ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

05. 13.

Óriási bajban a magyar melósok: hogy akarnak így fizetésemelést?
Magyarországon rendkívül kevés dolgozó tagja valamilyen szakszervezetnek. 
Forrás: Pénzcentrum

Grezsa: A magyar kormánynak kötelessége minden kárpátaljai közösségen segíteni
Függetlenül attól, hogy milyen a viszony Budapest és Kijev között, a magyar kormánynak kötelessége minden kárpátaljai közösségen 
segíteni - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos vasárnap az ilosvai járási Drágabártfalván (Drahobratovo), ahol magyar kormányzati támogatásból épült hősi emlékművet avattak.
http://www.atv.hu/belfold/20190512-grezsa-a-magyar-kormanynak-kotelessege-minden-karpataljai-kozossegen-segiteni

Egyre szegényebbek lesznek a magyar nyugdíjasok
Nem sok jóval kecsegteti a nyugdíjasokat a közeljövő, hiszen a bérek és nyugdíjak közötti szakadék egyre csak mélyülni fog. 
Ennek következménye a legidősebb társadalmi réteg fokozatos, egyre nagyobb mértékű elszegényedése lesz.
https://mfor.hu/cikkek/befektetes/egyre-szegenyebbek-lesznek-a-magyar-nyugdijasok.html


Az átlagnyugdíj 43 százalékkal kevesebb az átlagbérnél

https://www.hrportal.hu/hr/az-atlagnyugdij-43-szazalekkal-kevesebb-az-atlagbernel-20190507.html

 Brutális hír szivárgott ki a német sajtóban: veszélyben a magyar autógyárak?

Megszorításokra kényszerül a BMW és a Daimler és emiatt csökkentenie kell a Magyarországon tervezett termelés bővítését - olvasható a neves német üzleti lap, a Handelsblatt vasárnapi cikkében, amely a német autóipar előtt álló nem túl rózsás kilátásokkal foglalkozik és megállapítja: az új környezetben a autógyártóknak ki kell igazítaniuk beruházásaikat. És a magyarországi üzemeik lehetnek az első áldozatai ennek a folyamatnak.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/autoipar/brutalis-hir-szivargott-ki-a-nemet-sajtoban-veszelyben-a-magyar-autogyarak.323901.html

 Kásler megint előhúzta a tízparancsolat-kártyát
A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között - hangoztatta az emberminiszter vasárnap, az Istenhegyi Szent László Plébánia új óvodájának alapkőletételén.
https://nepszava.hu/3035653_kasler-megint-elohuzta-a-tizparancsolat-kartyat

A betegnyilvántartásban kutakodott beosztottja egész családja után egy orvos
https://nepszava.hu/3035688_a-betegnyilvantartasban-kutakodott-beosztottja-egesz-csaladja-utan-egy-orvos

Meghökkentő stílusban reagált Rétvári arra, hogy a kormány miért nem támogatja jobban a fogyatékkal élő sportolókat
A fogyatékkal élők sporteredményeit nehezen lehet összevetni az „épek" sportjában mért teljesítményekkel - mondta. 
https://magyarnarancs.hu/belpol/ungar-retvari-119618

A nyugdíjkorhatár betöltését követő 5 évig kell megőrizni a munkaügyi iratokat 
Hosszú ideig nem volt egyértelmű szabályozás arra vonatkozóan, hogy a munkáltatóknak meddig kell megőrizniük a munkaügyi iratokat az adott munkaviszony megszűnése után. A kérdés nem elhanyagolható, mivel egyes esetekben a nyugdíjjogosultság megállapításához akár fél évszázados munkaügyi iratokra is szükség lehet.
Az elmúlt év végén elfogadott törvénymódosítás rendezte e régóta fennálló problémát. Dr. Szabó Gergely írása a HR Blog Munkajog oldalán.
https://www.hrportal.hu/hrblog/munkajog/mennyi-ideig-kell-megorizni-a-munkaugyi-iratokat__63_-20190429.html

A legtöbb dolgozó nem tudja: ezekben az esetekben bukhatod a táppénzt
Kevesen tudják, de a munkahelyi baleset és az üzemi baleset még csak véletlenül sem ugyanazt a fogalmat takarja, és nem is minősül minden esetben annak.
De van, ami még ennél is veszélyesebb, és szinte tizedeli a magyar munkavállalókat.
https://www.penzcentrum.hu/hitel/a-legtobb-dolgozo-nem-tudja-ezekben-az-esetekben-bukhatod-a-tappenzt.1077931.html

NVI: nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok
A sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az 
Európai Parlament magyar tagjainak választásán - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. 
http://www.atv.hu/belfold/20190510-nvi-nem-szavazhatnak-levelben-a-romaniai-magyarok

Józsefváros polgármestere, ha kell, ki is tiltaná a hajléktalan-ellátással foglalkozó szervezeteket a kerületből 
https://index.hu/belfold/2019/05/11/jozsefvaros_polgarmestere_ha_kell_ki_is_tiltana_a_hajlektalan-ellatassal_foglalkozo_szervezeteket_a_keruletbol/