Hepatitis A-járvány van Magyarországon
Az év első két hónapjában a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva hétszeresére nőtt a hepatitis A fertőzés gyanújával
jelentett fertőző betegek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Közleményük szerint a járvánnyal leginkább érintett területek: Budapest, Pest és Fejér megye. Azt írják, hogy „a fertőzés várhatóan tovább terjed, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) arra kérte az egészségügyi szakembereket, hogy a betegek ellátásánál gondoljanak erre a lehetőségre, tájékoztassák őket a vírus terjedéséről és a megelőzés lehetőségeiről”. A kockázati csoportba tartozóknak javasolt a hepatitis A elleni védőoltás. Mint írják, fokozottan veszélyeztetettek azok, „akik például fertőzött szubtrópusi vagy trópusi országokba utaznak, olyan helyeken élnek, vagy oda utaznak, ahol nem megfelelőek a higiéniai körülmények (pl. űrgödrös WC-k vagy folyóvíz hiánya), illetve akik valamilyen alapbetegséggel élnek (pl. hemofíliások, krónikus hepatitis B vagy C vírushordozók). Továbbá ide tartoznak az életmódjukból fakadóan fokozott hepatitis A fertőzés kockázatának kitett emberek (pl. intravénás kábítószer-használók, MSM populáció) is”.
Forrás: Pénzcentrum
Öt éve egy nyolcadikos jobban olvasott, mint tavaly egy tizedikes: súlyosan romló adatok a kompetenciaméréseken
Egyelőre letett arról a Belügyminisztérium, hogy osztályozza a diákok kompetenciamérés-eredményeit, de nem tudni,
mennyire végleges ez a meghátrálása. A legutóbbi mérésen mindenesetre sok diák kapott volna rossz jegyet:
a legtöbb területen erős visszaesés volt tapasztalható. Megjelent az Oktatási Hivatal honlapján az előző évi
Országos kompetenciamérés (OKM) eredményeit bemutató adatvizualizációs felület. Bár az Oktatási Hivatal (OH)
tavaly azt írta lapunknak, hogy az újfajta felület „könnyen kezelhető és az összehasonlítást támogatja”,
az iskolavezetők épp az ellenkezőjéről számoltak be. Szerintük ez az új rendszer nem túl felhasználóbarát,
nehéz abból hasznos információkat kinyerni, sok olyan is van, amit – bár korábban megkaptak a jelentésekben –
most egyáltalán nem találnak. Idén ugyanerről a felületről kell kibogarászniuk az adatokat. Míg matematikából például
2022-ben a 6. évfolyamosok átlagpontszáma 1493 volt, ez 2023-ra 1475-re, 2024-re 1464-re csökkent. A nyolcadikosoknál
a matekpontszámok ugyanezekben az években: 1602, 1586 és 1578, a 10. évfolyamon pedig 1646, 1638, 1623
.Azaz minden évfolyamon minden évben rosszabbul teljesítettek átlagban a diákok. A többi évfolyamon csak
2023-ban vezette be a Pintér-tárca mérését, ezeken tehát csak két év eredményeit lehet összehasonlítani, de ez is mindenütt romlott.
https://hvg.hu/360/20250324_kompetencias-meres-2025-oktatasJanuárra visszamenőleg emelik a járóbeteg, a kórházi aktív
és krónikus alapdíjakat kifizetését szabályozza.
Januárra visszamenőleg emelik a járóbeteg, a kórházi aktív és krónikus alapdíjakat
Információink szerint a Gazdasági Kabinet módosításokkal ugyan, de támogatta azt a jogszabály-javaslatot,
amely a 2025-ös költségvetésben az egészségügy eladósodásának megelőzésére szánt 150 milliárd forint
kifizetését szabályozza. Úgy tudjuk: januárra visszamenőleg emelik a járóbeteg, a kórházi aktív és krónikus
alapdíjakat. (Korábban Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója egy konferencián
arról beszélt a kórházi ellátás 198 ezer forintos alapdíja 210 ezerre, a járóbetegellátás pontforintjainak értéke
1,98 forintról 2,10-re emelkedhet.) A díjemelések közé azonban a Gazdasági Kabinet ülésén bekerült az
élelmezési norma emelése is, így ez – forrásaink szerint - módosíthatja az eredeti javaslatot.A 150 milliárdos
többlet kiosztását tavaly óta várják az intézmények, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár több fórumon
is jelezte, hogy a pénz havi 12,5 milliárdos részletekben érkezik. Az összeg a 2025-ös költségvetésnek is része,
ám eddig még egyetlen fillér sem jutott el a betegellátókhoz. Ez azért is probléma, mert az éveleji 104 milliárdos
tartozás rendezés ellenére az év első két hónapjában dinamikusan újratermelődik adósság. Rásky László,
az Orvostechnikai Szövetség főtitkára úgy vélte, ha az adósság havonta 15-19 milliárddal nő, így a
havi 12,5 milliárdos többlet már kevés lesz az eladósodás megállítására.
https://nepszava.hu/3273482_egeszsegugy-korhazi-adossag-gazdasagi-kabinet-jogszabaly-javaslat
Úgy tűnik, az Orbán-kormány elkezdett foglalkozni azzal a lehetőséggel is, hogy mégsem épül meg Paks 2
Legalábbis erre utal, hogy Szijjártó Péter a kis, gyorsan megépíthető és üzembe állítható atomerőművekről tárgyalt USA-ban.
