Kínai technológiát kellene átvenni ahhoz, hogy az Orbán-kormány minden tüntetőt arcfelismerő rendszer alapján megbírságolhasson
Jelenleg igen könnyű hibázni. Félelmetesen hangzik, hogy egy tüntetésen a rendőrség arcfelismerő rendszer segítségével utólag bírságolhatja a résztvevőket, a jelenlegi eszközök mellett azonban a hatóság egy közepes méretű demonstráció résztvevőivel szemben is csak nagy hibaszázalék mellett tudna dolgozni. A helyzet akkor változhat meg gyökeresen, ha az Orbán-kormány a kínai technológiát veszi át saját állampolgárai sakkban tartására - számolt be róla a 24.hu.
Forrás: 24.hu
Orbán Viktor a külföldről támogatott civilek és média listázására utasította a magyar csúcstitkosszolgálatot
A VSquare értesülése szerint a miniszterelnök még a poloskázó beszéde előtt adott parancsot a Nemzeti Információs
Központnak a munkára. Több mint gyanús, hogy kínai és az áttételesen orosz forrásokból támogatott szervezeteket
kihagyják a szaknévsorból. Nem sokkal a poloskázó március 15-i beszéd előtt a titkosszolgálati csúcsszerv, a Nemzeti
Információs Központ (NIK) arra kapott utasítást, hogy készítsen jelentést és állítson össze egy listát azokról a magyar
sajtóorgánumokról és civil szervezetekről, amelyek az elmúlt évtizedben kaptak valamiféle külföldi támogatást – írja
Panyi Szabolcs újságíró a Facebook-oldalán a VSquare-rel közös csütörtöki posztban. Hozzátette, hogy az utasításról több,
a kormánnyal kapcsolatban álló forrás számolt be neki, és erről elsőként a VSquare-nek írt angol nyelvű hírlevelében számolt be.
https://nepszava.hu/3273091_
Vár az ítélettel a Fővárosi Törvényszék a 2024-ben befizetett szolidaritási adó ügyében
A döntés aligha független attól, hogy a 2023-as szolidaritási hozzájárulás ügyében indított másik perben hozott elsőfokú ítélet
esetében még nem járt le a fellebbezési határidő, így még nem dőlt el, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) a Kúriához fordul-e
jogorvoslatért.A városvezetés várakozásával ellentétben nem hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Budapest által a 2024-ben
szolidaritási hozzájárulás miatt indított per csütörtöki tárgyalásán. „Bár a tényállás és az eljárás ugyanaz, mint a 2023. évi hasonló
tárgyú pernek a bíróság arra kérte a fővárost, hogy a lezárt tényadatok ismeretében mutassa be az önkormányzat nettó
finanszírozási pozícióját. A feladatra 45 napot adott a törvényszék, így a júniusra halasztották a per folytatását” –
válaszolta a Népszava kérdésére Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.
https://nepszava.hu/3272983_
Egy maréknyi ember viszi haza a fizetések közel harmadát
A teljes állásban dolgozók felső 10 százaléka több fizetést visz haza, mint az alsó 50 százalék összesen. 2024-ben a
dolgozók 66,5 százalékának alacsonyabb volt a fizetése, mint a bruttó átlagkereset – derült ki a Portfolio.hu által a KSH-tól
kikért adatokból. Mindez jól mutatja, hogy az átlagot nagyban torzítják a felfelé kilógó keresetek. Ugyanakkor a kereseti
különbségeken túl fontos megállapítások tehetők a kereset tömeg vonatkozásában is. A GKI kiszámolta, hogy egyes kereseti
tizedek keresete hogyan viszonyul a teljes keresettömeghez. Ez alapján látható, hogy a legalsó decilis a teljes keresettömeg
mindössze 3,5 százalékát teszi ki, míg a legfelső tized a 28,1 százalékát, mely nyolcszoros különbségnek felel meg.
https://hvg.hu/gazdasag/
Több szlovákiai állattartó telepen is megjelent a száj- és körömfájás
India feladta 23 milliárd dolláros tervét arra, hogy versenyre keljen Kínával, és a feldolgozóipar részesedését a
gazdaságban 25 százalékra növelje. Ahogyan Magyarországon, a szomszédos országban sem fordult elő ez a
betegség már évtizedek óta. Szlovákia két déli járásában, a komáromiban és a dunaszerdahelyiben, azokon belül
három szarvasmarha-tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájásjárvány előfordulását.Dr. Pásztor Szabolcs
országos főállatorvos a szlovák bejelentésre reagálva közölte, a korábban elrendelt hatósági intézkedéseket azonnal
megerősítette, elrendelte a határon átnyúló korlátozási területeken a szükséges hatósági intézkedéseket a
súlyos gazdasági kárral járó betegség hazai továbbterjedésének megakadályozása érdekében.
https://hvg.hu/gazdasag/
Százmilliós munkavédelmi bírságot szabott ki a kormányhivatal egy sajóbábonyi üzemre
A sajóbábonyi ipari parkban számos baleset történt az elmúlt években. „A mai napon rekordösszegű, 100 millió forintos
munkavédelmi bírságot szabtunk ki az egyik Sajóbábonyi Ipari Parkban működő üzemnek” – írja Facebook-oldalán a
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főispán, Alakszai Zoltán. A posztból nem derül ki, melyik vállalat kapta a bírságot. Alakszai
azt is írja, a kormányhivatal szabálytalanság, balesetveszéllyel fenyegető körülmények észlelésekor kivétel nélkül beavatkozik és szankcionál.
https://hvg.hu/gazdasag/
Rogán Antal előírta a boltoknak, hogy milyen plakáttal kell hirdetni a kormányzati árréscsökkentést
Kék színű plakátokon, meghatározott formai elemek szerint kell hirdetni a kormány által bevezetett árréscsökkentést a boltoknak jövő vasárnaptól.
Rogán Antal miniszteri rendelete péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter előírta,
hogy a hipermarketekben, szupermarketben, diszkontüzletekben és a bruttó 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben a
vásárlók által használható összes bejáratnál legalább 297×420 milliméter nagyságú (A3 méret) méretben, jól látható
információs táblán kell feltüntetni a kormányzati tájékoztatást. A 200 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletekben
elég lesz csak 210×297 milliméter nagyságú (A4 méret) táblákat kitenni.
https://www.msn.com/hu-hu/
C3%A1ttal-kell-hirdetni-a-