A hitélet és a vallás felé akarja tolni a szociális szakemberek képzését az Orbán-kormány
Átalakítaná és a hitélet irányába terelné a kormány a szociális munkások oktatását – tudtuk meg. Gondoskodásmenedzsment alapszak indul, pedig a szakértő szerint ez nem tartozik a társadalomtudományok és a segítő szakmák rendszerébe.
Forrás: Népszava
Nagy Márton megsarcolja a szálláshelyeket, egy Orbán Ráhel köréhez köthető minősítő jár jól
Természetesen a legkisebbek járnak a legrosszabbul az új megszorítással.https://nepszava.hu/3267117_nagy-marton-szallashelyek-sarc-orban-rahel-tiborcz-istvan
Több ezren tüntettek az akkugyárak ellen Debrecenben A demonstráción a nemrég a Tisza Párthoz csatlakozóTóth Imre Bruti humorista is felszólalt, szerinte a Fidesz a világ legveszélyesebb ipari tevékenységet hozta Debrecenbe.
https://hvg.hu/itthon/20250201_Tobb-ezren-tuntettek-az-akkugyarak-ellen-Debrecenben
Újra ezrek tüntettek az akkugyárak ellen Debrecenben
A kétfarkúaktól a Tisza Párthoz igazoló humorista, Tóth Imre tartott beszédet. A humorista-politikus jelezte, Pósán László fideszes országgyűlési képviselő kampányüzemmódba kapcsolta magát a tüntetés miatt, ezért arra kérte őt, hogy ha már a tiltakozókat áldebrecenieknek tartja, akkor például magyarázza el neki, hogy tud ő áldebreceni lenni, miközben 55 éve a cívisvárosban él.– Több éve élek a városban, mint Pósán László vagy Papp László debreceni polgármester – jelentette ki, hozzátéve, előbbinek mindenki álcivil, aki nem a Fideszre szavaz. De üzent Tóth Imre Kósa Lajosnak is, aki szerinte egy feltörekvő stand-upos, a humoristák kenyerét azonban
nem szép dolog elvenni.Tóth Imre emlékeztetett, hogy a Fidesz a világ legveszélyesebb ipari tevékenységet hozta Debrecenbe, amihez a városvezetés asszisztált. A kiszolgáló üzemek még veszélyesebbek - tette hozzá. Miközben a városvezetés a környezeti ellenőrző rendszerét próbalja eladni a helyieknek, azt azzal a Debreceni Egyetemmel közösen üzemelteti, amelyik stratégiai megállapodást kötött a CATL-lal - hívta fel a figyelmet, megjegyezve, a kínaiakban sem lehet bízni, mert szennyezően működtetni az üzemet nyilván olcsóbb.A beszédet követően a tiltakozók gyalog vonultak a Déli Gazdasági Övezet felé.
https://nepszava.hu/3267203_debrecen-akkugyar-tuntetes-miako-tisza-sziget-toth-imre-bruti
Elbukott a német parlament előtt a migrációs törvény, ami miatt Orbán azt hitte, egy klubba kerül Németországgal
https://hvg.hu/vilag/20250131_nemet-parlament-migracios-torveny?utm_source=related&utm_medium=hvg.hu&utm_campaign=widget-5130974
Huszonhat épület műemléki besorolását rendeli el a kormány
Összesen 26, a jogszabályi követelményeknek megfelelő, Makovecz Imre által tervezett épület, építmény, illetve épületegyüttes műemléki védettségének elrendelését tartalmazza az Építési és Közlekedési Minisztérium rendelete. Az alábbi listán bemutatjuk, mely épületek kerülhetnek műemléki védettség alá.
https://www.portfolio.hu/ingatlan/20250202/huszonhat-epulet-muemleki-besorolasat-rendeli-el-a-kormany-738567
Megkérdeztük a TEK-et, mennyibe került Orbán Viktor indiai útjának a biztosítása, kértek még 15 napot a válaszra
Az utolsó pillanatban. Tizenöt nappal meghosszabbította a Terrorelhárítási Központ (TEK) annak a közérdekű adatigénylésnek a teljesítési határidejét, amelyben arra voltunk kíváncsiak, mennyibe került a miniszterelnök személyi védelmének biztosítása Indiában.
https://nepszava.hu/3267239_terrorelharitasi-kozpont-kozerdeku-adatigenyles-orban-viktor-india-utazas-biztositas-koltseg
Egészségügy és oktatás helyett inkább a NER-nek és az akkugyáraknak adja a költségvetési százmilliárdjait az Orbán-kormány
A jövő évi büdzsében mindössze 329 milliárd forint állami beruházási kiadással terveznek, ezeknek a pénzeknek a jelentős része jellemzően kínai, esetleg dél-koreai akkumulátorgyárak támogatását szolgálja, a másik cél a NER-cégek életben tartása megrendelésekkel. A tervezetben közúti beruházásra például mindössze 88 milliárd forint jut, ám vasúti fejlesztésekre még ennél is kevesebb, alig 20 milliárd. A vasúti felújításra az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) fejezetében további 30,1 milliárd forint van, e két forrásból kellene életben tartani a vasúti infrastruktúrát. A lerobbant MÁV pályahálózat és járműállomány fejlesztésére léteznek tervek és ígéretek, amelyek az Orbán-kormány későbbi hitelfelvételekből akar majd finanszírozni. Ugyanakkor a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának felújítását kínai hitelből finanszírozza a kabinet, ennek terhére 2025-ben 196,6 milliárd forintot terveznek elkölteni, vagyis négyszer annyi pénzt, mint amit a teljes MÁV hálózat felújításra és fejlesztésére terveznek. A kivitelező egy kínai-magyar konzorcium, amelynek magyar tagja Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik. A projekt egy kínai beruházás része, amely a görög kikötőket kötné össze az európia piacokkal a kínai teherforgalom számára. A vasútvonal teljes felújítása mintegy 1000 milliárd forint, amely a becslések szerint pénzügyileg több száz év alatt térülne meg.
https://nepszava.hu/3259899_kultssegvetes-orban-kormany-2025-ner-akkugyar-egeszsegugy-oktatas
Figyelmeztet a MOK: 2500 milliárd forinttal alulfinanszírozott a magyar egészségügy
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) kampányt indított az egészségügy súlyos problémáira és az ágazat alulfinanszírozottságára hívva fel a figyelmet. A szervezet szerint legalább 2500 milliárd forint hiányzik az ellátórendszerből.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250203/figyelmeztet-a-mok-2500-milliard-forinttal-alulfinanszirozott-a-magyar-egeszsegugy-738719