10. 25.

 

Busásan fizetett a rendőrség is a Microsoftnak
Az ORFK kiugróan magas, 22 ezer forintos óradíjat utalt a tanácsadói munkáért, ráadásul szakértők szerint feltűnően hosszú időn át.
Forrás: Népszava


Ötvenmilliárdhoz közelít Vargáék Várba menetele
Az előre látható számla ma 47,5 milliárd forint. A projekt eredeti költségeit 26 milliárdra becsülték 2016-ban.
https://nepszava.hu/3054759_otvenmilliardhoz-kozelit-vargaek-varba-menetele

Egy héttel az önkormányzati választások után az ÁSZ súlyos szabálytalanságokat talált Ferencvárosban
Az Állami Számvevőszék 2019. október 21-én, tehát egy héttel az önkormányzati választások után hozta nyilvánosságra a ferencvárosi gazdálkodással kapcsolatos vizsgálatát, amiben súlyosan elmarasztalja az önkormányzatot és a vagyongazdálkodással foglalkozó kincstárat, a FEV. IX. Zrt-t. Az ÁSZ jelentésében javasolja, hogy az illetékesek vizsgálják ki a feltárt anomáliákat, és kezdjék meg a felelősségre vonást.
https://444.hu/2019/10/24/egy-hettel-az-onkormanyzati-valasztasok-utan-az-asz-sulyos-szabalytalansagokat-talalt-ferencvarosban

Több gyerek is durva sérüléseket szenvedett a 400 milliós választási játszótéren
A fideszes miniszter, a fideszes képviselő és a fideszes kerületi polgármester sietett átadni a teret a választások előtt, meg is lett az eredménye.
https://nepszava.hu/3054680_tobb-gyerek-is-durva-seruleseket-szenvedett-a-400-millios-valasztasi-jatszoteren
https://24.hu/belfold/2019/10/24/16-kerulet-jatszoter-csuszda-serules/

Több pénzt kaptak, de kevesebb ágyon kell gyógyítaniuk a traumatológusoknak
Információink szerint országosan 200 traumatológia ággyal lesz kevesebb a mostani 2706-nál. A fővárosban üzemelő 676 baleseti sebészeti ágyból 638 marad.
https://nepszava.hu/3054758_tobb-penzt-kaptak-de-kevesebb-agyon-kell-gyogyitaniuk-a-traumatologusoknak

Havi 119 forintért százezreknek nyílik ki a magánegészségügy kapuja
Idén november elsejétől az OTP Egészségpénztár azonosított és pozitív egyenleggel rendelkező tagjai havi 119 forintért az újonnan induló Hello Egészség Bázis egészségbiztosítási csomag biztosítottjaivá válnak - jelentette be a pénztár a Groupama Biztosítóval közösen.
https://www.portfolio.hu/bank/20191022/havi-119-forintert-szazezreknek-nyilik-ki-a-maganegeszsegugy-kapuja-404737

Megvan az ellenszer? Óriási áttörést értek el egy Alzheimer-gyógyszernél
https://hvg.hu/tudomany/20191024_alzheimer_kezelese_gyogyszer_biogen_reszveny

Figyelmeztet a legnagyobb hazai magánklinika alapítója: kritikus szakaszba érkezett a magyar egészségügy válsága
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20191022/figyelmeztet-a-legnagyobb-hazai-maganklinika-alapitoja-kritikus-szakaszba-erkezett-a-magyar-egeszsegugy-valsaga-404639