Orbán veje pótolhatatlan, övé lehet a nagy vonatpótlóbiznisz is
Míg zajlik a vita, hogy a kormány végre rendbe rakja vagy éppen romba dönti a közösségi közlekedést, Tiborcz István érdekeltsége az állami tulajdonból megszerzett vasúti fuvarozócég után egy olyan buszos vállalkozásba is bevásárolta magát, amelynek Lázár János reformjai nyithatnak most új piacot. A közlekedési miniszter tíz vállalást tett az idei évre, köztük azt is, hogy 200 klímás busz áll majd indulásra készen, ha kevés lenne a hely a vonatokon, netán nem lenne rajtuk klíma. Ez pedig éppen azt a piacot bővíti, amelyen már eddig is komoly szereplő volt a Tiborcz által dominált Waberer’s új befektetése, a 170 busszal rendelkező Pannon-Busz-Rent Kft.
Forrás: HVG
Irreális számokkal írja az Orbán-kormány a 2026-os költségvetést, van benne olyasmi is, aminek az esélye gyakorlatilag nulla
Jön a béke költségvetése. A kabinet 2025-ben 2,5, 2026-ban pedig már 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
Az Orbán-kormány egy virtigli választási költségvetéssel készül, osztogatni akar és osztogatni fog, minden eddig bejelentett
ígéretet teljesít is. Így két lépésben, idén július elsejétől és 2026 január1-től megduplázzák a családi adókedvezményt,
2025 októberben életbe léptetik a háromgyermekes anyák, 2025 januárjában pedig a 40 év alatti, kétgyermekes nők
teljes szja-mentességét. A két tétel 480 milliárd forintba kerül jövőre. Ezen felül jövőre a választások előtt
hathavi fegyverpénzt fizetnek a hivatásos rendvédelmi dolgozóknak. A nyugdíjasoknak továbbra is be kell érniük
az inflációkövető emeléssel, így januárban 3,6 százalékos nyugdíjemelés jöhet, lesz viszont 13. havi nyugdíjkifizetés,
és mivel az Orbán-kormány szerint 4,1 százalék lehet jövőre a növekedés, így 2026 végén nyugdíjprémium kifizetése is
szóba kerülhet. Mivel a jelenlegi előrejelzések szerint gyakorlatilag nulla az esélye, hogy magyar gazdaság
4 százalék feletti növekedést produkáljon, ezt a ígéretet nem szabad száz százaléknak venni.
Ami viszont valószínű, hogy Nagy Mártonnak ezekkel a számaival a jövő évi költségvetés is arra a sorsra jut,
mint a 2025-ös büdzsé, vagyis hogy három hónap alatt összejön az egész évre tervezett hiány 62 százaléka.
Az Orbán-kormány egy virtigli választási költségvetéssel készül, osztogatni akar és osztogatni fog, minden eddig
bejelentett ígéretet teljesít is. Így két lépésben, idén július elsejétől és 2026 január1-től megduplázzák a
családi adókedvezményt, 2025 októberben életbe léptetik a háromgyermekes anyák, 2025 januárjában pedig a
40 év alatti, kétgyermekes nők teljes szja-mentességét. A két tétel 480 milliárd forintba kerül jövőre. Ezen felül jövőre a
választások előtt hathavi fegyverpénzt fizetnek a hivatásos rendvédelmi dolgozóknak.
A nyugdíjasoknak továbbra is be kell érniük az inflációkövető emeléssel, így januárban 3,6 százalékos
nyugdíjemelés jöhet, lesz viszont 13. havi nyugdíjkifizetés, és mivel az Orbán-kormány szerint 4,1 százalék
lehet jövőre a növekedés, így 2026 végén nyugdíjprémium kifizetése is szóba kerülhet. Mivel a jelenlegi
előrejelzések szerint gyakorlatilag nulla az esélye, hogy magyar gazdaság 4 százalék feletti növekedést
produkáljon, ezt a ígéretet nem szabad száz százaléknak venni.
https://nepszava.hu/3276578_
„Hidat foglalni nem kell félnetek jó lesz...” – amikor Orbánnak még nem volt baja az Erzsébet híd elfoglalásával, sőt
A nem tüntető többségnek joga van ahhoz, hogy normális módon élhesse az életét, hidakat lezárni nem normális dolog –
Két-három „hídfoglalós” kép egészen biztosan beleégett a magyar közélet történéseit az elmúlt évtizedekben akár
csak hellyel-közzel követők retinájába, még ha maguk soha nem is vonultak utcára tüntetni – mint egyébként manapság is tehetnék
(még).1990: a taxisblokád origójaMa már történelmi dokumentumértékkel bírnak azok az 1990. október 25-én készült fotók,
amelyeken taxisok blokkolják az Erzsébet híd forgalmát, így tiltakozva a kormány által a legutolsó pillanatig határozottan tagadott,
majd az ipari minisztérium sajtótájékoztatóján bejelentett 65 százalékos benzináremelés ellen.
