Jobbnál jobb sorozatok várnak ránk a kánikulában
A kvízműsoros botránytól kezdve a hétköznapi vámpírokig és a férjgyilkos cárnéig sok témából választhatunk, és nehéz mellényúlni.
Forrás: 24.hu
2013-ban halászta le az Index az akkor még virágkorát élő Tumblrről Szarvast, az álnév alatt alkotó, villámgyors karikatúrákat készítő
szombathelyi fiatalembert, akiről, őszintén szólva, szinte senki sem tudott semmit. Ha valaki csak az oldalunkról tájékozódott, akkor még
az impresszum sem segített, mert Szarvas kitakarta a saját arcát mindenféle Photoshop-ablakokkal, a nevét pedig nem írta ki. Az Impresszum
2019 közepén viszont megújult, és az Index első számú illusztrátorát is név szerint meg lehet ismerni. És most ebből a cikkből egy picit jobban:
Szarvas, azaz Somogyi Péter kedvenc grafikáiból szemezgettünk az Index 20. születésnapjának alkalmából, az alkotó kommentárjaival.
https://index.hu/nagykep/2019/05/18/szarvas_grafika_index_illusztracio_cimlap_kep/
Ha megírnánk a 444 furcsa hely Magyarországon című könyvet, a Nyikom-bércen álló Gortva-Jójárt-kilátó egészen biztosan előkelő helyet
kapna benne. Mátrakeresztestől indulva nagyjából egy órát kell gyalogolni hozzá,
https://jo.444.hu/2020/07/29/lassan-elkeszul-a-matraban-az-orszag-egyik-legfurabb-epuletegyutese
A háttérben a kisgazdák voltak – Csak legenda, hogy a németek kérésére csinálták ki a magyar nagyüzemi mezőgazdaságot?
Lapunk június 17-i számában jelent meg dr. Gazdag László cikke a magyar mezőgazdaság rendszerváltás utáni hanyatlásáról. Ebben az volt olvasható,
hogy amikor 1990-ben Antall József a német kancellárhoz látogatott, Helmut Kohl állítólag arra kérte, hogy számolja fel a nagyüzemeket a mezőgazdaságban,
ezen belül építsük le az amúgy is túltermeléssel küszködő állattenyésztést, és álljunk át a növénytermesztési alapanyag-termelésre. Magyarul: legyünk a
nyugati államok puszta növénytermesztési nyersanyag-beszállítói. Bármilyen durva beavatkozásnak látszik is, annak tükrében, hogy Magyarországon
valóban sikerült a korábban eredményes, világszínvonalú, integrált termelési rendszerben működő nagygazdaságokat felszámolni, még igaz is lehet,
hogy volt ilyen német kérés. Akkori bonni nagykövetünket, Horváth Istvánt – aki előkészítette Horn Gyula, illetve Németh Miklós németországi tárgyalásait,
és minden találkozón, tehát az említett megbeszélésen is személyesen részt vett – arról kérdeztük: volt-e ilyen nyomás a kormányon Kohl részéről.
https://168ora.hu/itthon/mezogazdasag-rendszervaltas-helmut-kohl-termeloszovetkezet-kisgazdak-188209
Rozsdás időutazás a magyar stadiontörténelemben
bizarr élmény volt végigjárni azokat a helyeket, ahol az elmúlt ötven évben NB I.-es mérkőzéseket rendeztek, de közben feledésbe merültek
https://index.hu/sport/futball/2017/08/15/regi_stadionok_nb1_magyar_futball/
El akarták hallgatni az amerikai pestist
Egy Kínából indult világjárvány eléri az Egyesült Államokat, de a politikai vezetők a gazdasági következményektől félve igyekeznek
elbagatellizálni a lakosságra leselkedő veszélyt, miközben a szövetségi kormányzat szakértője szélmalomharcot vív, hogy megfelelő
védelmi intézkedéseket vezessenek be. Ezért viszont a sajtó egy része is durva hangnemben támadja. Nem, nem a
koronavírusjárvány amerikai kezeléséről van szó, hanem a pestisjárvány 1900-as kaliforniai megjelenéséről.
https://24.hu/tudomany/2020/08/01/jarvany-pestis-amerika-elhallgatas/
Milyen háború volt a hidegháború? Egy világtörténelmi könyv margójára
Több tízezres mintán vizsgálták az afrikai rabszolga-kereskedelem genetikai hatását
A genetikai állományt a tanulmány szerzői azoknak a rabszolgaszállító hajóknak a feljegyzéseivel hasonlították össze, amelyek
fedélzetén a 16-19. század között több mint 12,5 millió afrikait hurcoltak el szülőföldjükről. Közülük mintegy kétmillióan
(más források szerint 1,7 millióan) az amerikai kontinensre tartva lelték halálukat – írta a BBC.
https://qubit.hu/2020/07/27/tobb-tizezres-mintan-vizsgaltak-az-afrikai-rabszolga-kereskedelem-genetikai-hatasat
A teknős, a sas, a trágya és a kutyák: meghökkentő halálesetek az ókorból
https://mult-kor.hu/a-teknos-a-sas-a-tragya-es-a-kutyak-meghkkento-halalesetek-az-okorbol-20200725
https://24.hu/tudomany/2020/07/28/baleset-halal-okor/