Közigazgatásban (igazságügyben) dolgozom, nem vagyok vezető, nincs narancssárga pártkönyvem, nincsenek politikai kapcsolataim, nem tartozom egyetlen NER Baráti Körbe sem. Ezzel szemben van egy diplomám, van önérzetem, becsületem, van egy feleségem, két nagykorú gyermekem és igényes vagyok a munkámra. A jövedelmem a jogszabályok alapján megállapított bértábla szerinti összeg. Fizetésem az Önével ellentétben nem emelkedett több mint a duplájára, sőt a miniszterek 650.000.-Ft-os emelése is elkerült. Közlekedésem során 15 éves gépjárművembe is a fizetésemből tankolok, nem kapok üzemanyag kártyát, így az üzemanyag keretemet sem emeli meg senki. Ha többet tankolok, mert nélkülözhetetlen a gépjármű használata, kevesebb marad élelmiszerre. Szabadságomat nem tudom nyaralással tölteni, mert fizetésemből nem tudom kigazdálkodni. Pihenés helyett, - mivel szakemberre nem telik- magam újítom fel a lakásomat.
Orbán Viktor Miniszterelnök!
Szándékosan nem írom a „Tisztelt” megszólítást, mivel a tiszteletet ki kell érdemelni és nem erőszakkal kikényszeríteni. Nekem, nekünk becsülettel dolgozó „kis” embereknek az infláció ellenére a jövedelmünk nem emelkedett, sőt a vásárlói értéke csökkent. Sajnos mi még nem kerültünk sorra Önnel ellentétben a fizetés emelés terén, pedig elég régóta várunk rá.
„Aki átlag fölött fogyaszt, csökkentse az energiafelhasználását, vagy keressen annyit, hogy ki tudja fizetni a számlákat.” Sokan szeretnénk annyit keresni, hogy a számláinkat gond nélkül ki tudjuk fizetni. Mivel a közalkalmazottak/igazságügyi alkalmazottak munkáltatója az állam, ezúton kérem, hogy szíveskedjék az inflációhoz igazodó fizetésemelést adni. Nem kérem, hogy az Önéhez hasonló módon több mint a duplájára emelkedjék a bérem, de egy tisztességes, a normális megélhetéshez elég százalékban szíveskedjen gondolkodni, ami azonnali és nem 3-5 évre
elosztva. Magam részéről már rég megtettem mindent, hogy az energia és gázfogyasztásomat csökkentsem. Hűvösebb időben a lakásban pulóvert húzok, éjszaka még télen is ki van kapcsolva a fűtés, meleg takaró alá bújunk. Energiatakarékos izzókat használok, fürdés helyett zuhanyozok. Persze tudom nagyon romantikus gyertyafény mellett elfogyasztani a vacsorát, azonban mindezt azért tenni, hogy a számlát be tudjam fizetni, esetleg hónap végén enni tudjak, nem annyira felemelő.
Ezt a levelet ugyan a magam nevében írtam, azonban úgy gondolom, sok ezren járunk ugyanebben a cipőben, vagy már mezítláb mert a cipő is elkopott időközben. Az, hogy ilyen körülmények között kell „élni” a kormány, az Ön szégyene, bár én érzem magam nagyon rosszul emiatt.
Budapest, 2022. augusztus 1.
egy igazságügyi dolgozó