ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

04. 16.

Kásler orvosokat toboroz a határon túlra
Különös levelet kaptak a kórházigazgatók még húsvét hétfőn az állami fenntartótól: ebben az egészségügyért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)
vezetője, Kásler Miklós azt kérte, mérjék fel, hogy van-e az intézményükben olyan orvos, aki vállalna munkát Romániában Sepsiszentgyörgyben és Kovászna megye
más településein. A levelet megkapta az Országos Onkológiai Intézet is, amelynek főigazgatója személyesen szinte valamennyi osztályra továbbította a kérést.
Kásler Miklós toborzása már csak azért is figyelemre méltó, mert március 12-én lépett életbe az a kormányrendelet, amely előírja: a járványügyi vészhelyzet miatt
egészségügyi dolgozók csak az ágazati miniszterük engedélyével távozhatnak az országból. Azaz azóta az egészségügyi dolgozók, köztük az orvosok is kizárólag
a humánminiszter egyedi engedélyével léphetik át a határt. A miniszter kérését egyébként épp azon a hétvégén továbbították, amikor Kásler Miklós két
kórházigazgatót is felmentett. Az Emmi nemrég még hazai egyetemeken toborzott önkénteseket a kórházakba
Forrás: Népszava

Papíron nem egészen legális, de már katonák, rendőrök és kórházi dolgozók is viselik a tízezrével ingyen gyártott arcpajzsokat
A 444 információi szerint az egészségügyi dolgozóknak ingyen, lelkesedésből, a saját gépeiken arcvédő pajzsokat gyártó, a  "3d nyomtatással a koronavírus ellen"
 nevű fb-csoportban gyülekező civilek találtak hazai alapanyaggyártót, illetve olyan gyártót is, aki egyetlen gépen képes napi 4-5000 példány előállítására, sőt olyant
is, aki potenciálisan napi 30 ezer darabot produkálna gépenként és naponta.
https://444.hu/2020/04/15/papiron-nem-egeszen-legalis-de-mar-katonak-rendorok-es-korhazi-dolgozok-is-viselik-a-tizezrevel-ingyen-gyartott-arcpajzsokat


Kifakadt a szakszervezet: katasztrófa fenyegeti a magyar nyugdíjasokat
https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/kifakadt-a-szakszervezet-katasztrofa-fenyegeti-a-magyar-nyugdijasokat.1093048.html

 

A pestis mint metafora - Járványok fekete krónikája
A magyarokat legjobban érintő tömegfertőzés a mocsárvidékek mélyéről származó kolera. 1848–49-ben több ember halt meg kolerában,
mint a szabadságharcban. A második nagy világjárványt, a spanyolnáthát még a nagyszüleink is megélhették. Húsz- és százmillió közé teszik
az áldozatok számát. Ehhez képest „szolid kis koronánkkal" nyeretlen kezdőnek számítunk.
https://168ora.hu/kulfold/a-pestis-mint-metafora-jarvanyok-fekete-kronikaja-184206

 

Értelmetlen átszervezés: a kórházak kiürülnek, a betegek otthon maradnak
A koronavírusos betegek elenyésző része kerül kórházba, ezért sem értik a 24.hu által megkérdezett orvosok, miért kellett rohamtempóban
országosan 36 ezer ágyat a járványhelyzet miatt felszabadítaniuk az intézményeknek. Az intézkedésekből kitűnik, hogy a kormány
100 ezres koronavírusos betegtömegre készül, azt viszont mintha kihagyná a számításból, hogy más betegek is vannak.
Ráadásul a koronavírus a legnagyobb megterhelést nem az általános kórházi ellátási kapacitásokra méri.
https://24.hu/belfold/2020/04/15/koronavirus-korhazi-agyak-ellatas-lelegezteto-gep/

Több százezer orvos és nővér kényszerült kiszállni a gyógyításból a járvány idején
Az egészségügyi dolgozóknak egyszerűen nem volt választásuk: veszélyeztetett korban vannak.
https://nepszava.hu/3074571_tobb-szazezer-orvos-es-nover-kenyszerult-kiszallni-a-gyogyitasbol-a-jarvany-idejen

 

Van olyan ország, ahol nem az idősek a koronavírus elsődleges "célpontjai"
Szlovákiában sokkal több beteget találtak a fiatalabb korosztályokban.
https://nepszava.hu/3074587_van-olyan-orszag-ahol-nem-az-idosek-a-koronavirus-elsodleges-celpontjai