Újabb jogszabály-módosítással gyorsítaná az ellátást a szakrendelőkben az Orbán-kormány
A kabinet szándéka szerint megszüntetik a szakrendelőknek azt a lehetőségét, hogy csak a területükhöz tartozó betegekre korlátozzák az ellátást. A nyilvánosan meghirdetett időpontjaikban fogadniuk kell az ország bármely részéről érkezőket. Azaz megszűnik a beutalók konkrét szakrendelőhöz kötöttsége, azzal oda mehet a beteg az ellátásáért, ahová akar, illetve ahol szabad időpontot talál. Például, ha érdi lakosként van egy beutalója
endokrinológiai szakrendelésre, azzal mehet Érdre, vagy a fővárosi Szent Imre kórházba, de akár a Semmelweis Egyetem klinikájára is. A Belügyminisztérium honlapján közzétett javaslat egyúttal arról is
rendelkezik, hogy a járóbeteg-ellátóknak a jövőben – a sürgősségi ellátások kivételével – valamennyi szabad időpontjukat fel kell ajánlaniuk a digitális időpontfoglaló rendszerben. Csak a kontrollvizsgálatokra, a saját szakorvosaik, illetve területükön dolgozó háziorvosok számára tartalékolhatnak. Ha jól értelmeztük a javaslatot akkor az érvényes beutalóval akár több helyre is lehet időpontot foglalni, ám amint megtörténik valahol
a beteg ellátása, úgy az összes többi időpontja automatikusan törlődik.
Forrás: Népszava, Portfolio
Nem tud fogadni betegeket a győri kórház gyermekintenzív részlege
Az indoklás szerint az érintett részleg megtelt, sok csecsemőt és gyerekeket így a szülőknek más városokba kell vinniük.
Megtelt a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban a Gyermekintenzív Betegellátó Részleg befogadó kapacitása,
így átmenetileg további betegeket nem tudnak fogadni – erről tájékoztatták Müller Cecília országos tisztifőorvost,
szúrta ki a Magyar Hang. A lap szerint ehhez a részleghez tartoznak az intenzív ellátást igénylő gyermek traumatológiai,
égési és sebészeti esetek is. A primer sürgősségi ellátást kötelesek biztosítani, de alapvetően az ilyen problémákkal
más városokba kell most menni.Azt írták, az intenzív terápiai hátteret igénylő, érsebészeti ellátást igénylő gyerekeket
a budapesti Bethesda kórházba vagy Pécsre, míg az úgynevezett II. és III. progresszivitási szintű csecsemő-és
gyermekgyógyászati intenzív terápia ellátást igénylő kicsiket Tatabányára, Szombathelyre vagy
Budapestre, a Semmelweis Egyetem Üllői úti intézményébe kell vinni.
https://nepszava.hu/3269166_
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonába került a Szabolcs utcai hajléktalankórház
Így biztosított marad az ellátás. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonába került a Szabolcs utcai hajléktalankórház –
jelentette be a főpolgármester az intézmény állománygyűlésén, a Főpolgármesteri Hivatal lapunknak is elküldött
közleménye szerint.A Szabolcs utcában működő, úgynevezett „hajléktalan kórház” 50 ágyon krónikus belgyógyászati ellátást,
23 ágyon ápolási osztályt működtet, továbbá folyamatos háziorvosi ügyeleti szolgáltatást nyújt a rászorulók számára.
A kórház helyzete 2021-ben vált bizonytalanná, amikor az állami vagyonkezelő – a Covid-járvány idején – felbontotta
az intézmény bérleti szerződését, anélkül hogy új elhelyezést biztosított volna. Az akkori sajtóhírek szerint
a döntés egy kormányközeli körnek kedvezhetett volna, így egy értékes belvárosi ingatlanhoz juthatott volna.
https://nepszava.hu/3269148_
Embertelen mocskot rejthetnek a tömegközlekedés csiricsáré ülései
Talán már az önnek is megfordult a fejében a kérdés: miért nem tudnak normálisan kinézni
a tömegközlekedési eszközök ülései? A kárpit szinte mindig tarkabarka, rikító, a legtöbb
esetben még a szabályos formákat is kerüli a dizájn. Ennek a legfőbb oka, hogy a mintákat
úgy tervezték, hogy azok minél jobban elrejtsék a koszt. Persze a kosz halmozódása –
tekintve, hogy hányan használják nap mint nap a tömegközlekedést – nem meglepő,
ahogy az sem, hogy nem csak por, de a kórokozók is nagy mennyiségben megtalálhatók a buszok, villamosok ülésén.
https://hvg.hu/elet/20250218_
Magyarok tömegei betegszenek meg saját munkahelyükön: sokkoló, ami kiderült, komoly veszélyben vannak
Bizonyára mindannyian éreztük már, miközben valamilyen bürokratikus ügyünket próbáltuk elintézni,
hogy az egész folyamat indokolatlanul bonyolult, és talán nincs is valódi szükség arra a munkára,
amelynek végén megkapjuk a hőn áhított pecsétet vagy aláírást. Ráadásul egyre több dolgozó érzi
minden területen kiégve magát, pedig egy kutatás szerint a dolgozók boldogsága a GDP-re is komoly hatással van.
A mesterséges intelligencia megjelenésével ráadásul egyre több munka is fog ténylegesen megszűnni.
Egy David Graeber nevű antropológus 2018-ban könyvet is írt "Bullshit Jobs" címmel, amely bár bestseller lett,
a széles magyar tömegek számára a mai napig relatíve ismeretlen. A könyv által inspirálódva Kiss Mátéval, az
ELTE Társadalomtudományi Karának antropológusával tettünk kísérletet arra, hogy elemezzük 2025 haszontalan,
felesleges, esetenként káros munkáit, anélkül, hogy bármelyiket megítéltük volna. Nem is volt erre szükség, hiszen
az alkalmazottak ezt már amúgy is megtették helyettünk korábban.
https://www.penzcentrum.hu/
sokkolo-ami-kiderult-komoly-
Idén is részt vett néhány honvéd kadét a kitörés napi emléktúrán, a Honvédelmi Minisztérium hárít, a kadét program hallgat
A Honvéd Kadét Programban résztvevő diákok nem tartották be az előírásokat, amikor kadétegyenruhát húztak
a kitörés napi szélsőjobbos eseményre. Nehéz megállapítani, melyik iskolából érkeztek a tanulók, az általunk
megkérdezett iskolák szerint biztos nem tőlük, a honvédelmi tárca pedig nem érzi illetékesnek magát, hogy vizsgálódjon, eljárást indítson.
https://hvg.hu/itthon/
Újabb tünet látszik a német gazdaság haláltusájában
Németország ipara súlyos visszaeséssel küzd, a feldolgozóipar negyedmillió munkahelyet veszített el a járvány kezdete óta,
miközben az energiaárak és a globális verseny tovább nehezítik a helyzetet. Bár a lehetséges új kancellár, Friedrich Merz
reformokkal mentené meg az ipart, szakértők szerint Németország hosszú távú versenyképessége továbbra is veszélyben van.
https://www.portfolio.hu/