Duplájára nőtt apparátus, sokkal drágább állam
Kilenc év alatt több mint duplájára, 523 ezerre nőtt a központi költségvetési szerveknél dolgozók száma. A kormányzat erőteljesen központosít.
Forrás: Népszava

 

Akár nyolc hónapos várakozásra is számíthatnak a nagycsaládos autótámogatást igénylők

Nem raktárról, hanem közvetlenül a gyártásból tudják kiszolgálni a vásárlókat.
Forrás: Népszava

A bérplafontól a lakásrendeletig
A lakhatási szegénység felszámolásáért dolgozó Habitat hetedik alkalommal készítette el éves jelentését a hazai lakáshelyzetről, idén összefogva a Periféria Központtal.
Forrás: Népszava

A hódmezővásárhelyi kórházban orvoshiányra hivatkozva nem tartják indokoltnak a 75 év felettiek gerincröntgenjét
Még az orvosok körében is meglehetős indulatokat váltott ki egy nemrég közre adott, furcsa lelet.
Forrás: Népszava

Posták százait zárhatják be a választások után
Míg a Magyar Posta létszámhiánnyal küzd, a vidéki hivatalok jó része kihasználatlan; falusi kisposták tömegére vár felszámolás.
Forrás: Népszava

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.