Drive-ot
vagy egyéb szolgáltatásokat, annak megszüntetik a hozzáférését, és letörlik a fiókhoz tartozó összes tartalmát.
Inaktívnak azok a fiókok minősülnek, melyekbe két éve nem léptek be. Az ilyeneknél törlik a Gmailben lévő e-maileket, a Google Drive-on lévő fájlokat,
a Google Naptár bejegyzéseit, valamint a Meetben és a Google Fotók szolgáltatásban lévő fotókat, videókat, tartalmakat, emlékeket.
https://index.hu/techtud/2023/12/01/google-gmail-email/
Hivatalosan is átléptük a járványküszöböt
2023. november 20. és 26. között az országban 23 000 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 226 500 fő akut légúti fertőzés tüneteivel -
közölte friss heti tájékoztatójában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a légúti figyelőszolgálatban
résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslést. A közzétett grafikon szerint az influenzaszerű megbetegedések morbiditása
így a múlt héten túllépte a járványküszöböt. Megfigyelhető, hogy idén hamarabb kezdett a betegszám meredeken emelkedni,
mint tavaly ebben az időszakban, így karácsonyig 2023-ban több megbetegedésre is lehet számítani:
https://www.penzcentrum.hu/egeszseg/20231130/ebben-a-negy-magyar-varosban-van-most-rengeteg-covidos-tomve-vannak-az-orvosi-rendelok-1144189a