Varga Mihály hatékony: így fordította vissza az új jegybankelnök Matolcsyék vagyonkimentési kísérletétA régi jegybankelnök fiának embere közvetlenül az új elnök érkezése előtt baráti kezekbe próbálta átjátszani a Pallas Athéné alapítvány vagyonkezelését. De nem sikerült.
Forrás: HVG
Nyomozzák, hol a pénz, de épp a Fidesz tett meg mindent, hogy magánzsebekbe mehessenek az MNB-s százmilliárdok
“A vagyon olyan mértékű elkülönülésére kerül sor, amely alapján az is megállapítható, hogy az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét.”(Részlet az MNB adatait titkosító törvényjavaslat indoklásából, 2016. február)Matolcsy György március eleji, jegybank éléről történő távozásával az Állami Számvevőszék figyelme is a 2013 decembere és 2015 decembere között létrehozott hat jegybanki alapítványra irányult, amelyekbe összesen 260 milliárd forintot csatornázott át a Magyar Nemzeti Bank. A számvevőszék egészen komoly megállapításokat tett, miután súlyos hiányosságokat és durva veszteségeket talált az alapítványoknál, valamint a ráépült céghálózatnál. Sőt, „az Állami Számvevőszék a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány ellenőrzése során feltárt tények alapján ismeretlen tettes ellen tett feljelentést vagyon elleni és gazdálkodás rendjét értő bűncselekmények gyanúja miatt”, áll a számvevőszék jelentésében.
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/nyomozz%C3%A1k-hol-a-p%C3%A9nz-de-%C3%A9pp-a-fidesz-tett-meg-
mindent-hogy-mag%C3%A1nzsebekbe-mehessenek-az-mnb-s-
Lemondásra szólították fel azokat a vezető fideszes politikusokat, akik érintettek a Matolcsy-alapítvány kecskeméti ügyeiben
Azonnali magyarázatra és lemondásra szólította fel a kecskeméti ellenzék a város fideszes vezetőit, miután a helyi egyetemnél mintegy130 milliárd forint sorsa vált bizonytalanná az irányításuk alatt. A várost immár több mint 10 éve irányító polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottságának tagja, Gaál József alpolgármester és az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor pedig az alapítvány kuratóriumának tagja.
https://hvg.hu/360/20250321_matolcsy-mnb-alapitvany-kecskemet-neumann-janos-egyetemert-alapitvany-szemerey-lezsak
Nem véletlenül válhatott ilyen fontossá Orbánéknak az alkotmányba foglalt készpénzhasználat
A gazdaság fehérítését teszi kockára a kormány, amikor pár százaléknyi szavazatért alapjoggá teszi a készpénzfizetést. Hacsak nem cél az is, hogy a baráti vagyonok eltüntetését könnyítse.„Tekintettel kell lenni azokra, akiknek már idegen és ijesztő a digitális világ, de ehhez elég egy tisztességes fogyasztóvédelmi törvény. Alaptörvénybe a készpénzfizetést? Ez az alkotmány fogalmának a megcsúfolása, ami fura módon teljesen jellemző ezekre a valahai joghallgatókra” – fakadt ki Bod Péter Ákos egyetemi tanár, volt jegybankelnök annak kapcsán, hogy az Alaptörvény 15. módosításával az Országgyűlés a tulajdonnal és az örökléssel azonos státuszba emelte a készpénzes fizetés jogát.
https://hvg.hu/360/20250321_hvg-keszpenz-alkotmanyos-jog-menekitoeszkoz-penz-ugyeseknek
A kisgyermekes anyák lettek a Covid abszolút vesztesei
A kisgyermeket nevelő nők lettek a koronavírus-járvány okozta lezárások abszolút vesztesei a munkaerőpiacon. Hátrányukat még 2023 végére sem sikerült ledolgozniuk, pedig óriási szükség lenne rájuk. Kisgyermekes anyák mindig is voltak, kérdés, hogy a foglalkoztatáspolitika és a versenyszféra cégei miért nem törődnek jobban azzal, hogy stabil feltételeket és egyszerű visszatérési megoldásokat kínáljanak nekik. A közoktatási intézmények koronavírus-járvány miatti bezárását követően 4,9 százalékponttal nőtt a kisgyermekes anyák körében a munkaerőpiacról való távozás valószínűsége a társadalom többi részéhez képest, a foglalkoztatottságuk pedig 5,7 % ponttal maradt alul egy normál időszakhoz mérve.A 6-11 éves gyermekeket nevelő anyák egy része a Covid alatti lezárások következtében elhagyta a munkáját, más részük pedig feladta az álláskeresést, és inaktivitásba vonult.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250321/a-kisgyermekes-anyak-lettek-a-covid-abszolut-vesztesei-748953
Súlyos balesetet okozott egy felrobbant kézigránát egy honvédségi gyakorlaton
Somogyi Zoltán vezérőrnagy elmondta: a fiatal nő egyik oldalon a csukló, a másik oldalon az alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérülést szenvedett, valamint lágyrész- és arcsérülést.
