ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

07. 11.

A BM, az Emmi és az ORFK sem adott választ arra, hogy valós-e az iskolaőrök véletlenül kiderült fizetése

Forrás: 168 óra


Hogyan lehetne megmenteni a háziorvosi szakmát az elöregedéstől?
Habár július elsején a háziorvosok is megkapták a bruttó 500 ezer forintos támogatást, hosszú távon így sincs sok örömre okuk az alapellátásban
dolgozóknak. Ahogy az egészségügy többi részét, ezt is áthatja az alulfinanszírozottság, a rendszerszinten hatékonytalan szervezés és a súlyos
munkaerőhiány. Ennek pedig rengetegen láthatják a kárát, hiszen bármilyen panasza is legyen az embernek, a háziorvos az első kontakt,
akivel az egészségügyben találkozunk.
https://merce.hu/2020/07/09/hogyan-lehetne-megmenteni-a-haziorvosi-szakmat-az-eloregedestol/

 

Máris megvalósultak az új MTA elnökének szavai: „A politikai döntéshozó letérhet az objektív tudományos tények által ajánlott útról"
Kásler Miklós bejelentette: afganisztáni eredetű az Árpád-ház.
https://magyarnarancs.hu/villamnarancs/maris-megvalosultak-az-uj-mta-elnokenek-szavai-a-politikai-donteshozo-leterhet-az-objektiv-tudomanyos-tenyek-altal-ajanlott-utrol-131400


Letarolhatja a biztosítási piacot Mészáros Lőrinc
A CIG Pannónia Nyrt. irányításának megszerzése lehet az eszköz a hazai biztosítói piacon való nyomuláshoz, ha ez megvan, akkor
elindulhat a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank ügyfeleinek becserkészése. Közel 1,9 millió potenciális ügyfélről van szó.
Az ő megközelítésükkel meg sem kell várni, amíg lezárul a három bank egyesülése.
https://privatbankar.hu/cikkek/vallalat/letarolhatja-a-biztositasi-piacot-meszaros-lorinc.html

Egyetlen ígért új nagyvállalati munkahely átlagosan 16 millió forintba került tavaly az adófizetőknek
52 vállalkozás kasszájában landolt 105 milliárd forintnyi állami támogatás tavaly egyetlen forrásból: a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM)
által kezelt egyedik kormánydöntés (EKD) nevű megállapodásokból. A pénz kiosztásának módjáról szinte semmit nem tudhat meg a nyilvánosság,
csak eredményt: mennyi pénzt kapott egy vállalat, és hány munkahely létrehozását vállalta cserébe.
https://g7.hu/kozelet/20200710/egyetlen-igert-uj-nagyvallalati-munkahely-atlagosan-16-millio-forintba-kerult-tavaly-az-adofizetoknek/

Jól hoz a konyhára a Fradi stadionja: 75 százalékkal nőtt a nyereség
Egyre jobban megy a szekér a Fradi otthonául szolgáló Groupama Arénának. Működésének legjobb évét zárta 2019-ben az üzemeltetésért felelős cég.
https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/jol-hoz-a-konyhara-a-fradi-stadionja-75-szazalekkal-nott-a-nyereseg.html

 

Vadonatúj programról döntött a kormány: változhat a KRESZ, jön az elektromos biciklikre is támogatás!
Jön a kerékpározás éve: az idei második félévet és 2021 első félévét hirdette ki erre a célra a kormány a pénteki döntésével. Az új program számos elemet, új intézkedést tartalmaz.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200711/vadonatuj-programrol-dontott-a-kormany-valtozhat-a-kresz-jon-az-elektromos-biciklikre-is-tamogatas-440814

Még a WHO sem tudja melyik hulláma van most a járványnak
Ha második valóban csak ősszel jön meg, különleges időszak előtt áll a közegészségügy, hiszen a koronavírus mellett akkor már jelen lesz az influenza vírusa is.
https://nepszava.hu/3084587_meg-a-who-sem-tudja-melyik-hullama-van-most-a-jarvanynak

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/koronavirus-fertozes-jarvany-who-vakcina-masodik-hullam.709660.html

 

Horvátország 14 napos önkéntes karantént rendel el a beutazókra
Rekordszámú, 116 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek pénteken Horvátországban, így Vili Beros egészségügy-miniszter közölte, hogy új intézkedéseket
hoznak a gyülekezések felülvizsgálatára, szigorítják a horvát határok átlépését a szomszédos országokból érkezők számára, és kötelezővé teszik a
maszkok viselését az éttermekben, bárokban és üzletekben, írja az MTI.
https://24.hu/kulfold/2020/07/10/horvatorszag-onkentes-karanten-beutazok/

 

Olaszország több tartományában ismét veszélyes mértéket ölt a járvány terjedése

https://24.hu/kulfold/2020/07/10/koronavirus-jarvany-olaszorszag-terjedes-veszelyes-szint/