Döntöttek a kínaiak, nem folytatódik Magyarország történetének legnagyobb beruházása
A világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai CATL határozatlan időre felfüggesztette debreceni üzemének második fázisának előkészítését. A A Telex információi szerint a CATL leállította a debreceni akkumulátorgyár második ütemének előkészítési munkálatait, és a tervezésen dolgozó építészcsapat több tagját elbocsátották. Forrás: Portfolio
Szép csendben megindultak a kirúgások Magyarországon, és még nincs vége a leépítési hullámnak
Két éve nem látott mélypontra süllyedt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, jelezve, hogy a gazdasági stagnálás hatása már a munkaerőpiacot is elérte. Bár a cégek továbbra is óvatosak a leépítésekkel – részben a munkaerőhiány és a demográfiai kilátások miatt –, a ledolgozott munkaórák csökkenése, az üres álláshelyek visszaesése és a bérdinamika lassulása már egyértelműen látszik.
Az MNB szerint a versenyszférában folytatódhat a foglalkoztatás lassú visszaesése a következő időszakban. A Portfolio számításai szerint az elsődleges munkaerőpiacon – vagyis a közmunkások és az átmenetileg külföldön dolgozó magyarok nélkül – 4 millió 500 ezer közelébe csökkent a foglalkoztatottak száma, ami szintén 30 ezer feletti visszaesést jelent. Az érdekképviseletek is úgy látják, lassan-lassan csökkentik a létszámot azokon a területeken, ahol gyorsan zsugorodnak a megrendelések. A foglalkoztatás enyhe csökkenése mellett azonban történtek olyan változások, melyek arra utalnak, hogy a munkaerőpiacon már korábban megkezdődött az alkalmazkodás az elhúzódóan gyenge konjunktúrához, írja friss jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. Az üres álláshelyek számának csökkenése a munkaerőkereslet mérséklődését vetíti előre. Az üres álláshelyek száma 2022 közepe óta mérséklődik, a feldolgozóiparban 46, a piaci szolgáltatások területén 33 százalékkal.
https://www.portfolio.hu/
Döntött a kormány: nagy változás jön a fürdőkben
A hazai gyógyfürdők működését megkönnyítő szabályozási módosításokat jelentett be a kormány, ezek érintik a víztisztító rendszereket is. A kormány rugalmasabb szabályozással és célzott könnyítésekkel segíti a hazai gyógyfürdők működését – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közösségi oldalán. A döntés célja, hogy a magyar turizmus még több vendéget vonzzon, még több munkahelyet hozzon létre.
https://www.portfolio.hu/
Itt a döntés: higanymentes oltást javasolnak
Az amerikai járványügyi központ (CDC) tanácsadó testülete új irányelvet javasol: minden felnőtt szezonális influenza elleni oltását higanymentes, tiomerzál nélküli formában kell beadni. A döntés hátterében egyre erősebb társadalmi és szakmai nyomás áll, noha a CDC továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi adatok szerint a tiomerzál nem jelent egészségügyi kockázatot.
https://www.portfolio.hu/