Legfeljebb 290 ezer forintot keres az igazságügyi dolgozók hatvan százaléka
Teljes mértékben jogosak az igazságügyi dolgozók béremelési igényei, amiket rendezni kell, ehhez pedig reméljük a jogalkotó megértő közreműködését – mondta Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Bírósági Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) pénteki küldöttgyűlésén. Az OBH elnöke nemrég azt nyilatkozta, hiperakut az igazságszolgáltatás helyzete, az igazságügyi alkalmazotti elvándorlás pedig egy új szintre jutott el, ami „komoly feszültséget jelent.” Ekkor azt is elmondta, szerinte a kormány nem vezette meg őt azzal, hogy a bírók és bírósági dolgozók már harmadik éve nem kaptak fizetésemelést, mindössze figyelemmel voltak a költségvetés helyzetére.
Forrás: Telex
Közel egymillió forintot keresnek a Kásler-féle Magyarságkutató Intézet dolgozói
Ez már közelít az Orbán Viktor által megígért, 2-3 év múlva esedékes átlagbérhez.Átlagban bruttó
905 ezer forintot keresnek havonta a Magyarságkutató Intézet (MKI) dolgozói – írja az Mfor.
https://nepszava.hu/3253571_
Románia már az átlagnyugdíjakban is lehagyta Magyarországot
Szeptemberben a nettó román átlagnyugdíj beelőzte a magyart. Míg az átlagnyugdíj bruttója
Romániában 40 százalékkal nőtt egy év alatt, Magyarországon csak 9 százalékos emelés valósult meg.
https://nepszava.hu/3253552_
Feketén-fehéren leírta a pénzügyminisztérium, hogy a 2023-as költségvetésben szinte mindent félrekalkulált
A kormány megint másra hárítja a felelősséget – derül ki a tavalyi költségvetés végrehajtásáról készült törvényjavaslatból,
amely a recessziót és az inflációs rekordot „az elhibázott brüsszeli szankciókkal” és az uniós támogatások visszatartásával
magyarázza.Kínos. Nagyjából így minősíthető a pénzügyi kormányzat törvényjavaslata, amely a 2023-as költségvetés végrehajtását
összegzi. Azét a törvényét, amely 4,1 százalékos gazdasági növekedést, a háztartások fogyasztásának és a beruházásoknak ehhez
fogható bővülését prognosztizálta, viszont az inflációt csupán 5,2 százalékra tippelte. Utóbbi a valóságban megközelítette
a 18 százalékot, a gazdaság pedig a lendületes növekedés helyett zsugorodott.
https://hvg.hu/360/20241011_
Megszólalt Varga Mihály a kínai hitelekkel kapcsolatban
Már meghallgatható a Portfolio Checklist október 9-i műsora. Az adás első részében Varga Mihály pénzügyminiszter
parlamenti meghallgatásáról volt szó. A témáról a Portfolio-t a helyszínről tudósító Csiki Gergelyt kérdeztük. Az adás
második részében a magyar EU-s elnökség újabb állomásáról beszéltünk, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis Strasbourgban
állt az Európai Parlament képviselői elé. Érdekes hangulatú vita kerekedett az eseményből, amelyről Szabó Dánielt,
a Portfolio EU-s ügyekkel foglakozó elemzőjét kérdeztük.
https://www.portfolio.hu/
Egyre több a koronavírusos beteg Magyarországon, az oltásokról viszont még mindig nincs hír
Az előző héten akut légúti fertőzés tüneteivel 228 ezer, influenzaszerű megbetegedéssel pedig 18 600 beteg fordult orvoshoz,
előbbi hátterében jellemzően a koronavírus áll. Molnár Zsuzsanna, Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK)
járványügyi és védőoltási osztályának vezetője az Inforádiónak azt mondta, ez a szám jóval magasabb, mint amit tavaly ilyenkor mértek.
https://telex.hu/belfold/2024/
Diákhitelük kifizetésével hozná haza a külföldön tanuló magyar fiatalokat az Orbán-kormány
Innovatívnak tűnik az ötlet, nemsokára társadalmi egyeztetésre bocsátják. A vonatkozó jogszabálytervezetet – derül ki a Portfolio cikkéből –
még ma társadalmi egyeztetésre bocsátják. A tervezett szabályozás elviekben lehetőséget biztosítana arra, hogy az EGT államaiban
valamint az Egyesült Királyságban felsőoktatási képzésben résztvevők tanulmányaik alatt felvett hitelét itthon kedvezményes
magyar diákhitellé alakítsák át. A külföldön tanuló fiatalok önkéntes módon, saját döntésük alapján 2025. január 1-jétől élhetnének ezzel a lehetőséggel.
https://nepszava.hu/3253639_