Kik voltak a kávészaglászók? És miért gyűlölték őket?
II. (Nagy) Frigyes porosz király (1740–1786) nem csupán kora egyik legambiciózusabb uralkodójaként került bele a történelemkönyvekbe, aki Poroszországot sorozatos háborúival az európai nagyhatalmak közé emelte, államát a felvilágosult abszolutizmus jegyében megreformálta és hadserege újjászervezésével sokáig mintaként szolgált, de egy különös intézmény bevezetése is a nevéhez fűződik. Ez pedig a kávészaglászlók, azaz
a Kaffeeschnüffler különítményesek felállítása volt.
Forrás: bbc-history.hu
A pokol füstölgő tornácára hasonlított Tokió
1923-ban hatalmas földrengés rázta meg Japán nyüzsgő birodalmi fővárosát, több mint 100 ezer ember életet követelve.
A BBC History magazin októberi számában a katasztrófa után történteket mutatja be, a cikket rövidítve közöljük.
https://bbc-history.hu/a-pokol-fustolgo-tornacara-hasonlitott-tokio/
Rádiumos rúzs, ólmos púder, higanyos kalap – gyilkos divattrendek a történelemből
A divathóbortok evolúciója időnként ugyanolyan vakvágányra fut, mint amit a természetben is megfigyelhetünk kihalt fajoknál –
a ranker.com listája alapján hozott trendek (egy kivételével) nem szednek már több áldozatot, de ez nem volt mindig így.
https://top24.24.hu/toplista/eletke/radiumos-ruzs-olmos-puder-higanyos-kalap-gyilkos-divattrendek-a-tortenelembol?
Titkos ajtó a Nyugatiban, kút a Hősök terén: dolgok, amiket nem biztos, hogy tudtál a 150 éves Budapestről
1873-ban egyesült Buda, Pest és Óbuda, így a magyar főváros idén ünnepli 150. születésnapját.
https://top24.24.hu/toplista/kult/titkos-ajto-a-nyugatiban-kut-a-hosok-teren-dolgok-amiket-nem-biztos-hogy-tudtal-a-150-eves-budapestrol
Több ezer pénzérmére bukkantak egy ősi szentélyben
Meglehetősen ritka, mintegy 2000 éves pénzérméket találtak Pakisztánban, egy ősi buddhista szentély romjai közt – írja a Live Science.
A szakértők szerint a leletek a Kusán Birodalomhoz köthetőek, amely a Krisztus előtti második század és a Krisztus utáni
harmadik század között uralta a régiót.A kutatók több mint ezer rézpénzt fedeztek fel a helyszínen,
ezek azonban az évezredek alatt egyetlen nagy, 5 és fél kilogrammos tömbbé álltak össze.
https://24.hu/tudomany/2023/11/30/tobb-ezer-penzerme-osi-szentely-regeszet-pakisztan/
Mégsem emberek készítették a legősibb piramist?
Komoly visszhangot keltett a tudományos életben az a múlt hónapban közzétett tanulmány, amely szerint az indonéziai Gunung Padang
– a megvilágosodás hegye – lehet a világ legősibb piramisa. A monolit struktúra a szakértők szerint a gízai piramisoknál és a
Stonehenge-nél is korábbi lehet, formáját pedig nem természetes úton nyerte el, hanem 14-25 ezer évvel ezelőtt aprólékosan faragták ki – írja az IFLScience.
https://24.hu/tudomany/2023/11/30/indonezia-25-ezer-eves-piramis-tevedes-regeszek-kutatas-vizsgalat/
Saját fegyverükkel győzték le a mongolokat
A mongol hadigépezet félelmetes hatékonysággal söpört végig Ázsián. Miközben a 13. századi Európa rettegett
a mongol invázió lehetőségétől, egy birodalom megtanulta a saját harcmodorukkal legyőzni őket. A BBC History
magazin mongol világbirodalomról szóló novemberi összeállításának cikke leírja a közel-keleti „tatárjárás” egyetlen ellenszerét, az írást rövidítve közöljük.
https://24.hu/tudomany/2023/11/26/mongol-birodalom-hoditas-mamlukok-tortenelem/
Csaknem 200 fotós jegyzi a Rákosi-korszak Budapestjét bemutató albumot, ami soha nem jelent meg magyarul
„Budapest címmel a Corvina Idegennyelvű Kiadó márciusban hozzávetőleg 200 művészi budapesti felvételt tartalmazó fotóalbumot ad ki.
Az ismert hivatásos fényképészeken kívül a legjobb amatőr fotográfusaink is szerepelnek képeikkel az albumban, amelyet
Reismann János szerkesztett. Egyelőre csak idegen nyelvű szövegrésszel kerül az album forgalomba, de a
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata nemsokára magyarul is megjelenteti” – hirdette a Rákosi-korszak
Budapestről készült egyetlen fotóalbumának megjelenését a Fotó magazin 1956. évi 2. száma.
https://qubit.hu/2023/11/26/csaknem-200-fotos-jegyzi-a-rakosi-korszak-budapestjet-bemutato-albumot-ami-soha-nem-jelent-meg-magyarul
Így vitték el Erdélyt a románok
A román nacionalista politika – a dákoromán-kontinuitásra és az erdélyi románság jelentős lélekszámára hivatkozva –
már az első világháború előtt komoly energiát fordított Kárpátokon túli igényeinek propagálására – írja a Rubicon.hu.
Az addig semleges ország 1916-ban titkos szerződést kötött az antanttal, hogy ha megtámadja a Monarchiát, és a
háború végéig nem köt különbékét, akkor elcsatolhatja hazánktól a kívánt területeket.
https://24.hu/tudomany/2023/12/01/erdely-trianon-gyulafehervari-nepgyules-tortenelem/
Megostromolták a kocsmákat, amikor kitört a béke
Miután a compiègne-i erdőben álló vasúti kocsiban aláírták a fegyverszünetről szóló dokumentumot, a nagy hír gyorsan eljutott a katonákhoz, majd a hátországokba is.
https://24.hu/tudomany/2023/12/02/vilaghaboru-beke-unneples-kocsma-tortenelem/