Pert nyertek Szabolcsban a megfenyegetett háziorvosok
Forrás: 24.hu
Az egészségügyi államtitkár szerint abszolút orvoshiány nincs, de „a szakdolgozóknál kétségkívül rosszabbul állunk”
„Úgy látjuk, hogy abszolút orvoshiány nincs, (..) a szakdolgozóknál kétségkívül rosszabbul állunk” - mondta Takács Péter egészségügyi államtitkár a HírTV-nek. A tervezett kétlépcsős szakdolgozói béremelés szerinte ezen javítani fog. Az anyagi megbecsülésen kívül képzést majd nagyobb kompetenciát is fognak kapni.
https://444.hu/2023/07/21/az-
Nincs tömeges felmondás a védőnők között az OKFŐ szerint
A hivatalos adatok szerint a védőnők egy százaléka távozott az államosítás óta, de a távozók több mint fele helyett már érkezett új munkaerő.
https://hvg.hu/itthon/
Belső viszály a Magyar Orvosi Kamarában, távozik a korábbi alelnök
https://index.hu/belfold/2023/
Semjén Zsolt: Több mint háromezer templomot építettünk, és egyikből sem lesz bevásárlóközpont vagy mecset
A KDNP elnöke szerint minden egyes forint, amelyet a magyar állam külhonban beruház, az ott két forintot generál. „Ennek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és a teljes magyar államrezonhoz hozzáfér egy egyszerű regisztrációval, egy IP-címmel, VPN-környezetben, egy digitális állampolgársággal, ami a nemzetegyesítésnek valóban a 21. századi formája” - magyarázta Semjén Zsolt. A cél, hogy sport mellett a „közmédia” közéleti és kulturális műsorai is foghatók legyenek a határon túl, ezért van szükség a virtuális nemzeti térre, mivel a technika előrébb tart, mint a jogkorlátozó jogalkotás. Ehhez január 1-től minden magyar állampolgár kapcsolódhat, bárhol éljen a világban. Jön a nemzeti digitális tér „digitális magyar állampolgárokkal”
https://nepszava.hu/3202738_
Virágzik ez a 4 mérgező növény: tartsuk tőlük távol kedvencünket
A kutyánkkal töltött idő tökéletes kapcsolaterősítésre, és egy kirándulás remek lehetőségeket rejt magában. Nem csak jelentős mennyiségű mozgást nyújt kedvencünk számára, hanem a mentális energiáinak levezetésére is teret ad: szagok, felfedezésre váró új környezet… Viszont, ha kutyánk előszeretettel felvesz mindent is a földről, akkor bizonyos biztonsági intézkedéseket érdemes lehet bevezetni. Az erdők flórája és faunája nem mindig kedvez az arra járónak, legyen az ember vagy állat. Egyes hazai, vadon is megtalálható növények kifejezetten veszélyesek lehetnek kedvencünkre nézve, ezért érdemes megismerni, hogy milyen mérgező növény rejtőzik környezetünkben.
https://www.azenkutyam.hu/
Több mint 20 ezer magyar megélhetése került veszélybe egyik napról a másikra
A hollywoodi sztrájk miatt Magyarországon is leállt több film forgatása, az Origó Stúdió marketingvezetője szerint a kialakult helyzet következtében több mint 20 ezer magyar filmes került nehéz helyzetbe.
https://index.hu/kultur/2023/
Áradnak az afrikai és ázsiai vendégmunkások az EU keleti tagállamaiba
Bár a magyar és a lengyel diplomácia elszántan tiltakozik a migráció ellen Brüsszelben, de a többi kelet-európai tagállamhoz hasonlóan mind Magyarország, mind Lengyelország egyre több külföldi vendégmunkást alkalmaz. Az ok a demográfia – írja a közszolgálati Deutsche Welle. 3000 vendégmunkást vár Magyarország a Fülöp-szigetekről – írja az Infomigrants portál, amely idézi Lengyelország manilai alkonzulját is: Lengyelország egyre népszerűbb a munkavállalók között a Fülöp-szigeteken”.
https://hvg.hu/gazdasag/
Súlyos betegséggel fertőzött emberek szöktek meg egy orosz kórházból
Négy lépfenével fertőzött páciens megszökött egy kórházból a dél-szibériai Tuvában. Az orosz egészségügyi hatóságok nyugalomra intenek.
https://24.hu/elet-stilus/