Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet
Egy kutatás új következményeket talált a Coviddal megfertőzött betegeknél, megnövekedhetnek náluk a súlyos betegségek és a halálozás kockázata.Egy új tanulmány kimutatta, hogy a Covid-19 miatti kórházi kezelésen átesett túlélők akár két és fél évig is fokozott kockázatnak vannak kitéve a halálozás vagy a szervi rendellenességek kialakulása szempontjából − írja az EurekAlert.
Forrás: divany.hu
Ez volt a legkegyetlenebb büntetés a középkorban: az üvegfogdákba kevesen kerültek
a az emberiség valamiben kiváló, akkor az biztosan az, hogy igen találékonyan rukkol elő hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb kínzóeszközökkel. Ez feltehetően már így volt az idők kezdetén is, a középkor viszont kifejezetten hírhedt volt erről. Azok pedig, akik valamilyen főbenjáró bűnt követtek el, olyan büntetésre számíthattak,
amelyet jobb, ha meg sem próbálunk elképzelni.
https://divany.hu/offline/kozepkor-buntetes/
Körmenet közben szülte meg gyermekét az egyetlen nőpápa
Az évszázadok során több száz pápa vezette a katolikus egyházat. Mind férfiak voltak, azonban létezik egy legenda egy nőpápáról, aki álruhában szerezte meg a címet.Nőként pápának lenni. A Vatikán hivatalos feljegyzései szerint a több mint 260 katolikus pápa mind férfi volt, bár egy középkori legenda szerint a 9. században rövid ideig egy női pápa is uralkodhatott. Johanna egy fiatal nő volt, aki férfinak álcázta magát, hogy vallási képzésben vehessen részt. Miután kiemelkedett tudósként, egyre magasabb egyházi rangokat sikerült megszereznie.
https://divany.hu/vilagom/no-papa/?utm_source=divany&utm_medium
Egyes törvények hosszú időn át változatlanok maradnak, és a civilizációk szempontjából fontos
szabályozó szerepet töltenek be, míg mások az idő múlásával feledésbe merülnek. Ezek a középkori szabályok szerencsére nagyrészt az utóbbi körbe tartoznak. Manapság (sajnos) időnként előfordul, hogy a rivális szurkolók erőszakosabb módszerekkel kívánnak hangot adni véleményüknek a lelátón, a középkori Angliában azonban a mai futball ősének tekintett labdajátékok során nem csak a nézők, a játékosok is gyakran összeverekedtek, törtek-zúztak. Mivel a mérkőzésekre a városi utcákon került sor, akár komolyabb pusztítást is eredményezhettek. III. Eduárd király a közbiztonságra való tekintettel 1349-ben úgy döntött, törvényben tiltja meg a futballozást; az uralkodó a tulajdon és az emberi életek védelme mellett azt szerette volna elérni, hogy az életerős, pestistől és egyéb betegségektől nem szenvedő fiatal férfiak inkább hasznos dolgokkal, például katonáskodással foglalatoskodjanak.
https://divany.hu/offline/kozepkor-torveny/?utm_source=divany&utm_medium
Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie
Akadnak olyan történelmi események, amelyekről az iskolában nem hallunk. Vagy azért, mert annyira marginálisak, és a rendes tananyag is alig fér bele az órákba, hát még ezek, vagy azért,mert esetleg túlságosan hajmeresztőek egy gyermek számára.Ez az esemény feltehetően mindkét kategóriába besorolható, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy pont az ilyen „normálistól” eltérő – háború, koronázás, törvénykezés, adók kivetése, stb. – eset milyen sokat mesél el az adott korról, annak szellemiségéről, és természetesen az emberekről, akik az eseményeket alakították.
https://divany.hu/offline/papa-per/
Szépek voltak, fiatalok és szabadok – egy 40 évvel ezelőtti „iparos” gólyabál emlékei a Főfotóban
1985-öt írunk… az Iparra járó csajok mindig nagyon jól néztek ki, mert a ruháikat maguk faragták – ettől volt persze egy sajátos iparos kinézetük. Mi, fiúk meg kijártunk az Ecserire szép, fehér, nagyapáink korabeli
vászoningekért, és befestettük, vagy befestették nekünk a lányok. Akár feketére. Ezen a képen pont egy ilyen ing van rajtam – meséli Czeizel Balázs fotóművész és grafikus az Időről időre – 1985 című könyvből építkező installáció bemutatásakor. A március 11-ig látogatható kiállításról vele és Zsigmond Gáborral, a Főfotó Galéria egyik tulajdonosával beszélgettünk.
https://hvg.hu/360/20250307_A-mu-Idorol-idore-1985-konyv-installacio-Czeizel-Balazs-Zsigmond-Gabor-Fofoto-Galeria