06. 01.

576 egészségügyi dolgozó lett koronavírusos

Négyen vannak kórházban.

Forrás: HVG

Több megyéből is egyik napról a másikra eltűnt a koronavírus-fertőzöttek harmada-negyede
Valószínűleg nagyon kevés értelme van azoknak a koronavírus-fertőzöttekről szóló megyei szintű adatoknak, amelyeket az
operatív törzs most két hónapja naponta közöl, a számok ugyanis súlyosan pontatlanok. Az adatbázis arra jó, hogy lássuk az
ország mely részén terjed jobban a járvány, de a kisebb esetszámú helyeken (és a megyék nagy többsége ilyen) gyakran egyik
napról a másikra tűnik el a fertőzöttek nagy része, ami megkérdőjelezi az egész komolyságát.
https://g7.hu/adat/20200531/tobb-megyebol-is-egyik-naprol-a-masikra-eltunt-a-koronavirus-fertozottek-harmada-negyede/

 

 

Doktor Pintér rendelkezik – Orbán a pisztolytáskás embereknek hisz, már most feudális állapotok vannak az egészségügyben
„Feudális állapotok uralkodnak az egészségügyben, rendkívül erősek a függelmi viszonyok. Az egészségügyi dolgozók elég erősen meg
vannak regulázva, megtiltottak nekik mindennemű nyilatkozatot, nem fejthetik ki nyilvánosan a véleményüket. Ha valaki megszólal például a Facebookon, retorziókra számíthat.
https://168ora.hu/itthon/doktor-pinter-rendelkezik-orban-a-pisztolytaskas-embereknek-hisz-mar-most-feudalis-allapotok-vannak-az-egeszsegugyben-185980

Közfeladatot ellátó személy lesz jövőre a vadász, halőr, a fegyveres biztonsági őr és az egészségügyi dolgozó is
Vagy épp a parkolóőr is.
https://magyarnarancs.hu/belpol/kozfeladatot-ellato-szemely-lesz-jovore-a-vadasz-halor-a-fegyveres-biztonsagi-or-es-az-egeszsegugyi-dolgozo-is-130275

 

Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el a nyárra a fél országban
Több hónapig tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el a nyárra Budapesten és az ország több megyéjében is az

Országos Rendőr-főkapitányság, jelentette be a hírt vasárnap a Police.hu.
https://index.hu/belfold/2020/05/31/fokozott_ellenorzes_budapest_magyarorszag/

 


Elrettentés: 1,2 millió forintos bírságot kapott a 71 éves nyugdíjas, mert dudálva tüntetett

Kétszer tüntetett dudálva, így összesen 1,2 millió forintos bírságot kapott egy idős férfi – számolt be a Magyar Hang.
A 71 éves nyugdíjas trafikos, Szabó Gábor azt mondta a lapnak, inkább leüli a büntetést, minthogy kifizesse a bírságokat,
amelyek szerinte valójában a véleménynyilvánításnak szóltak.

https://168ora.hu/itthon/elrettentes-12-millio-forintos-birsagot-kapott-a-71-eves-nyugdijas-mert-dudalva-tuntetett-inkabb-leuli-186009

 

A munkanélküliség senkit sem kímél - Bölcsészek nem kellenek, informatikusok igen
A fiatalok majdnem harmada veszítette el a munkáját a koronavírus-járvány miatt. Egy kutatás szerint a 16–36 évesek többsége nem számít semmi jóra
a következő időszakban sem. A megkérdezett piaci szereplők szerint ugyanakkor semmi nincs veszve.
https://168ora.hu/itthon/a-munkanelkuliseg-senkit-sem-kimel-bolcseszek-nem-kellenek-informatikusok-igen-186006

 

És akkor eltűnt a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasút ára
Elkészült a 2021-es költségvetés tervezete; az EU több száz milliárd euróval kezelné a válságot; a Budapest Bank is beszáll
az alakuló szuperbankba. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
https://hvg.hu/gazdasag/20200531_Es_akkor_koltsegvetes_Budapest_Belgrad_gdp_koronavirus_eu

 

Rég várt változás élesedik az orvosi rendelőkben: ez rengeteg magyar beteget érint
2020. június 1-vel a közfinanszírozott szolgáltatók után a magánegészségügyi szolgáltatóknál keletkezett adatok is megjelennek az
Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerében. Ennek értelmében 2020. júniusától a magánorvosok által felírt
eReceptek és az elvégzett ellátások, beavatkozások adatai is elérhetővé válnak az EESZT-ben. A kezelőorvosok számára pedig
hozzáférhetővé válnak a páciensek más intézményekben meglévő vizsgálati eredményei, gyógykezelési, gyógyszerelési és betegadatai.
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/reg-vart-valtozas-elesedik-az-orvosi-rendelokben-ez-rengeteg-magyar-beteget-erint.1096744.html

Hogy hat a járulékmentességi kedvezmény a nyugdíjra?
nyugdíjjárulék-fizetés alóli mentesség ideje alatt folytatott tevékenység nyugdíjra jogosító szolgálati idő lesz, az elért jövedelem pedig beszámításra fog kerülni a nyugdíj összegébe.
https://ado.hu/tb-nyugdij/koronavirus-hogy-hat-a-jarulekmentessegi-kedvezmeny-a-nyugdijra/


Mennyi minden történhet egy utcasarkon, nézzék csak!
Kriss Géza világa egy fura keverék: geometriából, kontrasztokból, meleg fényekből és érzelmekből áll. Jellemző nézőpontja a felülnézet
(ablakból, toronyból, teraszról fotózott). Rajonghatott a kortárs építészetért. (Fura, de az általa lefotózott épületeket mára vagy átalakították,
vagy lebontották, vagy sebként kerülgetik a városlakók). Sok képet készített teleobjektívvel (visszatérő motívuma pl. az úttest és a zebra),
de igazi streetfotósként is megjelent: járókelők, kártyázók, piaci kofák tűnnek fel a fotóin.
https://index.hu/fortepan/2020/05/31/kriss_geza_ablaka/