Tisztelt BRDSZ tagok!
A 2024. évi adóigazolás generálásánál hiba történt! Kérünk minden tagot, hogy az aránytalanul nagy befizetést igazoló 2024. évi adóigazolást ne nyújtsák be! A hiba javítása folyamatban van.

06. 19.

Hivatásos szolgálati jogviszony 10 hónap alatt! - Az ORFK továbbra is várja a jelentkezőket a rendőrképzésre

...tíz hónap alatt intézkedésre jogosult rendőrökké válnak a résztvevők. Az első két hónapban munkavállalóként alkalmazzák a jelentkezőket, ekkor bruttó 210 600 forintot kapnak. A harmadik hónaptól már a rendőrség állományába kerülnek, és próbaidős őrmesterként bruttó 231 706 forint illetményt kapnak. A tízedik hónap végétől teljes értékű rendőrként kezdik el a szolgálatellátást.

Forrás: jogiforum

 

Nyomor: Orbán biztosa vészharangot kongat
Vecsei Miklós szerint fogy az idő, el kell felejteni, ki, mennyire együttérző a mélyszegénységben élőkkel.
A társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos szerint jelenleg mintegy 370 ezren élnek a 300 legszegényebb településen,
ahol a születendő gyerekek száma több, mint egy jobb helyzetű, egymillió lakosú régióban – írja a NépszavaVecsei Miklós egy
háttérbeszélgetésen azt mondta, ha nem sikerül rövid időn belül felszámolni a nyomort a szegény térségekben, akkor települések sora lehetetlenül el végletesen.
https://24.hu/belfold/2020/06/18/vecsei-miklos-melyszegenyseg-nyomor-romak-kormany/

 

Egy újabb ágazat, amelyik megsínylette a járványt

A gyógyászati segédeszközöket forgalmazó szaküzletek dolgozói kimaradtak az 500 ezer forintos egészségügyi jutalomból, pedig egy '97-es törvény

szerint ők is egészségügyi dolgozók - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a terület szakmai szövetségének elnöke, Margitai Barnabás.

https://infostart.hu/belfold/2020/06/18/egy-ujabb-agazat-amelyik-megsinylette-a-jarvanyt

 

Kirúgták, mert egészségi okokra hivatkozva nem akart fertőtleníteni az iskolában
Az egyik pécsi gimnázium munkatársa a szakszervezet segítségével bírósághoz fordult.
https://hvg.hu/itthon/20200617_egeszsegi_ok_fertotlenites_oktatas_kirugas_pdsz_szakszervezet


Csodaszarvas, szivárvány, röpködő tündérek: Disney is megirigyelné az új irodalomtankönyvet

Totálisan giccses képzavar tárul az ötödik osztályosok elé, ahol még szarvasünő is agancsot kapott.

https://nepszava.hu/3082060_csodaszarvas-szivarvany-ropkodo-tunderek-disney-is-megirigyelne-az-uj-irodalomtankonyvet

 

A vakcina - már ha beválik - nem vet véget a járványnak, csak segít kordában tartani

https://nepszava.hu/3082030_a-vakcina-mar-ha-bevalik-nem-vet-veget-a-jarvanynak-csak-segit-kordaban-tartani

 

Csak ígérték, de nem újul meg 2022-ig a Szent János Kórház

Két éve jelentette be a kormány az évtizedek óta siralmas állapotú budai Szent János Kórház rekonstrukcióját és

centrumkórházzá fejlesztését, ám még a tervezésre sem írták ki a tendert. A projekt a kormányzati szervek tétlensége

miatt nem halad, miközben a falak tovább omladoznak.

https://magyarhang.org/belfold/2020/06/18/csak-igertek-de-nem-ujul-meg-2022-ig-a-szent-janos-korhaz/