A sérültet súlyos, életveszélyes állapotban az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre - tette hozzá.A törzsigazgató elmondta: a másik sérült - a kiképző katona - többszörös lágyrészsérülést és csonttörést szenvedett. Őt helyszíni ellátást követően stabil állapotban az Országos Mentőszolgálat a veszprémi kórházba szállította - jelezte. Somogyi Zoltán elmondta, a kiképzési rendezvényt kormányzati tisztviselők részére szervezte a Magyar Honvédség az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság újdörögdi
kiképzőbázisán és csapatgyakorlóterén. A felkészítésen minden jelentkező önkéntesen és saját felelősségre
vett részt - fűzte hozzá. "A súlyos baleset miatt a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést
azonnal felfüggesztették, majd további intézkedésre leállították"
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250322/sulyos-balesetet-okozott-egy-felrobbant-kezigranat-egy-honvedsegi-gyakorlaton-749515
Aggasztó a legfrissebb bűntérkép: itt történik a legtöbb betörés, rablás, autólopás Budapesten
Nógrád megye vezeti a bűnözési statisztikákat az elmúlt két hónap adatai alapján, 317 bűncselekménnyel
100 ezer lakosra vetítve. A lopások Jász-Nagykun-Szolnok megyében voltak a leggyakoribbak, míg Budapesten
a rablások és autófeltörések többsége a belső kerületekben koncentrálódott. Az országos hőtérkép alapján a
fővároson kívül Győr, Baja, Békéscsaba és Székesfehérvár környéke is kiemelkedően érintett a bűncselekményekben.
Nógrád megyében 317 bűncselekmény jutott 100 ezer lakosra tavaly december 20-a és idén február 18-a között,
ezzel ez a megye vezeti a bűnözési statisztikákat - derült ki a rendőrség legfrissebb bűnügyi térképének adataiból.
Ugyanakkor az ORFK az adatok kapcsán megjegyzi, hogy "a térképen megjeleníthető bűnügyi adatok
tájékoztató jellegűek. Nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak az adatait, amelyekben
bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit."
https://www.penzcentrum.hu/biztositas/20250322/aggaszto-a-legfrissebb-bunterkep-itt-tortenik-a-legtobb-betores-rablas-autolopas-budapesten-1176302
Nyugdíj utalás 2025 április: korábban jön az áprilisi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
2025-ben a legtöbb hónapban, a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint 12-én utalják a nyugdíjakat. Ugyanis a
főszabály szerint a hónap 12. napján utalnak a nyugdíjasoknak, amennyiben pedig az hétvégére esne, hamarabb is
érkezhet a nyugdíj. Április egy ilyen kivételes hónap: mivel 12-e szombatra esik, ezért egy nappal korábban,
11-én érkezik a nyugdíj. A jogosultak így egy nappal előbb hozzájuthatnak a pénzükhöz.2025-ben az utalási
naptár szerint öt alkalommal nem az adott hónap 12. napján érkezik a nyugdíj, hanem korábban.
Az egyik ilyen hónap a január volt, azonban még négyszer érkezik majd korábban a nyugdíj.
Márciusban viszont a megszokott rend szerint, 12-én utalnak a nyugdíjasoknak.
https://www.penzcentrum.hu/nyugdij/20250322/nyugdij-utalas-2025-aprilis-korabban-jon-az-aprilisi-nyugdij-itt-a-hivatalos-nyugdijfolyositasi-datum-1176183
Országos vizsgálatot rendeltek el a távol-keleti gyorséttermeknél
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján. Súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai szabálytalanságokat tárt fel több
budapesti kínai étterem hatósági ellenőrzése során a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH),
emiatt elrendelte a vendéglátó egységek azonnali bezárását. Az utóellenőrzés tapasztalatai alapján több étterem is
teljesítette jogszabályi kötelezettségét, így azok folytathatták tevékenységüket – írja csütörtöki közleményében az NKFH.
A tájékoztatás szerint az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a hatóság országos vizsgálatot rendelt el a távol-keleti
gyorséttermeknél.Az NKFH az ellenőrzések során hasonló jellegű élelmiszerbiztonsági és higiénia problémákat tapasztalt.
A vizsgált éttermek általános higiéniai állapotát rendkívül elhanyagoltnak találták:
https://nepszava.hu/3272946_tavol-keleti-gyorsettermek-orszagos-vizsgalat-nkfh