https://nepszava.hu/3273428_paksi-atomeromu-bovites-paks-2-orban-kormany-megsem
Egyre több idős szenved demenciában, de az Orbán-kormány egy éve hallgat a meghirdetett programról
Tavaly a családtámogatási rendszer negyedik pilléreként emlegették a mindennapjainkat érintő problémák kezeléséhez
nyújtott segítséget, az ellátórendszer fejlesztését, de ma már kormányzati felelősről sincs hír. Egy éve jelentette be az
akkori családokért felelős államtitkár, hogy rövidesen az Orbán-kormány elé kerülhet a Nemzeti Demencia Program tervezete
a családtámogatási rendszer negyedik pilléreként, azóta viszont megszűnt a kommunikáció a témáról – írja a 24.hu.
Hozzátették, hogy nyoma sincs annak, hogy bárki foglalkozna még vele a kabineten belül, pedig a Belügyminisztérium
frissített adataiból az látszik, hogy az idősotthonok minden harmadik lakója demens beteg.
https://nepszava.hu/3273400_demencia-kormanyprogram-hornung-agnes-bejelentes-elhallgatas-csaladtamogatas
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250325/lyukat-ut-a-koltsegvetesben-a-kibovitett-csaladtamogatasi-rendszer-748611
Lyukat üt a költségvetésben a kibővített családtámogatási rendszer
A családi adókedvezmény 2024 végén elfogadott módosítása, valamint a három- és kétgyermekes anyák szja-mentességének
kiterjesztése komoly kérdéseket vet fel a költségvetés fenntarthatósága és a társadalombiztosítási rendszer stabilitása szempontjából.
Írásomban kifejezetten a három kiskorú gyermeket nevelő családok esetén érvényesülő hatásokat vizsgáltam meg.
Ez alapján kimondható, hogy a kedvezmények kiterjesztése a jelenlegi családtámogatási rendszert még jobban eltorzítja, és
hatalmas lyukat üt a költségvetésen, beleértve a tb-alrendszert is. A kiskorú gyermekek után járó családi adókedvezmény 2011-es indulása
és 2014-es bővítése óta elég sokat vesztett vásárlóértékéből. Ezt ellensúlyozhatja, hogy a 2024 végén beterjesztett költségvetési törvény
a kedvezmény gyermekszámtól függő felső határait két lépésben megduplázza. Ettől függetlenül február végi évértékelő beszédében
Orbán Viktor felvázolt egy többéves programot. Ebben valódi hungarikumként jelentősen kibővíti a valaha gyermeket szülő anyák
szja-mentességi körét 4-ről 3, illetve 2 gyermekre, míg a 30 év alatti anyák kedvezményének átlagbéres maximálása is korlátlanná válik.
Mivel az szja már 2011/12 óta egykulcsos és viszonylag alacsony kulcsú, ezért a mentesség közel sem olyan nagy hatású,
mint egy progresszív szja-rendszerben lenne
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250325/lyukat-ut-a-koltsegvetesben-a-kibovitett-csaladtamogatasi-rendszer-748611
Katasztrófát okozhat az új kocsmaprogram: erről kevesen mernek őszintén beszélni
A kormány döntése szerint több millió forintos támogatásban részesülnek a vidéki kiskocsmák, amelynek célja a falusi
vendéglátóhelyek fennmaradásának segítése. Az intézkedés azonban komoly tiltakozást váltott ki, nőjogi egyesületek részéről,
akik szerint a program a társadalmi és a nemi egyenlőtlenségeket erősítheti. Álláspontjuk szerint a forrásokat inkább prevencióra,
gyermek- és nővédelemre kellene fordítani. A közösségi médiában #NEMakocsmaprogramra néven terjedő tiltakozás már több
ezer támogatót szerzett.Ahogy arról a Pénzcentum is beszámolt, a kormány döntése szerint sokmilliós támogatást kapnak
a vidéki kiskocsmák. A kezdeményezés célja, hogy hozzájáruljon a kisebb településeken található vendéglátóhelyek fennmaradásához,
hiszen ezek sok esetben közösségi találkozóhelyekként is szolgálnak.
https://www.penzcentrum.hu/gazdasag/20250325/katasztrofat-okozhat-az-uj-kocsmaprogram-errol-kevesen-mernek-oszinten-beszelni-1176493#
Már azt hittük elfelejthetjük: ha nem vigyázunk visszatérhet a tbc láz Európában
Tíz százalékkal nőtt a gyermekek körében a tbc-fertőzések száma 2023-ban az európai régióban, ami azonnali közegészségügyi
intézkedéseket tesz szükségessé - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a tuberkulózis elleni küzdelem világnapján.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO)
Európai Regionális Irodája által közösen készített, 2023-as adatokat vizsgáló jelentésben rámutatnak, hogy a régió továbbra is a
koronavírus-járvány továbbgyűrűző következményeivel küzd.
https://www.penzcentrum.hu/egeszseg/20250324/mar-azt-hittuk-elfelejthetjuk-ha-nem-vigyazunk-visszaterhet-a-tbc-laz-europaban-1176450