Szerda délutántól orvoshiány miatt leállt az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztálya
Az ESZJTV (Egészségügyi Jogállásról szóló Törvény sic!) bevezetését követően sürgősségi betegellátó osztályunkon a
vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki, így az SBO működését augusztus 4-én 18 órától intézményünk lemondani kényszerült
Forrás: 24.hu
Müller Cecília hatmillió forintos különjuttatást kapott a járvány alatt
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai több mint négyszázmillió forint értékben kaptak többletjuttatásokat a járvány alatt −
tudta meg a Magyar Hang. Müller Cecília országos tiszti főorvos és két helyettese fejenként hatmillió forintot kapott.
https://index.hu/belfold/2021/08/05/koronavirus-muller-cecilia-jarvany-nnk-operativ-torzs/
Rengeteg családnak járhat akár havi 40 ezres extra támogatás: ezeken a településeken osztják
Sok kisgyermek kezdi meg ősszel a bölcsődét, nyár végére általában betelnek a férőhelyek. Vannak olyan családok azonban, akiknek lakóhelye
közelében nincsen állami bölcsőde, vagy túl kevés a férőhely, így ha a szülők vissza akarnak térni a munkába, magánintézménybe kell adniuk
gyermeküket. A magánbölcsőde viszont nem olcsó mulatság. Mutatjuk, hogy ebben a helyzetben milyen lehetőségeik vannak a kisgyermekes
családoknak, milyen támogatást vehetnek igénybe.
Otthagynátok az egyetemet vagy szakot váltanátok? Mutatjuk, mi mindennel kell tisztában lennetek
Ha azok gondolkodtok, hogy szeptembertől nem ültök vissza az egyetem padjaiba, esetleg egy új képzést kezdenétek, akkor
érdemes azzal is megismerkednetek, milyen kötelezettségekre számíthattok.
https://eduline.hu/felsooktatas/20210804_Otthagyni_az_egyetemet
Juhász Ferenc: aggályos, hogy mire költi a HM a költségvetési rekordösszeget
A volt honvédelmi miniszter a Spirit Fm Aktuál című műsorában azt mondta, szerinte a vezérkari főnök és helyettesének távozása is
nagy mértékben összefüggésben van azzal, hogy a megnövekedett források ellenére sem oda megy a pénz, ahova kellene.
http://www.atv.hu/belfold/20210805-juhasz-ferenc-aggalyos-hogy-mire-kolti-a-hm-a-koltsegvetesi-rekordosszeget
Szijjártó Péter hétvégi háza mellett is épült egy futballpálya, Hadházy Ákos le is fotózta
A balatoni nyaralójának kertjében pedig medence.
https://168.hu/itthon/szijjarto-peter-hetvegi-haza-mellet-is-epult-egy-futballpalya-209824
Hátborzongató nyugdíjváltozások jöhetnek
Egyre többet hallhatunk a nyugdíjrendszer összeomlásáról mint egy jövőbeli lehetséges forgatókönyvről. Szakértők szerint amennyiben nem
történik jelentős változás, idő kérdése csupán, hogy mikor üt be a krach.
https://g7.hu/penz/20210805/hatborzongato-nyugdijvaltozasok-johetnek/
Új jelentés a koronavírus eredetéről: ez a történelem legnagyobb eltussolása?
Az amerikai képviselőház republikánus képviselőinek jelentése szerint a SARS-CoV-2 egy mesterséges koronavírus-mutáns,
amely 2019. szeptember 12. előtt szabadult el a Vuhani Virológiai Intézet laborjából.
https://infostart.hu/kulfold/2021/08/05/uj-jelentes-a-koronavirus-eredeterol-ez-a-tortenelem-legnagyobb-eltussolasa
Koronavírus és az agyköd
A covidbetegek agyáról készült MRI felvételekből kiderül: a SARS-CoV-2 vírus korántsem csupán a légzőrendszert támadja, de a szívet és
a központi idegrendszert is (illetve az elszabaduló gyulladáson keresztül az egész szervezetet). Az orvosoknak eddig fogalmuk sem volt,
hogy a vírus hogyan betegíti az agyat, de jó hír, hogy mostanra sok ismeret összegyűlt ahhoz, hogy a koronavírus és az idegrendszer kapcsolata érthetővé váljon.
https://hang.hu/magyar-hang-plusz/202131-agykod-128553
Falus Ferenc maszkviseléshez kötné a részvételt az augusztus 20-ai rendezvényeken
https://hvg.hu/itthon/20210805_Falus_Ferenc_maszkivesles_augusztus_20
Komáromi Zoltán a delta variáns miatt keményen kritizálta a kormány augusztus 20-ai terveit
http://www.atv.hu/belfold/20210805-komaromi-zoltan-a-delta-varians-miatt-kemenyen-kritizalta-a-kormany-augusztus-20-ai-terveit
Merkely Béla egyáltalán nem ajánlja a harmadik oltást a fiataloknak
elmondta, hogy a harmadik oltást leginkább azok számára javasolják, akiknek gyenge az immunrendszerük, vagy idősek. Mindenki más esetében
a legfontosabb az, hogy az első két oltást felvegye, ugyanis az is hatalmas védettséget ad a vírus ellen.
https://index.hu/belfold/2021/08/05/koronavirus-merkely-bela-furjes-balazs-jarvany-oltas/
Nem lesz itt már akkora baj, mint a második-harmadik hullámban, Merkely Béla szerint
Ellenáll a vakcináknak az új mutáns
Koronavírus a világban – az Index csütörtöki hírösszefoglalója
https://index.hu/kulfold/2021/08/05/uj-mutans-jelent-meg-ellenallo-a-vakcinakkal-szemben/