Egymillióan a minimálbért sem keresik meg
Hiába a fizetésemelések, megmaradt a jövedelmek közti szakadék – ez látszik legalábbis az adóbevallásokból, amelyeket a Policy Agenda elemezett.
Forrás: Népszava

460,5 milliót osztogatott el az MNB, átlag félmilliós karácsonyi jutalom jutott mindenkinek

A jegybanki dolgozók közt összesen 460,5 millió forint közpénzt osztott szét a Matolcsy György vezette intézmény, fejenként átlagosan nettó 537 ezer forintot kaptak a szétosztott félmilliárdból.

Forrás: Népszava

Belügyminisztérium: Lesz béremelés a tűzoltóknak, csak nem tudni, hogy mennyi

A hivatásos állomány jövedelemnövelését a kormány eldöntötte. A növekedés mértékét még nem. Azt az ország gazdasági teljesítőképességéhez fogja igazítani.– írta a BM válaszában.

Forrás: Index

Leszavazták a kormánypárti képviselők a rendőrök, katonák és köztisztviselők fizetésemelését
Tehát a kormány úgy döntött, hogy nem akarnak béremelést arendőröknek, a katonáknak vagy például a köztisztviselőknek.  A Fidesz azzal indokolta a döntését, hogy valóban szükségszerű lenne a béremelés, de jelenleg ezt nem lehet technikailag megoldani. Véleményük szerint eljárási probléma van a módosító javaslattal, azonban a kormánypárti képviselők nem erről szavaztak, hanem a béremelésről, amit történetesen nem támogattak.
Forrás: Alfahír 

Havi 66 ezer forintból élnek a legszegényebbek Magyarországon

2018-ban a szegénységi rés már 28,9 százalékos volt az előző évi 24,1 után, miközben 2010-ben még 18,2 százalék.

Forrás: Népszava