A később valamennyi budapesti híd és az egész főváros forgalmát megbénító megmozdulást –
minden utókori átírási kísérlet ellenére – meglehetősen nagy társadalmi szimpátia kísérte:
a Magyar Közvélemény-kutató Intézet felmérése szerint a válaszadók 78 százaléka a taxisokat támogatta.
Sőt még az akkori Fidesz is közleményben állt ki a demonstrálók mellett; mondván:a társadalom nemcsak egy
ttps://hvg.hu/360/20250401_
Mérgező borokkal árasztották el Európát, Magyarországon is súlyos a helyzet
Donald Trump amerikai elnök hamarosan új jelzőt aggathat az Európából importált borokra, miután egy új kutatás szerint
azok széles körben szennyezettek olyan vegyi anyagokkal, amik 40 évvel ezelőtt még nem is léteztek.
A mesterségesen előállított permetanyagok mennyisége még nagyobbat ugrott az előző 15 évben és
gyakorlatilag már nem kapható olyan bor, ami mentes lenne az úgynevezett "örök vegyületektől."
A Pesticide Action Network (PAN) Europe által szerdán közzétett tanulmány szerint egyes palackokban a
trifluorecetsavak (TFA) szintje százszor magasabb volt, mint ami átlagosan mérhető az ivóvízben.
A kutatás kifejezetten sürgeti az ezért felelős növényvédő szerek forgalomból való mielőbbi
az európai mezőgazdaság egyik legnagyobb növényvédőszer-felhasználója, különösen a gombaölő
szerek tekintetében, mivel a szőlő az egyik legérzékenyebb az ilyen jellegű betegségekre.
A permetezések gyakori szükségessége miatt, a borászok ültetvényei könnyen az ilyenfajta
vegyi anyagok gócpontjává válhatnak.
https://www.portfolio.hu/
Megdöbbentő felfedezés: vastagbélrákhoz vezethet egy ismert baktériummal való fertőződés
Egy új kutatás szerint a bélbaktériumok által termelt toxin gyermekkori hatása hozzájárulhat a vastagbélrák
növekvő előfordulásához az 50 évnél fiatalabb felnőtt korosztályok körében – írja a The Guardian. Az elmúlt
évtizedekben számos országban, köztük Angliában, Új-Zélandon, Puerto Ricóban és Chilében meredeken
emelkedett az 50 év alatti felnőttek körében diagnosztizált vastagbélrák előfordulása. Bár korábban az elhízást,
a gyorséttermi ételeket és a mozgásszegény életmódot tartották a fő okoknak, egy új tanulmány szerint
az E. coli baktérium káros törzsei is szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában
https://www.portfolio.hu/
Átlátszó hazugsággal riogatja a nyugdíjasokat a Fidesz
Nincs veszélyben a 13. havi nyugdíj Ukrajna EU-csatlakozása miatt, legfeljebb a kabinet öngyilkos gazdaságpolitikája
lehet kockázati tényező. A többi között a fenti megállapítással reagált Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium volt államtitkára,
a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője a Fidesz alelnökének kijelentésére. Kubatov Gábor a kormánypárt
országjárásának bicskei állomásán azt mondta, Ukrajna gyorsított uniós felvételénél racionális gondolkodást kell tanúsítani
többek között azért, mert veszélybe kerülne a magyar nyugdíjasok 13. havi ellátása. A Szovjetunióval kötött megállapodással
érvelt, amit állítása szerint Ukrajna nem hajlandó felmondani, ezért kell Magyarországnak nyugdíjat adni a hazánkba települő
ukránoknak.Katona Tamás kijelentette: ma még valóban él az a szerződés, amely szerint ha a volt szovjet utódállamként
Ukrajnából valaki nyugdíjasként áttelepül Magyarországra, és életvitelszerűen itt él, akkor időskori ellátását a magyar
nyugdíjhatóság állapítja meg és folyósítja. A szerződés szerint a nyugdíj alapját képező átlagkeresetként nem az Ukrajnában
kapott bért, hanem a hasonló munkakörben, megfelelő képesítéssel Magyarországon dolgozó keresetét kell figyelembe venni.
Ám éppen azzal szűnik meg ez az állapot, ha Ukrajna az Európai Unió tagja lesz.
https://nepszava.hu/3276971_