Nyilvános vita nélkül állapodnának meg a 2021-es minimálbérről

Úgy tudjuk, a szakszervezetek új javaslatokat tettek a korábbi eredménytelen találkozók után. A tervekről azonban nem beszélnek, csak ha megegyezés lesz.
Forrás: HVG

A vakcinából magyaros furfanggal oltanak be még több embert

A Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcinájának egy ampullájából öt embert lehetne beoltani, Magyarországon viszont volt már, hogy 6-7 érintett is kapott belőle. A magyaros gógyi azonnal felismerte a lehetőséget, de néhány hét alatt az Európai Gyógyszerügynökség már áldását is adta rá. Elenyésző kockázatok vannak, viszont így 20-40 százalékkal is több embert immunizálni lehet, a módszer titka a fecskendőkön múlik.

Forrás: napi.hu 

Évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé Magyarországon
Január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé, idéntől ugyanis illetékmentesek az elsőfokú közigazgatási eljárások –
közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.
Forrás: Index

Mi vár a magyar kultúrára 2021-ben?
Kié a hatalom? A föld, a gyár, a bank tulajdonosáé, békében a polgárokat képviselőké, forradalom idején a néppé visszaváltozott politikai közösségé. Valahogy így gondolkodik a materializmus. Csakhogy  az információs társadalomban azé a hatalom, aki a kérdéseket megfogalmazza.
Forrás: Index

A kormány jogi csavarral akadályozta a szociális ágazatban a sztrájkot
Alkalmatlan a sztrájktörvény, ha a közszolgálatban dolgozók élni akarnak alkotmányban rögzített sztrájkjogukkal.
De különösen akkor, ha az asztal túloldalán a kormány képviselői ülnek.
Forrás: 24.hu