Kínai álcivilek akciózhattak Budapest belvárosában
Rejtélyes, piros baseballsapkás kínaiak bukkantak fel a város több pontján a kínai elnök látogatása alatt. Magyarországon a
kínai diaszpórákban lévő kínai álcivilek feladata a közösségen belüli ellenzéki, disszidens vélemények folyamatos figyelése, elfojtása,
a Kína-ellenesnek bélyegzett aktivitás monitorozása. Így nem véletlen, hogy a pirossapkásoknak pontos ismereteik voltak arról,
hogy hol és mikor terveznek a tibeti szervezetek tüntetni.
Forrás: Népszava
Bővebben...
Eddig tartott a győzelem az infláció fölött
Úgy tűnik, mégsem nyerte meg a kormányzat az infláció elleni háborút, a győzelem átmeneti volt. Pont, ahogy arra számítani lehetett, megtört a 14 hónapja folyamatosan tartó inflációcsökkenés. A KSH szerint áprilisban 3,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. Ugyan az erősödés most még minimális, az elemzők egyöntetű véleménye szerint májusban már 4, az év végén pedig 5- 6 százalék közötti árindexet várhatunk. Majd, ha minden jól megy, nem érik újabb (ár)sokkok a magyar gazdaságot, 2025 elején újra csökkenhet.
Forrás: Népszava
Bővebben...
Orbán Viktor: Reményeink szerint el fogják árasztani az országot a kínaiak, ezért kellenek kínai rendőrök
A miniszterelnök a budapesti Mol-toronynál találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel péntek délelőtt. A miniszterelnököt a Telex stábjának ebből az alkalomból sikerült elkapnia néhány szóra. A Kínával való együttműködésikérdésekről és az ehhez kapcsolódó nemzetbiztonsági aggályokról faggatták. Orbán Viktor arról beszélt, Magyarországnak van egy nemzetbiztonsági védekezési rendszere, amely minden szükséges eszközt magában foglal és mindenki ellen véd, keletről, nyugatról, északról és délről érkező esetleges fenyegetések ellen egyaránt.Az országba érkező kínai rendőrökben a kormányfő nem lát nemzetbiztonsági problémát. Szerinte egyszerű közrendvédelmi kérdésről van szó, mivel reményei szerint az ország népszerű turistaközpontjait el fogják árasztani a kínaiak, ezért szükség van olyan rendőrökre akik beszélnek kínaiul. Szerinte ez nem egyedülálló jelenség. Arra a felvetésre, hogy Olaszország megszüntette ezt az együttműködést, a kormányfő úgy válaszolt, hogy ha nem válik be, akkor ők is megszüntetik, de előbb kipróbálják.
Forrás: Népszava
Bővebben...
Ezért lett öngyilkos Teleki László
Gróf Teleki László, az 1849-es szabadságharc leverése utáni emigráció egyik legjelentősebb alakja 163 éve,
1861. május 7-én halt meg. A politikus, akinek holttestét másnap reggel találták meg, valószínűleg a politikai küzdelmek lelki megpróbáltatásai miatt végzett magával – írja a Rubicon.
Forrás: 24.hu
Bővebben...
“Vereséget szenvedtem” – ismerte el a kórházi főigazgatóság vezetője, miután javaslatát lesöpörte a kormányzat
Az OKFŐ főigazgatója új megközelítéssel javasolta a kórházak akut pénzügyi problémáinak rendezését, de az ötletére nem volt vevő az “ágazatvezetés”. Közben Gulyás Gergely miniszter azzal nyugtat, hogy az állam több mint 60 milliárd forintot szán adósságkonszolidációra, és ha kell, év végéig megint adnak pénzt. Az egészségügyi kormányzattal szemben elszenvedett szakmai kudarcáról vallott a kórházakat működtető Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője, Révész János a Magyar Kórházszövetség kongresszusán. A MedicalOnline írása szerint a főigazgató, aki – elődje, Jenei Zoltán rapid menesztését követően – január óta irányítja az állami kórházfenntartót, nem előadóként, csupán moderátorként adott rövid kommentárt.
Forrás: HVG
Bővebben...