09. 05.

Új szolgálati motorokat kaptak a rendőrök

A járművek a közlekedésbiztonsági helyzet javítását szolgálják - írja a police.hu

Forrás: autoszektor.hu

Az otthonápolás akkor is munka, ha nem beteg gyerekről van szó

Bár az otthonápolók helyzete javult az utóbbi időben, mégis óriási szakadék tátong a gyermeküket és a más hozzátartozójukat otthon ápolóknak járó ápolási díj között. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tavaly októberben jelentette be, hogy 2019. január 1-től 100 ezer forintra emelik a gyermekek otthongondozási díját (GYOD), ami 2022-ig eléri majd az akkori minimálbér szintjét. A szüleiket, házastársukat, testvérüket, vagy más rokonukat otthon ápolók azonban a 2019-es 15 százalékos emeléssel is csupán legfeljebb havi bruttó 67485 forintot kapnak (ez a kiemelt ápolási díj, amit csak nagyon indokolt esetben ítélnek meg az ápolónak), ami 2022-ig évente 5 százalékkal emelkedik még.

Forrás: Mérce 

 

A Legfőbb Ügyészség jelenti, nagyon elégedett a saját munkájával

Bár az OLAF lesújtó jelentést tett közzé a hazai helyzetről, Polt Péter hivatala büszke rá, milyen eredményesen dolgoznak.

https://nepszava.hu/3048886_a-legfobb-ugyeszseg-jelenti-nagyon-elegedett-a-sajat-munkajaval

 

Nem félünk felmondani, bízunk benne, hogy találunk munkát

Nyár elején is rendkívül magasan állt a hazai munkavállalók állásuk iránt érzett bizalma, emellett fokozatosan nő azok aránya, akik szerint még sokáig fennmarad a munkahelyük, valamint a pozíciójuk, amelyben dolgoznak.

https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/nem-felunk-felmondani-bizunk-benne-hogy-talalunk-munkat/

 

Sosem találnád ki, mitől lesz igazán jó egy főnök

Csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapota iránt, céltudatos, óvatos és megbecsüli a munkatársait - ezek a jellemzői az átlagon felülien jó vezetőknek egy friss felmérés szerint. Ráadásul ma már nem kell a megérzéseikre hagyatkozniuk a cégtulajdonosoknak vagy a vállalatvezetőknek a menedzserek kiválasztásánál, mivel pontosan lehet mérni, hogy a jelöltek közül kik rendelkeznek ezekkel a kvalitásokkal.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/sosem-talalnad-ki-mitol-lesz-igazan-jo-egy-fonok.1082497.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

 

Ezért nem dolgoznak a magyar anyák, hiába szeretnének

Ma Magyarországon nem fér össze a család és a karrier?

https://femina.hu/gyerek/munkavallalas-anyakent/?fbclid=IwAR2ezdGb2dX0jUAj1moATde-avUe7jMsyYAagI8_sMO2DTWNSTOSxZ-6bA4

 

Ebbe belerokkannánk: pusztítást okozhatna az egységes minimálbér

Nagy port kavart az egységes európai minimálbér kérdése az utóbbi hónapokban, miután Ursula von der Leyen lett az Európai Bizottság új elnöke. A korábbi német munkaügyi minisztertől sokan várják, hogy komoly munkaerő-piaci reformokat hajt végre. Szavai alapján valóban nagy fába vágja a fejszéjét, de egységes, központi minimálbérre (szerencsére) nem igazán van esély.

https://m.portfolio.hu/gazdasag/ebbe-belerokkannank-pusztitast-okozhatna-az-egyseges-minimalber.336337.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Miért öli meg valaki a családját?

Magyarországon hetente legalább egy nő veszti életét párkapcsolati erőszak következtében. Szakértők szerint ezek a gyilkosságok megelőzhetők lennének, amennyiben a rendőrség a nők elleni erőszakot komolyan venné és használnának olyan nemzetközi szinten már kidolgozott eljárási protokollokat, melyekkel még időben felléphetnének a bántalmazóval szemben. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársával beszélgettünk.

https://www.hazipatika.com/psziche/csalad/cikkek/miert_oli_meg_valaki_a_csaladjat/20190904121822

 

Ezért jobb, ha a bal oldalunkon alszunk

Van bármilyen jelentősége annak, hogy melyik oldalunkon alszunk? Hogyan viselkednek a szerveink, ha jobb, és hogyan, ha bal oldalt fordulva alszunk? Most egy tanulmány is alátámasztja, hogy a bal a jobb!

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/alvaszavar/ezert-jobb-ha-a-bal-oldalunkon-alszunk/1c3gjrg