A Budapest Airport megvásárlása még 45 év alatt sem térül meg, szó sincs százmilliárdos eredményről
Elszálló reptéri milliárdok. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter május végén a Facebookon és sajtóközleményekben bombázta a közvéleményt azzal, hogy milyen jó üzlet volt a ferihegyi légikikötőt kezelő Budapest Airport Zrt. tavalyi megvásárlása, hiszen a cég csak idén 100 milliárd forintos osztalékot fizetett ki. Először aztán a HVG újságírói ellenőrizték a tárcavezető állításait és a Budapest Airport Zrt. tavalyi mérlegét, amiből kiderült, az igazság ennél jóval árnyaltabb. Eszerint tavalyi tevékenysége után a cég valójában nem 100 – amire a miniszteri közlés utalt –, hanem „csupán” 41 milliárd forintnyi nyereséget termelt. Ez pedigmás megvilágításba helyezi azt a képet, amit a kormány akar festeni a BA Zrt. megvásárlásáról és a ráköltött tetemes források megtérüléséről. Ha ugyanis a valós számok mögé nézünk, és azt feltételezzük, hogy a jövőben is megmarad ez a jövedelmezőség,
akkor az Orbán-kormány befektetése legfeljebb 45 év alatt térülhet meg, nem számolva a tőkeköltségekkel. Legyünk nagyvonalúak: ha a jövőben emelkedik a társaság jövedelmezősége, akkor a beruházásra költött összeg akár 30 év alatt visszajöhet, ami azért lényegesen jobb, mint az Orbán-kormány másik gigaprojektjének, a Budapest–Belgrád-vasút felújításának a megtérülése. Ott ugyanis ezen a téren 979 évvel számoltak a szakértők.
Forrás: Népszava
Rémisztő szám érkezett: fogyóban a Balaton
Az elmúlt egy hétben 4 centimétert csökkent a Balaton átlagos vízállása – írja a HungaroMet a vizugy.hu adatai alapján.
Egyre több áldozatot szed a halálos betegség: friss kutatás bizonyítja, mindenki érintett lehet
Miközben az ország nagy részén pénteken 15-30 százalékos a levegő relatív páratartalma, a Balaton környékén
ez az érték 50 százalék fölé is emelkedett.Ennek oka a Balaton erős párolgása, amit a meleg, zavartalanul napos időjárás
mellett a kifejezetten száraz, így sok nedvességet befogadni képes levegő jelenléte eredményezett– írták.Ehhez
a többször felerősödő szél is hozzájárult azzal, hogy a vízgőzt elfújta a tó fölül – tették hozzá.Mivel a jövő héten várhatóan
magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb levegő érkezik hazánkba, így a Balaton környékére is,
várhatóan megtorpan majd a tó vízállásának csökkenése.
https://www.portfolio.hu/
Lázár János IKEA-nak nézi az Iparművészeti Múzeumot, fellázadtak a dolgozók
„Műtárgy ≠ használati tárgy” és „Mi nem a bérünkért dolgozunk, hanem annak ellenére” feliratú pólókban fogadták
az intézményben minisztert, aki azért jött, mert onnan rendezné be a Karmelitát. Az Iparművészeti Múzeum dolgozói
néma tüntetésnek szánták a beszédes ruhadarabokat, de a pólók annyira beszédesek voltak, hogy még a minisztert is
szóra bírták – írja a Facebookon a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a múzeum
dolgozóinak akciójáról.Azért vették fel a feliratos pólókat, hogy így fogadják az Iparművészetibe egyfajta ingyenes
bútorboltként látogató Lázár János miniszterelnökséget vezető minisztert. Az évek óta átmeneti telephelyén működő
múzeum azt írja a látogatásról, annak legfőbb oka az volt, hogy Lázár személyesen választhassa ki azokat a műtárgy
bútorokat, amelyekkel az általa felügyelt Várkapitányság a Karmelita reprezentatív helyiségeinek berendezését kívánja kiegészíteni.
https://hvg.hu/kultura/
Három és fél órát vártak a győriek harminc fokban MRI-időpontra, a magánklinika szerint ez váratlan helyzet volt
„Reggel fél 7-től vártam, 10 óra 12 perckor kaptam meg az időpontomat” – mondta az egyik panaszos, aki sorstársaival együtt
MR-időpontra jelentkezett csütörtökön az Affidea győri központjába. Az MR- és CT-vizsgálatokat a győri kórház épületében,
de attól függetlenül, magánszolgáltatóként végzi a diagnosztikai központ, amely a betegek elmondása alapján aznap adott
lehetőséget az augusztusi időpontokra való foglalásra. „Én május 21-i beutalóval vártam a soromat” – tette hozzá egy másik panaszos.
https://telex.hu/belfold/2025/
Az Európai Bizottság 489 ezer eurós bírságot szabott ki az indiai székhelyű Alchem International Pvt. Ltd.-re
és hongkongi leányvállalatára versenyjogi szabályok megsértése miatt.
A testület megállapította, hogy az Alchem több mint tizenkét éven keresztül vett részt egy kartellben.
Ez az SNBB (N-Butylbromide Scopolamine/Hyoscine) nevű gyógyszerhatóanyag – a görcsoldó Buscopan
és generikus változatai egyik alapanyaga – európai értékesítését érintette. A vizsgálat szerint a cég rögzített
minimálárakban állapodott meg, kvótákat osztott fel más résztvevőkkel és érzékeny
üzleti információkat osztott meg a versenytársakkal.
Míg a Bizottság 2023 októberében hat másik vállalatot már elmarasztalt ugyanezen ügyben
összesen 13,4 millió eurós bírsággal, az Alchem nem volt hajlandó egyezséget kötni, így
a vizsgálat ellene tovább folytatódott a hagyományos kartelleljárás keretében.
2024 júniusában a Bizottság hivatalos kifogásközlést küldött a vállalatnak. A nyomozás feltárta,
hogy a jogsértés 2005. november 1. és 2018. február 12. között folyamatosan fennállt az
Európai Gazdasági Térség területén. Ez az első olyan kartell, amelyet a Bizottság gyógyszerhatóanyagokkal
kapcsolatban szankcionált, és az eljárás során a svájci és ausztrál versenyhatóságokkal is együttműködött.
A Fidesz képzelt háborújában a fiktív ellenség egyszer csak visszaütött
A XII. kerületi önkormányzat vizsgálja a jogi lehetőségeket a Turul-rendelettel szemben, Lázár szerint a Turul marad
Vágólapra másolva
Már a Magyar Közlönyben is olvasható az a rendelet, ami nemzeti emléknek minősülő műemléknek minősíti a
Budapest XII. kerületében álló Turul-szobrot. A Lázár János építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére
született rendelettel kapcsolatban a Hegyvidéki önkormányzat kérdésünkre úgy reagált, egyelőre vizsgálják az
esetleges jogorvoslat lehetőségét.„Az önkormányzat jelenleg jogi és szakmai szempontból is elemzi a döntés következményeit. A Turul-szobor
korábbi vitás megítélése és elhelyezésének körülményei miatt úgy gondoljuk, hogy a kérdésről való társadalmi
párbeszéd nem lezárható pusztán jogi eszközökkel. Álláspontunk továbbra is az, hogy a köztéri szobroknak
tükrözniük kell a közösség értékrendjét és történelmi emlékezetét”, írták válaszukban. Szerintük a legfontosabb az,
hogy a XII. kerületi közterek olyan módon alakuljanak, ami méltó a városrész múltjához és jelenéhez, és figyelembe veszi a helyi közösség véleményét is.
https://telex.hu/belfold/2025/