Vérző szívvel hagyják el a pályát az egészségügyisek
Mindössze három hetük van az eddig be nem oltott egészségügyi dolgozóknak, hogy a ma már rendeletbe foglalt jogszabályi követelményeknek eleget tegyenek.
S ugyan januárban még úgy, tűnt nem tehetik kötelezővé az oltás felvételét, ezt a helyzetet változtatta meg a kormányfő július 16-án tett
reggeli bejelentése a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol nemcsak azt mondta el, hogy lehetőség van a
harmadik vakcina beadatására, de azt is közölte, hogy szigorításokat vezetnek be az egészségügyi dolgozók körében.A kényszerítésnek
nem vagyunk hívei, viszont hoztunk egy döntést: az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás. Tehát az egészségügyben
csak az dolgozhat, aki beoltatja magát. Egyébként is számos kötelező oltást fel kell venniük, ez a lista most bővül – mondta a miniszterelnök.
Forrás: Index
Véget ért a szegedi kocsmából indult egészségügyi forradalom
Megszűnik az a Facebook-csoport, ahol orvosok a hálapénz eltörlését kezdték el szervezni, és amelynek alapítói közül ma már többen
az orvoskamara elnökségének tagjai. A most megszűnő csoport nemcsak az orvosi, hanem a társadalmi közbeszédbe is berobbant tabutémák feszegetésével.
https://24.hu/belfold/2021/08/11/1001-orvos-halapenz-nelkul-facebook-megszunik-egeszsegugy-halapenz-beremeles/
„Sok cuccot nem kell vinnünk" – mondta Szijjártó, mégis három gép repült Mongóliába
A kormány július végén 33 lélegeztetőgépet ajándékozott Mongóliának. A készülékeket Szijjártó Péter kísérte Ulánbátorba.
A külügyminiszter már az induláskor közölte, hogy 24 óra alatt lezavarja a diplomáciai találkozókkal felturbózott adományozási akciót.
A tervet tartották is, csakhogy ehhez a honvédség Airbus A319-es gépe mellett a HM egyik Falconjára is szükség volt, így a politikus két gépet vehetett igénybe a látogatásához.
A lélegeztetőgépeket viszont minden bizonnyal egy harmadik állami repülőgép vitte, a tavaly vásárolt szélestörzsű Airbus A330-200 ugyanis szintén Ulánbátorban járt.
https://24.hu/kulfold/2021/08/11/szijjarto-peter-mongolia-repules-airbus-hm-falcon-lelegeztetogep/
Eddig 891 millióba került a magyar államnak a Türk Tanács budapesti képviselete
2019 szeptembere óta 891 millió forintba került a Tanács két budai képviseletének fenntartása, beleszámítva a hazai és
nemzetközi munkatársak bér- és járulékköltségeit, az üzemeltetési díjat és a protokollköltségeket.
https://24.hu/belfold/2021/08/11/turk-tanacs-budapesti-kepviselet/
Lelkes önkéntesek kifestették a kőszegi gyermekorvosi rendelőt, rendőrségi feljelentés is felmerült az ügyben
https://24.hu/belfold/2021/08/11/koszegi-gyermekorvosi-rendelo-kifestese-polgarmester-vizsgalat/
https://index.hu/belfold/2021/08/11/koszeg-onkormanyzat-gyermekorvosi-rendelo/
Agyba fecskendezett "zselével" értek el jó eredményt a Parkinson-kórral szemben
Különleges hidrogélt alkottak a Parkinson-kór és más neurológiai betegségek kezelésére ausztrál kutatók.
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) és a Florey Neurológiai és Mentális Egészségügyi Intézmény szakértői egy aminosavakból
álló gélt fejlesztettek ki, amely egy egyszeri beavatkozással az agyba injektálva segít helyreállítani annak károsodásait.
Felrázása után a hidrogél folyékony állapotúvá válik, ezáltal könnyebben juttatható be az agyba egy kis kapillárison keresztül.
Ezután ismét szilárdabbá válik, kitölti a szabálytalan alakú üregeket és segít biztonságosan elszállítani a helyettesítő őssejteket az
agy sérült részeibe.Az igazi újdonságot az jelenti, hogy ez egyszeri beavatkozás. Segítségével nagy valószínűséggel évekre csillapítható
a Parkinson-kór számos tünete - mondta David Nisbet, az ANU kutatója (képünkön).
https://infostart.hu/tudomany/2021/08/10/agyba-fecskendezett-zselevel-ertek-el-jo-eredmenyt-a-parkinson-korral-szemben
MOK-elnök: vissza kellene hozni a védettségi igazolvány használatát
Kincses Gyula szerint már most el kellene kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra, és megkezdeni a kontaktkutatást, valamint a tesztelést.
Az orvosi kamara egyelőre egyetlen szigorítást javasolna: a védettségi igazolvány használatának visszahozását, mert ezzel növelhető lenne
az oltási kedv, és jelenleg nincs más megoldás, mint a vakcina.
http://www.atv.hu/belfold/20210811-mok-elnok-vissza-kellene-hozni-a-vedettsegi-igazolvany-hasznalatat
https://hang.hu/belfold/kincses-gyula-el-kell-kezdeni-felkeszulni-a-negyedik-hullamra-129102
Koronavírus: emelkedhet a fertőzöttek száma a tömegrendezvények miatt
Az augusztus 20-ai tűzijáték, a Vadászati Kiállítás és a pápa látogatása berobbanthatja a negyedik hullámot. Ahogy arról korábban már beszámoltunk,
ezekre az eseményekre a kormány rendeletének értelmében beszüntették a járványügyi korlátozásokat, így azok maszk és védettségi igazolvány
nélkül is látogathatóak lesznek. Lantos Gabriella, egészségügyi menedzser szerint ez egy egyértelmű politikai döntés volt a kormány részéről, mint mondta: „Ennek oka és értelme sincs."
https://168.hu/itthon/negyedik-hullam-koronavirus-oltas-oltatlanok-210160