ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

04. 01.

Továbbra is sztrájkkészültségben a szociális szféra, a kormány tárgyalásokra kényszerült
A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) a honlapján tette közzé 
Boros Péterné elnök, hogy március 25-én ülésezett a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum (SZÁÉF), melyen a szakmai érdekképviseleti szervek mellett a kormány is részt vett.
Forrás: Mérce

Rendőrként imádta a munkáját, reklámozta is a rendőrséget, de most leszerelt, mert „ebből nem lehet megélni"
https://444.hu/2019/03/30/rendorkent-imadta-a-munkajat-reklamozta-is-a-rendorseget-de-most-leszerelt-mert-ebbol-nem-lehet-megelni

Javulás helyett pusztul minden, az Orbán-kormány csak asszisztál az egészségügy széteséséhez
Naponta érkeznek a hírek felmondásokról és szakemberhiányról az egészségügy legkülönbözőbb területeiről, a humánminisztérium vezetője azonban markáns javulást érzékel. Tény, hogy ma több a praktizáló orvos Magyarországon, mint valaha, ám ez nem jelent gyógyírt az állami intézmények gondjaira. Valójában a kormány csak asszisztál a közegészségügy lepusztulásához, és új stratégiájának legfontosabb eleme egyelőre az, hogy a folyamatot győzelmi jelentésekkel kommentálja.
https://168ora.hu/itthon/javulas-helyett-pusztul-minden-az-orban-kormany-csak-asszisztal-az-egeszsegugy-szetesesehez-165707

Bírói előmenetel - a statisztika számít, nem az, hogy a valódi bűnös bűnhődik-e
Fontosabb, hogy gyorsan lezáruljon egy ügy, mint az, hogy hatályon kívül helyezik-e később az ítéletet - és erre épp egy bíró hívta fel a figyelmet egy szakmai beszélgetésen.

https://nepszava.hu/3030907_biroi-elomenetel-a-statisztika-szamit-nem-az-hogy-a-valodi-bunos-bunhodik-e

Kongatják a vészharangot: rászabadíthatja a világra a betegségterjesztő szúnyogokat a globális felmelegedés
Világszerte egymilliárd ember válhat a betegségterjesztő szúnyogok új áldozatává az évszázad végéig a globális felmelegedés nyomán – figyelmeztetnek a kutatók.

https://hvg.hu/tudomany/20190331_globalis_felmelegedes_klimavaltozas_szunyogok_betegsegek

Nem csak egyszer jár a CSOK

 Ha már visszafizette a CSOK-ot, kérhet egy másikat is.

https://hvg.hu/gazdasag/20190330_Nem_csak_egyszer_jar_a_CSOK

Busás hasznot hoznak az államtól megszerzett értékes budapesti ingatlanok

https://atlatszo.hu/2019/03/29/busas-hasznot-hoznak-az-allamtol-megszerzett-ertekes-budapesti-ingatlanok/

Vajda Mihály: Miért bánik el a kormány a humán tudományokkal?
"Nagyon nehéz pillanatban vállaltam el, hogy írok a Tudományos Akadémia körüli botrányról. Az az érzésem ugyanis, hogy jelenleg józanul megközelíthetetlen a dolog." 
https://magyarnarancs.hu/publicisztika/az-igazi-hatalom-117491

Szigor jön a munkahelyeken: még több embertől kérhetnek erkölcsi bizonyítványt

Az Országgyűlés által jelenleg tárgyalt GDPR salátatörvény a Munka törvénykönyve (Mt.) módosításán keresztül a munkáltatók számára is lehetővé teheti, hogy bizonyos munkakörök betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány bemutatását írja elő - adta hírül a BDO Legal Jókay & Társai Ügyvédi Iroda. 

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/munka-allas-munka-torvenykonyve-erkolcsi-bizonyitvany-bdo-valtozas-gdpr.681501.html