ELTE-elbocsátás: „kész helyzet elé állítottak minket"
Megtakarítási okokból 64 munkatársától válik meg az ország egyik vezető egyeteme, az ELTE. A bölcsészkar dékánja szerint „már nem volt hova hátrálni", a Természettudományi Kar professzorai pedig úgy vélik, a megszorítások „helyrehozhatatlan hanyatláshoz" vezetnek.
Forrás: Népszava

Aknamezőre küldik az érdekvédőket
Papíron szabadon működhetnek a szakszervezetek a kormány hivatalaiban, de sokfelé megpróbálják ellehetetleníteni a szervezkedőket.
Forrás: Népszava

Megfogod gyorshajtás miatt, másnap te viszed ki neki a pizzát
A rendőrök nagy része kénytelen másodállást vállalni, mert a plusz pénz nélkül nem tudnának megélni fizetésükből: taxiznak, mentőznek, futárkodnak. Elvileg engedélyt kell kérniük ehhez, de mivel sokszor feletteseik is ugyanebben a helyzetben vannak, ezért inkább elnézik nekik. A kettős élet hosszú távon fizikailag és mentálisan megterhelő, ezért sokan úgy döntenek, inkább leszerelnek és a civil életben próbálnak meg boldogulni.
Forrás: Abcug

Akár hetven tanárt is elküldhetnek az ELTE-ről
A novemberben napvilágra került pénzügyi válsághelyzet következtében létszámleépítés kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karain. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken, többségüket nyugdíjazással, más részüket sebtében összehozott teljesítménykövetelmények alapján fogják elbocsátani, még nem tudni, pontosan milyen megoszlásban
Forrás: Index

Szeptembertől a Nagytestvér is beköltözik a szálláshelyek recepciójára
Az idei évtől kezd élesben működni a turizmus törvény novemberben elfogadott módosítása, aminek eredményeként napra
pontosan nyomon lehet követni az emberek mozgását, ha szálláshely-szolgáltatást vesznek igénybe.
Forrás: balatontipp.hu, Népszava

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.