A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok
Nem az állam, a közjó, hanem a kormány szolgálata lett az egyik legfőbb elvárás a közszférában – olvasható ki az utóbbi időkben megszaporodott, politikai indíttatású elbocsátásokból.
Forrás: HVG
Zárul az Ügyfélkapu, kitör a káosz?
Már csak egy hétig, január 15. éjfélig lehet használni az Ügyfélkapu alapváltozatát, január 16-tól már kizárólag az Ügyfélkapu+
lesz elérhető a felhasználók számára. Az eddigi nyilatkozatok szerint ezt a határidőt valószínűleg nem fogják kitolni, és nem
érdemes az utolsó pillanatra hagyni a váltást, ami egyébként csak pár percet vesz igénybe.Az előzetes felkészülés ennél
hosszabb ideig is eltarthat, bár aki eddig is használta az Ügyfélkaput, annak minden bizonnyal van okostelefonja, tabletje és/vagy
számítógépe, laptopja. Az új rendszer működéséhez ugyanis telepíteni kell egy hitelesítő alkalmazást telefonra vagy tabletre,
illetve azok számára is van megoldás, akik ragaszkodnak a számítógéphez.
https://g7.hu/tech/20250108/
Jöhetnek a vendégmunkások, az Orbán-kormány törvénymódosítása csak propaganda volt
Bár a kabinet szigorításként adta el a harmadik országból érkező munkavállalók kvótájának a csökkentését, valójában
csak az igényekhez igazodott. 2023-ban 42 163-an voltak azok, akiknek harmadik országból érkezve új foglalkoztatási
engedélyt adtak ki, a korábbi években pedig ennél is kevesebben akartak Magyarországon dolgozni; 2022-ben 32 660-an,
2021-ben 23 278- an, előtte pedig 15 233-an.
https://nepszava.hu/3264454_
Problémás élelmiszert találtak az Aldiban: senki ne egye meg
Az ALDI termékvisszahívást indított a 2025. november 20-i minőségmegőrzési idejű Happy Harvest Hajdinaliszt 1 kg-os
kiszerelésére, mivel a szalmonella jelenléte nem zárható ki. A vásárlókat arra kérik, hogy a terméket ne fogyasszák el,
hanem vigyék vissza bármelyik magyarországi üzletbe, ahol a vételárat blokk nélkül is visszatérítik.
https://www.agrarszektor.hu/
Kőkemény NAV-razzia indul Magyarországon: itt állnak lesben az ellenőrök januárban
Az év elején többek között elsősorban edzőtermek, borászatok, vendéglátóhelyek, pékségek, zöldségesek kerülhetnek
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. A NAV Adótraffipax oldala alapján pontosan tudható, hogy hol, mikor és
milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések. Mutatjuk, merre járnak majd az ellenőrök januárban.
A közzétett információ természetesen nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
https://www.penzcentrum.hu/
Lesz itt nyáron szúnyoginvázió: ezeken a helyeken több ezer tigrisszúnyogot találtak magyar kutatók
A Szúnyogmonitor friss közleménye szerint idén több mint 46 ezer szúnyogot gyűjtöttek be csapdák segítségével,
amelyek túlnyomó része az emberre ritkán csípő dalos szúnyog (Culex pipiens) volt, összesen 33 ezer példány.
Ezen kívül mintegy 7 ezer tigrisszúnyog (Aedes albopictus) is előkerült, főként a délnyugati országrészből,
a fővárosból és Szeged környékéről, de az ország egyéb régióiból is gyűjtöttek példányokat.
https://www.penzcentrum.hu/
tobb-ezer-tigrisszunyogot-
Veszélyes vírus tört be Magyarországra: megszólalt a szakértő, ezek a tünetek
Pár nap alatt túl lehet esni az újonnan megjelent vírusfertőzésen, de ehhez ágynyugalomra és sok folyadékra van szükség
akár súlyos tüdőgyulladást is előidézhet a HMPV vírus - erről Rusvai Miklós virológus beszélt az Inforádiónak.
A szakértő azt is elmondta, hogy a vírus bár Kínából indult, már hazánkban is jelen van.
https://www.penzcentrum.hu/