Több volt ez, mint egy költő meggyilkolása
November 9. Radnóti Miklós meggyilkolásának kvázi hivatalos dátuma. Nincsen rá bizonyíték, hogy tényleg ezen a napon lőtték 21 társával együtt Abda mellett, a Rábca patak partján egy tömegsírba. Az Állambiztonsági Levéltár által őrzött, és 1997-től kutathatóvá vált Abdai gyilkosok fedőnevű dosszié – ami egy 10 évig tartó titkos nyomozás elsüllyesztett anyagait tartalmazza – november 4-re teszi a halál időpontját. Csapody Tamás, a téma legelismertebb kutatója valahol 4 és 12-e közé rakja Radnóti halálát. Ami biztos, hogy a költő utolsó verse, a 4. Razglednica alatt az október 31.Szentkirályszabadja dátum és helyszín szerepel. Ami ezt követően történt, arról lehet, hogy sosem lesz mindenre kiterjedő ismeretünk.
Forrás: 444.hu
Bezárja a nagykőrösi gyárát a japán Siix, több mint 300 ember veszíti el a munkáját
Szijjártó Péter külügyminiszter néhány éve még személyesen dicsérte a céget, amikor egy újabb állami támogatás
megítélését jelentette be a társaság számára. Jövő év március 31-ig működik Nagykőrösön a Siix Hungary Kft.
ipari és autóipari elektronikus részegységeket előállító gyára – derült ki Körtvélyesi Attila helyi polgármester
gyárberzárásról szóló rendkívüli közleményéből, ami a Facebookon jelent meg. A polgármester közölte, azonnal
megkezdik egy akcióterv kidolgozását, hogy a munkavállalók minél előbb új munkahelyeket találjanak.
https://24.hu/belfold/2024/11/09/bezar-nagykoros-gyar-japan-siix-300-ember-munka-nelkul-szijjarto-peter-allami-tamogatas/
Az Orbán-kormány elszúrta az adórendszer reformját, a környező országok fejlettségben és teljesítményben is elhúztak mellettünk
Hiába csökkent a GDP két százalékával a magyar gazdaság adóterhelése az Orbán-kormány 14 éve alatt alatt,
Magyarország versenyképessége romlott. Közép-Kelet-Európa egykori éllovasa éllovasa mára a sereghajtókkal,
Romániával és Bulgáriával versenyez.
https://nepszava.hu/3257176_gazdasagi-versenykepesseg-adoreform-magyarorszag-orban-kormany-kornyezo-orszagok
„Orbán Viktor az európai alkotmányos kultúrát támadja”
– Eddig a magyar kormányfő demokratikusan meghozott uniós döntéseket támadott, most viszont szintet lépett, a döntések
mögötti elveknek ment neki, amelyeken az európai demokrácia alapul. Az európai alkotmányos kultúra alapjait ingatná meg,
ha az EU-ban támogatókra találna Orbán Viktor javaslata – így reagált lapunknak Majtényi László alkotmányjogász, az
Eötvös Károly Intézet elnöke, egykori ombudsman arra, hogy
a kormányfő csütörtökön arról beszélt, fel kell lázadni „bírósági aktivizmus” ellen.
https://nepszava.hu/3257210_orban-viktor-majtenyi-laszlo-birosagi-aktivizmus-europai-unio-birosaga-demokracia-tamadas
A csillagokat is leígéri az égről a kormány, de sem a GDP, sem a forint, sem a lakosság nem engedelmeskedik neki
Öt éven belül harmadszor csúszott recesszióba a magyar gazdaság, egyre távolabb kerülve a miniszterelnök céljától, az
évi 3–6 százalékos növekedéstől. A kudarc okairól hallgatnak Orbánék. Ismét rácáfoltak a csalfa vágyakra a tények.
