Tisztelt BRDSZ tagok!
A 2024. évi adóigazolás generálásánál hiba történt! Kérünk minden tagot, hogy az aránytalanul nagy befizetést igazoló 2024. évi adóigazolást ne nyújtsák be! A hiba javítása folyamatban van.

Megfogod gyorshajtás miatt, másnap te viszed ki neki a pizzát
A rendőrök nagy része kénytelen másodállást vállalni, mert a plusz pénz nélkül nem tudnának megélni fizetésükből: taxiznak, mentőznek, futárkodnak. Elvileg engedélyt kell kérniük ehhez, de mivel sokszor feletteseik is ugyanebben a helyzetben vannak, ezért inkább elnézik nekik. A kettős élet hosszú távon fizikailag és mentálisan megterhelő, ezért sokan úgy döntenek, inkább leszerelnek és a civil életben próbálnak meg boldogulni.
Forrás: Abcug

Akár hetven tanárt is elküldhetnek az ELTE-ről
A novemberben napvilágra került pénzügyi válsághelyzet következtében létszámleépítés kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karain. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken, többségüket nyugdíjazással, más részüket sebtében összehozott teljesítménykövetelmények alapján fogják elbocsátani, még nem tudni, pontosan milyen megoszlásban
Forrás: Index

Szeptembertől a Nagytestvér is beköltözik a szálláshelyek recepciójára
Az idei évtől kezd élesben működni a turizmus törvény novemberben elfogadott módosítása, aminek eredményeként napra
pontosan nyomon lehet követni az emberek mozgását, ha szálláshely-szolgáltatást vesznek igénybe.
Forrás: balatontipp.hu, Népszava

10 szupertitkos csodafegyver, amiről nem is gondolnád, hogy létezik
Gondoltad volna, hogy legalább 50 éve létezik már olyan fegyver, mellyel észrevehetetlenül szívrohamot lehet előidézni a gyanútlan áldozatban, minden nyom nélkül? Vagy esetleg azt, hogy egy ürüléknek látszó kupac CIA-s rádióadót rejthet? Netán hogy egy óvszerbe csomagolt különleges porral hatástalanítani lehet egy harckocsit?
Forrás: Portfolio

Tényleg megállhat az ország szombaton

Egyre több helyszín csatlakozik valamilyen formában a január 19-i tüntetésekhez. A szocialista párt legalább
39 városban lesz jelen mozgósító erőként, míg a szakszervezetek száznál is több demonstráló településről beszélnek.
Forrás: Népszava