Komoly betegség terjed hazánkban: sokan nem figyelnek, könnyen kapják el a halálos kórt
Folyamatosan nő a regisztrált nemi betegek száma Európában, azon belül Magyarországon. A nyár és az azzal járó fesztelenebb életmód pedig kifejezetten kedvez a szexuális fertőzések terjedésének – hívja fel a figyelmet dr.Tóth Béla, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának adjunktusa, a nemi betegségekkel foglalkozó Országos STD Centrum vezetője. A klinika igazgatója, dr. Holló Péter kiemeli: bár a szexuális úton terjedő fertőző betegségek gyógyíthatók, már a HIV-fertőzés is jól kezelhető, kezeletlenül azonban akár súlyos egészségkárosodást is okozhatnak, így fontos az időbeni felismerésük.Az országban a legnagyobb számban az Országos STD Centrumban diagnosztizálják és kezelik a szexuális úton terjedő – angol rövidítésük alapján STD vagy STI összefoglaló néven is ismert – fertőzéseket, de tünetmentes páciensek szűrővizsgálatát is végzik itt. A központban diagnosztizált fertőzöttek száma évről évre nő – mondja dr. Tóth Béla.
Forrás: Pénzcentrum
Agyad eldobod! Közel 2 ezer forint egy strandbelépő a Balatonnál, drága mulatság a fürdőzés
Jelentős áremelkedés tapasztalható a balatoni strandbelépők árában 2025-ben. A felnőttjegyek átlagosan 13, a gyermekjegyek
16 százalékkal drágultak a tavalyi szezonhoz képest, miközben egyes településeken kiugróan magas, akár 47 százalékos
áremelést is végrehajtottak- írja a balatontipp.hu.A balatoni önkormányzatok az inflációt jóval meghaladó mértékben emelték a
strandbelépők árait az idei szezonra. A balatontipp.hu oldalon közzétett adatok szerint a 47 fizetős strand átlagos belépődíja felnőttek
esetében 1488 forintról 1679 forintra, míg a gyermekjegyeknél 867 forintról 1007 forintra emelkedett.
https://www.penzcentrum.hu/utazas/20250611/agyad-eldobod-kozel-2-ezer-forint-egy-strandbelepo-a-balatonnal-draga-mulatsag-a-furdozes-1180244
Kötelező lesz az arcfelismeréses beléptetés a kórházakban?
Az elmúlt időszakban nagy visszhangot kapott a kórházakba telepített arcfelismerő beléptetőrendszerek kérdése.
lőbb több helyen is megkezdték a rendszer alkalmazását, majd - vélhetően a tiltakozások hatására is - "tesztüzemnek"
minősítették át az új rendszer működtetését. A látszólagos hátraarc azonban csak rövid időre szól, mert az Országgyűlés hamarosan szavaz egy törvénymódosításról
(ami természetesen egy salátatörvényben bújik meg), amely kötelezővé teheti az arcfelismerésen alapuló kórházi beléptetés lehetőségét
az állami fenntartású egészségügyi intézményekben. Az arcfelismeréssel összefüggésben az azonosítás azt jelenti, hogy egy személy
arcképsablonját egy adott adatbázisban tárolt sok más arcképsablonnal vetik össze azért, hogy megtudják, a személy szerepel-e az adatbázisban.
A hitelesítés (vagy ellenőrzés) viszont egy az egyhez megfeleltetésnek minősül. Két, feltételezhetően azonos személyhez tartozó biometrikus
sablon összehasonlítását teszi lehetővé. Két biometrikus sablont hasonlítanak össze annak megállapítására, hogy a
két képen szereplő személy azonos-e. Ilyen eljárást alkalmaznak például a repülőtereken a határforgalom-ellenőrzéshez használt automatizált határellenőrzési kapuknál. Az arcképazonosításon alapuló beléptetés során tehát a korábban rögzített sablonokhoz hasonlítják a belépni szándékozó arcképét, amelyet a beléptető kamera rögzít, így ellenőrizve, illetve hitelesítve, hogy az adott személy lép-e be a kórházba,
illetve lép onnan ki. Tekintettel arra, hogy a kórházi beléptető rendszer esetében a fő cél (legalábbis a jogszabály alapján)
a munkaidő nyilvántartás vezetése, illetve a munkaidő betartásának a kontrollálása, így a beléptetőrendszer által
rögzített adatok a munkaidő-nyilvántartásban is megjelennek.
