ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

03. 23.

A gyerekeseknek minden, a többieknek semmi sem jár

A minisztériumok, központi- és háttérintézmények, kormányhivatalok dolgozóinak életét szabályozó decemberben elfogadott új törvény értelmében a köztisztviselőknek egyetlen napot sem lehetett áthozni 2019-re a tavalyi szabadságokból, az elveszett szabadnapokat a hivataloknak meg kellett váltani. Ez az egyetlen – valójában indokolatlanul szűk határidőt szabó – döntés kivett a kormány zsebéből majdnem tízmilliárd forintot. Lapunk információi szerint erről panaszkodtak az állam képviselői az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) és a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) péntek délben a Pénzügyminisztériumban megtartott összevont ülésén, miközben kifejtették, hogy maga a jogszabály egyébként tökéletes.
Forrás: Népszava


Rogán szigorít: ezentúl minden beosztottját át kell világítani
Aki Rogán Antal tárcájánál akar dolgozni bármilyen munkakörben, annak mostantól nemzetbiztonsági átvilágításon kell átesni. Eddig is voltak munkakörök, ahol ez szükséges volt, de most minden pozíciónál bevezetik az átvilágítást: megkérdeztük, de egyelőre nem mondták meg, hogy miért. Ekkora szigor még Pintér Sándor Belügyminisztériumában sincs.
https://azonnali.hu/cikk/20190321_rogan-szigorit-ezentul-minden-beosztottjat-at-kell-vilagitani

Handó: Nem kell a bíróságoknak szembehelyezkedniük az állammal
- A bírákban legyen tartás, erő, s ne hallgassanak szirénhangokra! – jelentette ki Kaposváron az idén 27. alkalommal megrendezett Jogi beszélgetések című szakmai fórumon Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
https://nepszava.hu/3029940_hando-nem-kell-a-birosagoknak-szembehelyezkedniuk-az-allammal

 Tízezreket zár ki a kormány a felsőoktatásból - újra az utcára vonulnak a diákok
Arra kérik a kormányt az április végi demonstráció szervezői, hogy amíg nem biztosított a minőségi nyelvoktatás az egész országban, ne tegye a továbbtanulás feltételévé a nyelvvizsgát.
https://nepszava.hu/3029911_tizezreket-zar-ki-a-kormany-a-felsooktatasbol-ujra-az-utcara-vonulnak-a-diakok

 Elszomorító adatok jöttek a bérből és fizetésből élőkről

Az utóbbi hetekben több elemzés látott napvilágot arról, hogy magyarok mennyire reménytelen helyzetben vannak, ha saját tulajdonú ingatlant szeretnének önerőből vagy hitelből. A togethermoney.com elemzése a bérletárakat és a rezsiköltségeket is összevetette a nettó átlagbérekkel.

https://www.napi.hu/ingatlan/ingatlan-ber-fizetes-megelhetes.680924.html

 Leesik az állad: ennyit keres egy közterület-felügyelő Budapesten
Továbbra is rengeteg ember hiányzik a magyar munkaerőpiacról, éppen ezért minden lehetséges platformon toboroznak a munkáltatók, már köztéri plakátokon is. Nemrég egy közterület-felügyelőket kereső utcai hirdetésbe botlottunk bele, melynek érdekessége, hogy benne a béreket is nyíltan kommunikálják.
https://www.penzcentrum.hu/karrier/leesik-az-allad-ennyit-keres-egy-kozterulet-felugyelo-budapesten.1076045.html

 Itt vannak a részletek az állami nyugdíjkötvényről
Azt ígérik, még ebben az évben lehet jegyezni.
https://hvg.hu/gazdasag/20190322_Itt_vannak_a_reszletek_az_allami_nyugdijkotvenyrol

Túl sok az amputáció, program indul ellene, de a legfontosabb a prevenció

Magyarországon a legmagasabb a lábamputációk aránya az Európai Unióban. A két legfontosabb ok a cukorbetegség és a dohányzás, és természetesen itt is rengeteg múlik a prevención. Pályára állhat a Nemzeti keringési program.

https://index.hu/belfold/2019/03/22/tul_sok_az_amputacio_program_indul_ellene_de_a_legfontosabb_a_prevencio/

 Egy korrupciós kutatóintézet nézett rá Mészáros Lőrinc meggazdagodására
Mészáros Lőrinc 1990-ben Orbán Viktor miniszterelnök szülővárosában, Felcsúton alapított egy kis gázszerelő céget.

https://index.hu/gazdasag/2019/03/22/meszaros_lorinc_a_kozbeszerzesek_es_az_unio/