
1.Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása. Műsorunk első részében Bod Péter Ákos közgazdász, a Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke a vendégünk, aki ma megjelent írásában azt állítja: Magyarországon „fiskális alkoholizmus” rögzült – krónikusan magas hiány, növekvő adósság, és olyan költekezési reflexek, amelyek egy kis, nyitott gazdaságban különösen kockázatosak. De mi áll a sorozatos hiánycél-emelések mögött, mit üzen a jelenlegi alapkamat, és hogyan kerülhetne vissza a gazdaság fenntartható pályára? Erről is kérdezzük a neves közgazdászt, aki vendégünk lesz egy hét múlva, a Budapest Economic Forum 2025 konferencián is.
A folytatásban beszámolunk arról, hogy a mesterséges intelligencia után - hatásában és méretében egyelőre jóval visszafogottabban -, de részvényárak szintjén ugyanolyan dinamikát mutatva új trend kezd kibontakozni a tőzsdéken, ez pedig a kvantum-számítástechnikai rally. Ez több kiváló befektetési lehetőséget is rejt, hiszen már most látszik, hogy milyen iparági szereplők és részvények lehetnek a nagy nyertesek. A részleteket Kaszab Balázzsal a Portfolio részvénypiaci elemzőjével tekintjük át.
Forrás: Portfolio
2.Ijesztő adatok derültek ki a magyarok életmódjáról
Tízből csak három magyar jár rendszeresen egészségügyi szűrésre, illetve a lakosság harmada nem mozog,
sportol rendszeresen – derül ki abból a felméréséből, amelyet Baittrok Borbála, a 21 Kutatóközpont
kutatási igazgatója ismertetett a Portfolio Private Health Forum 2025 konferencián tartott előadásában.
3.Mától érvényes, kőkemény beköltözési feltételeket szabott egy magyar település
Elővásárlási jog, személyes meghallgatás, beköltözési hozzájárulás, büntetlen előélet – október első napján hatályba léptek Rajka önazonosság-
védő rendelkezései. Az Országgyűlés 2025. június 11-én fogadta el a Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által jegyzett,
A helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot. Azóta több önkormányzat is úgy döntött, hogy feltételekhez köti az általa irányított
településre történő beköltözést.A rajkai képviselő-testület augusztus 26-án fogadta el a helyi önazonosság védelméről szóló önkormányzati
rendeletet, amellyel kapcsolatban rögzítették, hogy 2025. október 1. a hatályba lépés dátuma, visszaható hatály pedig nincs, tehát kizárólag
azokra a betelepülőkre vonatkozik, akik a mai nap után kívánnak a településen ingatlant vásárolni vagy lakcímet létesíteni.Az önkormányzat
célja „Rajka település helyi önazonosságának, hagyományainak, kulturális értékeinek megőrzése, valamint
a betelepülés olyan szabályozása, amely biztosítja a közösség kohézióját, további célja a tömeges
spekulatív és beruházási célú ingatlanvásárlások megakadályozása, a település kialakult karakterének
megőrzése, egyúttal fellépés a település nem kívánt társadalmi fejlődésével szemben”.
0