https://gdpr.blog.hu/2025/06/10/jon_a_kotelezo_arcfelismeresen_alapulo_beleptetes_a_korhazakban
A NER kezébe kerül az államtól a magyar hadiipar kilenc kulcsfontosságú vállalata
A Richter önkéntes árcsökkentést jelentett be a Panangin nevű, vény nélkül kapható szívgyógyszerre, amelynek gyártói árát
únius 16-tól a 2024. végi szintre viszik vissza. A lépés része annak a kormányzati törekvésnek, amely az infláció csökkentése
érdekében próbálja visszafogni a gyógyszerárakat, különösen a szabadáras termékek körében. Bár a végső bolti ár nem csak a
gyártón múlik, a döntés mégis jól jelzi, a kormány és a gyógyszergyártók közelednek az önkéntes árkorlátozásról szóló
megállapodáshoz. A Richter Gedeon gyógyszergyártó cég önkéntes árcsökkentést vállalt az egyik legnépszerűbb
recept nélkül kapható gyógyszerére, a Pananginra – derült ki a tőzsdén közzétett közleményükből. A készítmény,
amelyet főként szívbetegségek kiegészítő kezelésére, illetve magnézium- és káliumpótlásra használnak
, június 16-tól olcsóbb lehet a boltokban.
https://444.hu/2025/06/11/a-ner-kezebe-kerul-az-allamtol-a-magyar-hadiipar-egy-resze
Egyre több embernél diagnosztizálják a rák egy rendkívül ritka fajtáját – ezek a tünetei
Az orvosok éles figyelmeztetnek, mivel egy potenciálisan halálos, ritka rákos megbetegedés esetei továbbra is ugrásszerűen
nőnek az 50 év alattiak körében. Az utóbbi időben pedig egyre több embert diagnosztizálnak a betegség egy rendkívül ritka formájával,
ami nem más, mint a vakbélrák. Tanulmányok szerint az elmúlt két évtizedben 200 százalékkal nőtt az 50 év alattiak körében.
A vakbélrák a vakbél nyálkahártyáját alkotó sejtekből nő ki. Ezek a sejtek segítenek a mucin nevű kocsonyás anyag előállításában.
A mucin védi a gyomor, a belek és a vakbél nyálkahártyáját.
https://velvet.hu/perfekt/2025/06/11/rak-ritka-fajtaja-tunetek/
Kiszerettek az emberek a babaváró hitelből
Hiába vezetett be a kormány új, államilag támogatott hitelkonstrukciót januárban, így is csökkent a támogatott hitelek súlya az
év első harmadában megkötött lakossági hitelszerződéseken belül az egy évvel korábbihoz képest – írja a BiztosDöntés.hu.
A támogatott hitelek visszaszorulása jelentős részben a babaváró hitel iránti kereslet fokozatos csökkenésével magyarázható
https://telex.hu/gazdasag/2025/06/12/kiszerettek-az-emberek-a-babavaro-hitelbol
Egy újabb tanulmány megerősítette, hogy a mindenhol használt, totális gyomirtó rákot okoz
Már eddig is sok aggály felmerült az Európai Unióban széles körben alkalmazott glifozáttal kapcsolatban, de egy nemrég megjelent független tanulmány szerint a növényvédő szer egyértelműen rákkeltő hatású. A Pesticide Action Network Europe által ismertetett kutatás szerint a hosszú ideig glifozátnak vagy glifozátalapú szereknek kitett patkányok akkor is rákosak lettek, ha az EU által elfogadott, biztonságosnak ítélt dózissal érintkeztek.