„A magyar gazdaság idén és jövőre már visszaáll arra a tartós növekedési pályára, ahol a Covidot megelőzően volt” –
nyilatkozta október 25-én Varga Mihály. Öt nappal később azonban kiderült, hogy a pénzügyminiszter várakozásaival
szemben a harmadik negyedévben 0,8 százalékkal zsugorodott a gazdaság 2023 azonos időszakához viszonyítva,
a hazai össztermék pedig két egymást követő negyedévben is elmaradt az előző negyedévitől,
azaz közgazdasági értelemben technikai recesszió ütött be.
https://hvg.hu/360/20241110_hvg-gdp-recesszio-novekedes-forint
Európai minimálbér: mennyivel emelkedik a minimum fizetés Magyarországon, ha bevezetik a kötelező uniós minimálbért?
Az európai minimálbér bevezetésével kapcsolatos félreértések miatt korábbi cikkünkben összeszedtük, hogy hogyan is érinti
ez a magyarországi fizetéseket. Most pedig megnéztük, mennyi lesz itthon a minimálbér összege, ha mi is átállunk az eu-s irányelv
szerinti európai minimálbérre, és ez hogyan viszonyul a jelenlegi minimálbér szintjéhez.Az Európai Unió nemrégiben egy új
irányelvet fogadott el a minimálbérek meghatározására, amely azt célozza, hogy minden tagország a gazdasági fejlettségéhez
mérten igazodó minimálbért állapítson meg. Ahogy azt hangsúlyoztuk a félreértésekkel szemben a javasolt irányelv nem határoz
meg egy közös, minden tagországra vonatkozó minimálbért, hanem alapelveket fektet le annak biztosítására, hogy minden
tagállamban tisztességes megélhetést nyújtson a legkisebb fizetés.
https://www.penzcentrum.hu/karrier/20241108/europai-minimalber-mennyivel-emelkedik-a-minimum-fizetes-magyarorszagon-
ha-bevezetik-a-kotelezo-unios-minimalbert-1158941
Hogyan (ne) tüsszents és fújd ki az orrod kulturáltan a világ különböző részein?
Bizony, a náthának is megvannak a saját illemszabályai, amelyek kultúránként eltérőek. Nem mindegy, melyik országban
mit engedhetsz meg magadnak, már ami a tüsszentést és az orrfújást illeti.
https://24.hu/elet-stilus/2024/11/05/hogyan-ne-tusszents-es-fujd-ki-az-orrod-kulturaltan-a-vilag-kulonbozo-reszein/
Húzós ősz vár a magyar kertesház-tulajokra: keményen fizethet, akinek ilyen fa áll az udvarán
Magyarországon még mindig sokan félelemből döntenek úgy, hogy kivágatják a kertjükben álló fákat, pedig a megfelelő megelőzéssel
erre gyakran nem is lenne szükség. Ráadásul az önkormányzatok gyakran szabályozzák a fa kivágását még akkor is, ha a
saját kertünkben áll. És még ha sikerül is engedélyt szerezni, sokszor fizetni kell érte, nem beszélve arról, hogy a kivágás
elvégzéséhez szakemberre van szükség, ami további költségekkel jár. Kisebb fákat már 5-20 ezer forintért is kivághatnak.
A közepes fák kivágása ritkán kerül 50-80 ezer forintnál kevesebbe, míg a nagyobb, óriási fák kivágása akár
több százezer forintos tétel is lehet egy család számára.Az idei évi viharszezon is igen brutálisra sikeredett: a tavalyi
évet követően az elmúlt évtizedben idén másodszor lépte át a tízmilliárd forintot a viharszezon biztosítói kárrendezése.
A hagyományosan a május 1. és augusztus vége között számontartott viharszezonban idén a legtöbb bejelentés június első
napjaiban futott be, valamint a július 17-i viharokhoz volt köthető. De a legfrissebb adatokból kiderült az is, hogy az egyre
kiszámíthatatlanabb időjárás bizony más időpontokban is durván le tud csapni a lakosságra.
https://www.penzcentrum.hu/otthon/20241109/huzos-osz-var-a-magyar-kerteshaz-tulajokra-kemenyen-fizethet-akinek-ilyen-fa-all-az-udvaran-1158987
...