Szakorvosként folytatja az Országos Onkológiai Intézet leváltott főigazgatója
Polgár Csaba kinevezését január 31-i hatállyal indoklás nélkül vonta vissza Pintér Sándor belügyminiszter. „Az Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központjában folytatom szakorvosként, oktatóként, kutatóként. Rendelési időm és helye változatlan. Pro Patiente et Pro Oncologiae…” – tudatta a Facebook-oldalán Polgár Csaba professzor.
https://nepszava.hu/3267472_
Szomorú csúcs: rekordösszegben adósodott el a magyar lakosság
Rekordot döntött a lakosság banki hitelállománya. 2024 végén már több mint 11 100 milliárd forinttal tartoztak a családok a pénzintézeteknek, 950 milliárd forinttal többel, mint az év elején. Volt már ennél nagyobb mértékű éves hitelnövekmény is a 2008-as hitelválság előtti években, illetve 2018–2020 között, tavaly viszont a lakosság szorgosan törlesztett is, miközben korábban nem látott mennyiségben vett fel új kölcsönöket – írja a Bank360.hu. Soha nem adtak még el akkora összegű lakáshitelt a bankok, mint 2024-ben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint1351,4 milliárd forint volt az új kölcsönök szerződéses összege. Ez bőven több mint a kétszerese a 2023-as évinek, de még a korábbi rekordesztendő, 2021 1303,1 milliárdos értékét is meghaladta.
https://www.msn.com/hu-hu/
Rahimkulov Ruszlan cégének ügyvezetőjéhez került a volt soproni gyermekotthon épülete
Az ingatlan tulajdoni lapján megjelent új bejegyzés szerint az orosz származású milliárdos vállalata a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől vásárolta meg a város egyik ikonikus ingatlanegyüttesét. A Rahimkulov Ruszlan Megdetovics, az egyik leggazdagabb magyar tulajdonában lévő Startimmo Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. ügyvezetője vásárolta meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től Sopron egyik ikonikus épületegyüttesét, amelyben korábban gyermekotthon működött – írja a Telex.A lap szerint az ingatlan több mint tízezer négyzetméteres, ésSopron legdrágább városrészében, a Lőverekben helyezkedik el. A gyerekek 2009-ben költöztek ki a már akkor rossz állapotban lévő ingatlanból, amelynek állapota azóta tovább romlott. https://nepszava.hu/3267458_
Többe kerül a horgászat a Dráván és a Dunán, mint az éves autópálya-matrica
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a Dráva teljes szakaszán reménykedik jókora fogásokban.Jókora bosszúságot okozhat a horgászoknak az a változás, amely idén lépett életbe a Dráván és a Dunán. Korábban az éves területi engedély kiváltásával automatikusan járt a jog a töltések használatához is, így a horgászok gond nélkül elérhették az engedélyükhöz tartozó vízterületeket. Az új szabályozás szerint azonban ez már nem ilyen egyszerű – vette észre a 24.hu a Pécsaktuál cikkét.
https://nepszava.hu/3267481_
Egyszercsak megjelentek Habonyék, és kivásárolták egy családi cég alól a telket -
most ez ér nekik elővásárlási jogot Rákosrendezőn. A kivásárlás után még évekig folytatta függönybizniszét a cég, majd tavaly decemberben nyomtalanul eltűnt – épp azelőtt, hogy a telket felvásárló vállalkozás Habony Árpádhoz került volna.
https://hvg.hu/gazdasag/
Az aszpartám vége? Betiltanák a „valószínűleg rákkeltő” adalékanyagot
Tizenegy európai országban indult petíció annak érdekében, hogy az aszpartám eltűnjön az ételekből és az italokból. Az Egészségügyi Világszervezet 2023-ban az „emberre nézve valószínűleg rákkeltőnek” minősítette az aszpartámot, ennek ellenére ez az adalékanyag több mint 2500 termékben van jelen az Európai Unióban. A Foodwatch nevű civil szervezet a francia rákellenes ligával összefogva ezért petíciót indított az aszpartám betiltása érdekében. A tizenegy európai országban közzétett petíció célja, hogy nyomást gyakoroljanak az európai intézményekre ebben a kérdésben, illetve, hogy elővigyázatosságra kérjék az Európai Unió tagállamait.„Az élelmiszer-adalékanyagokról szóló uniós rendelet előírja, hogy csak olyan anyagok hozhatók forgalomba az EU piacán, amelyek nem jelentenek egészségügyi kockázatot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részét képező Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) azonban az aszpartámot az emberre nézve valószínűleg rákkeltőnek minősítette, újabb tudományos bizonyítékkal szolgálva az összefüggésekről, amelyek ezen adalékanyag és az egészségügyi kockázatok között vannak – beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket, a 2-es típusú cukorbetegséget vagy a mikrobiom rendellenességeket” – írják a petícióban.
https://hvg.hu/elet/20250204_
A tanév közepén szünteti meg egyik tanszékét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Több mint 30 év működés után megszünteti a Germanisztikai Tanszékét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. A hírt egy Facebook-bejegyzésben közölték a volt és jelenlegi hallgatókkal, valamint kollégákkal. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Germanisztikai Tanszéke egy korábbi és jelenlegi hallgatóinak, valamint kollégáinak létrehozott Facebook-oldalon közölte, hogy 32 év után, 2025. január 31-ével befejezik a működésüket, ugyanis az intézmény a jövőben nem kíván germanisztikai képzést folytatni.
https://index.hu/belfold/2025/