Hétfőtől bezárja kapuit az ikonikus gyógyfürdő nagy része
Ideiglenesen szünetel a gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdő nagy része hétfőtől, és csak a gyógyászati rész üzemel majd egész évben, anyagi okokból így döntött Orosháza új vezetése. Raffai János
polgármester szerint az előző városvezetés évekig nem fordított elegendő forrást a fürdő fejlesztésére, karbantartására, ezért kell most bezárni. Hétfőtől csak a gyógyászati részt működtetik az Orosházához tartozó gyopárosfürdői Gyógy-, Park- és Élményfürdőben. Benkő Ferenc, a komplexumot üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy az orosházi pénzügyi nehézségeket látva az októberben hivatalba lépett új polgármester, Raffai János (Válaszd Orosházát!–DK–Momentum–MSZP–Párbeszéd – Zöldek) azt kérte tőle, hogy az önkormányzati cégek átvilágítását végző szakemberrel közösen dolgozzanak ki koncepciókat a fürdő gazdaságos üzemeltetésére.Négy lehetséges utat vázoltak fel. Az első szerint csak nyáron működne a fürdő, a második alapján az élmény- és a gyógyfürdő is üzemelne egész évben, a harmadik szerint az élményfürdő egész évben, a parkfürdő csak nyáron működne. A polgármester és kabinete a negyedik verziót választotta, ami szerint csak a gyógyászati rész üzemel egész évben, a többit ideiglenesen szüneteltetik. Ez a döntés jövő hétfőtől érvényes.
Forrás: Index
Új igazgatót neveztek ki hét magyar kórház élére
Az eredményes pályázati eljárást követően Révész János, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ)
főigazgatója január 15-ei hatállyal hét városi egészségügyi intézmény élére új vezetőt nevezett ki – közölte
az OKFŐ péntek este az MTI-vel. Közleményükben azt írták: a Budapesti Szent Margit Kórház élére
Varju Imre Zoltánt nevezte ki az OKFŐ főigazgatója. A szintén budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központot
pedig Viola Árpád vezetheti mostantól kezdve.
https://index.hu/belfold/2025/01/18/okfo-korhazigazgatok-kinevezese-budapest-oroshaza-mosonmagyarovar-jaszbereny-siofok-ajka/
59 milliárd forintból építenek laktanyát Szolnokon
A honvédelmi miniszter szerint ismét példát mutatunk egész Európának.
https://hvg.hu/gazdasag/20250117_59-milliard-laktanya-szolnok-epites
Révész Sándor: Tűzifát lopni önvédelem, ha fenyeget a fagyhalál
Az állam feladata lenne megvédeni a polgárait a fagyhalál ellen. Ha ezt elmulasztja, az embereknek joguk van
megvédeni magukat. Nem lenne szabad a tüzelőanyag lopása miatt büntetni őket. Vélemény.
https://hvg.hu/360/20250103_revesz-sandor-onvedelembol-lopni-a-fagyhalal-ellen
Lárvák és kukacok jelentek meg Pilisen az ivóvízben
A helyi ivóvízszolgáltató szerint lokális, csak egy utcát érintő problémáról van szó, de a polgármester
máshonnan is kapott bejelentést. Lárvák, kukacok és egyéb élőlények jelentek meg Pilisen az ivóvízben –
írja a 444. A pilisi ivóvízszolgáltató szerint lokális, csak egy utcát érintő problémáról van szó. A cég közölte,
a mikroszkópos vizsgálat megállapította, hogy a szennyezés nem a társaság üzemeltetéséből fakad, és
ilyen kizárólag akkor fordul elő, amikor a családi ház fúrt kútját szabálytalanul összekötik az ivóvízhálózattal.
A cég ellenőrzést indít a városban, hogy a szabálytalan közműhasználókat megtalálja.
https://nepszava.hu/3265382_pilis-ivoviz-larvak-kukacok-laborvizsgalat
Vádat emeltek a gyulai katolikus technikum volt igazgatója ellen
A 65 éves férfi, ha beismeri a bűnösségét, felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kaphat.
https://hvg.hu/itthon/20250117_vademeles-gyulai-katolikus-technikum-volt-igazgatoja
https://hvg.hu/gazdasag/20250117_menekultugyi-birsag-orban-kormany-europai-bizottsag-fizetesi-felszolitas
60 millió eurós bírságról jött az újabb fizetési felszólítás a kormánynak
A menekültügyi szabályok be nem tartása miatt született elmarasztaló ítélet végre nem hajtása miatt kapták,
de ez csak a legújabb részlet. Pénteken újabb fizetési felszólítás érkezik az Európai Bizottságtól Magyarország
számára 60 millió euróról. Ez a legújabb menekültügyi bírság legújabb részlete, amelyet azért róttak ki az országra,
mert az Orbán-kormány továbbra sem hajtja végre az EU Bíróságának jogerős ítéletét – írja a Népszava.
https://hvg.hu/gazdasag/20250117_menekultugyi-birsag-orban-kormany-europai-bizottsag-fizetesi-felszolitas
A vietnámiak elszöknek, a Fülöp-szigetekiek mentális problémákkal küzdenek: hogyan csapódik le a kormány politikája a vendégmunkásoknál?
A vendégmunkások nem érzik jól magukat Magyarországon, öngyilkosság is előfordult már a körükben. A probléma
része a szabályokat változtatgató kormány. A kabinet a legújabb szigorítással lényegében beismerte a gazdaságpolitika
kudarcát.„Magyarországnak a következő egy-két évben szüksége lesz 500 ezer új munkaerőre” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök
2023 márciusában, vagyis majdnem két éve az iparkamara évnyitóján. Magyarországnak nem lett szüksége
500 ezer új munkaerőre, sőt kijelenthető: szinte semennyi új munkaerőre nem lett szüksége. Miközben a foglalkoztatottak
száma 2023 eleje óta kevesebb mint negyvenezerrel nőtt (2024 őszén 4 708 600 fő volt), a munkanélküliség nő:
a munkanélküliek száma ősszel 225 ezer fő volt (2023 elején 197 ezer fő), a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék (2023 elején 4 százalék volt).
https://hvg.hu/360/20250117_vendegmunkasok-munkaeropiac-feldolgozoipar-gazdasag-fulop-szigeteki-vietnami