Akár tízezer rendvédelmi dolgozó is kieshet a munkából, mert még nem vették fel a kötelező vakcinát
Az átoltottság esetükben nagyjából 70 százalékos.A rendvédelemben dolgozók átoltottsága nagyjából 70 százalékos – erősítette meg a Népszavának a BÉT munkavállalói oldalának vezetője. Powell Pál azonban hozzátette, hogy az adminisztrációs területeken magasabb, az „élesben dolgozók" körében alacsonyabb a védőoltással rendelkezők száma. Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke is úgy számol, hogy a nagyjából 36 ezer hivatásos rendvédelmi alkalmazott közül legalább 10 ezer nem rendelkezik oltással, míg a 15 ezer rendvédelmi igazgatási jogviszonyban dolgozó (riasz-os) és a Munka törvénykönyve szabályai alapján foglalkoztatott munkavállalóból legalább kétezren lehetnek ilyenek.
Oktatók őrzik a rendőrök álmát
Több mint félmilliárd forintos értékben kötött keretszerződéseket felnőttképző cégekkel a Belügyminisztérium, a megrendelt tanfolyamok között pedig egészen meghökkentő tételeket is találtunk. Mint kiderült, a rendőröket több millió forintért taníthatták hatékonyan aludni és harmonikusan mozogni, vagy éppen a közismert Word-szövegszerkesztő alapfokú kezelésére – de akadt Kft. is, ami 12 millió forintért tűzoltókat oktatott vízről és jégről mentésre.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/oktatok-orzik-a-rendorok-almat-202149-134224
Ekkora béremelést kapnak januártól a kulturális dolgozók
Orbán Viktor aláírta a rendeletet.Húsz százalékos béremelést kapnak január 1-jétől az állami kulturális szférában dolgozók, miután Orbán Viktor miniszterelnök aláírta a kulturális ágazatot érintő bérfejlesztésről szóló kormányrendeletet, derül ki a Magyar Közlönyből.
https://168.hu/itthon/ekkora-beremelest-kapnak-januartol-a-kulturalis-dolgozok-220828
300 ponton írták át a választási rendszert
A 2022-es parlamenti voksolás félig szabad, ám tisztességtelen és átláthatatlan lesz – jelentette ki Tóth Zoltán választási szakértő. Véleményét ellenzéki győzelem esetére is fenntartja
http://www.nepszava.hu/3140018_300-ponton-irtak-at-a-valasztasi-rendszert
Itt az újabb Mikuláscsomag: Orbán bejelentette, mikor jön a 13. havi nyugdíj
Nem kell izgulni, még a választások előtt megérkezik.
https://168.hu/itthon/orban-bejelentette-mikor-jon-a-13-havi-nyugdij-220835
Bencsik János: nem lesz kötelező oltás a képviselőknek
„Célom az volt, hogy vállaljuk a felelősséget és a példamutatást. Ha egy bolti eladó vagy buszvezető számára kötelezővé lehet tenni az oltás, akkor a képviselők számára is annak kéne lennie. Sajnálom, hogy ezt végül sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldal egyetlen frakciója sem vállalta" – zárta végül közleményét Bencsik.
https://hang.hu/belfold/bencsik-janos-nem-lesz-kotelezo-oltas-a-kepviseloknek-134268
Nem ment át a javaslat, így nem tiltják ki az alkoholt a Parlamentből
Székely Sándor javaslatában az alkoholszondás ellenőrzés is szerepelt.
https://hvg.hu/itthon/20211207_parlament_alkohol_szekely_sandor
Ezt gondolja az Egészségügyi Világszervezet a kötelező oltásról
Azt is elmondták, kik vannak most leginkább kitéve a fertőzésnek. A járványkezelésben a „legutolsó megoldási lehetőségként" tekint a koronavírus elleni védőoltás kötelező tételére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – közölte kedden Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője.
https://168.hu/tudas/ezt-gondolja-az-egeszsegugyi-vilagszervezet-a-kotelezo-oltasrol-220837
Kemenesi Gábor: A világ magára hagyta Afrikát a járványkezelésben
A virológus szerint azonnali, átfogó segítséggel lehet csak megakadályozni az újabb variánsok kialakulását. Virológiai szempontból a fekete kontinens egy nehezen jósolható káosz, és ilyen szempontból abszolút kockázat – mondta Kemenesi Gábor az InfoRádióban.
https://168.hu/itthon/kemenesi-gabor-a-vilag-magara-hagyta-afrikat-a-jarvanykezelesben-220832
Kimutatja a koronavariánsok elleni védettséget az új teszt
Delta, omikron vagy még újabb? A teszt megmutatja, melyik vírust semlegesítik az antitestek.
https://index.hu/techtud/2021/12/07/covid-jarvany-varians-vakcina-oltas-antitest-teszt-duke/