Az illetékes államtitkár is elismerte, hogy lemaradásban vagyunk az egészségügyi mutatókban
Takács Péter egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy újfajta szűrési rendszert vezetnek be a munkavállalók részére, amelynek középpontjában a szív- és érrendszeri betegségek lesznek. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy valamennyi népegészségügyi mutatóban lemaradásban vagyunk a nyugat-európai országokhoz képest – mondta Takács Péter egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Forrás: HVG
Erről jobb nem lemaradni: csodálatos égi jelenség várható péntektől az égbolton
Péntektől esténként várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető lesz a nyugati égbolton feltűnő C/2023 A3
(Tsuchinshan-ATLAS) üstökös. A Svábhegyi Csillagvizsgáló ebből az alkalomból több programmal is várja az
érdeklődőket - közölték a szervezők hétfőn. Az üstökös sikeresen túlélte a szeptember 27-i napközelségét, és
a legfrissebb megfigyelések szerint jelentős aktivitást mutat. Péntek estétől már észlelhető lesz a nyugati égbolton,
bár ekkor a Nap közelsége miatt még nehezebb lesz megfigyelni. Binokulár segítségével azonban könnyebben
láthatóvá válik majd a fényes üstökösmag, valamint az abból kiinduló porcsóva - tájékoztattak.
A jelenség megfigyeléséhez az első napokban különösen fontos, hogy teljesen sík és szabad legyen a láthatár.
https://www.penzcentrum.hu/
Profession.hu: nettó 300 ezer forint az átlagmagyar havi bérigénye
A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években jelentős változások mentek végbe.
A Profession.hu adatbázisa alapján készült elemzés rámutat, hogy a szak-, betanított- és segédmunkások iránti igény
2019-től kezdődően határozottan megnőtt, míg idén szeptemberre a területen munkát keresők lehetőségei valamelyest beszűkültek.
Ezzel egyidőben az átlagos havi nettó bérigény a fizikai munkát keresők körében 8,47 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során –
hívja fel a figyelmet a Profession.hu.
https://24.hu/fn/gazdasag/
A folyamatos veszteségek miatt elbocsátásokba kezdenek Tiborczék, nem lehet már szállást foglalni a turai kastélyba
Már csak néhány hétig üzemel hotelként. Folyamatosan veszteséget termel Tiborcz Istvánnak a turai kastélyszálló, ezért átalakítják az üzleti modellt
– írja a 24.hu. A lap szerint a kastély már csak néhány hétig működik hotelként, a BDPST Zrt. pedig el is kezdte elbocsátani az alkalmazottak egy részét.
https://hvg.hu/kkv/20241009_
Fotókon az éjjeli és nappali csodák Salgó várától a Mátráig
A Nógrád vármegyei Bátonyterenyén élő Pozsik Gábor fotói több alkalommal bejárták a világhálót, felvételei a Sokszínű vidéken is
többször megjelentek.A 23. életévében járó fiatalember a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli szakán szerzett diplomát,
jelenleg tárlatvezetőként a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban dolgozik. Munkája mellett a fotózás a mindene.
Lehet eső vagy hó, fagy vagy kánikula, reggel vagy éjszaka, számára nincs akadály.
https://sokszinuvidek.24.hu/
Kopint-Tárki: A kormány képtelen lesz csökkenteni az államadósságot
A GDP idén csak 1,5 százalékkal nőhet, a költségvetés hiánya pedig nagyobb lesz még a megemelt hiánycélnál is.
Ennek eredményeképp a GDP-arányos államadósság is magasabb lesz, mint tavaly év végén: 74 százalék.
Már csak 1,5 százalékos GDP-bővülést jelez előre az idei évre a Kopint-Tárki friss konjunktúrajelentésében.
Az előző, júliusi kiadásban még 2,5 százalékos növekedést várt az intézet. Az előrejelzés egybevág a jegybank
friss Inflációs jelentésében közölt prognózissal: az MNB az 1-1,8 százalékos sávba várja a magyar gazdaság növekedését.
https://hvg.hu/gazdasag/
Itt van Kína válaszlépése: megvámolják az európai konyakot
A döntést néhány nappal azután hozta meg Peking, hogy az EU elfogadta a kínai elektromos autókra kivetett büntetővámot.
Importvámot vet ki Kína az európai konyakra – írja a BBC. Franciaország szerint a lépés valójában megtorlás azért, mert az
Európai Unió elfogadta a kínai elektromos járművekre kivetett büntetővámra. Kína azonban úgy jellemezte, csak a kínai gyártók
védelmében hozta meg „dömpingellenes” döntésről van szó: a kínai kereskedelmi minisztérium indoklása szerint az európai
konyak-behozatal „jelentős károkat” okoz a helyi gyártóknak, ezért az importőröknek „biztonsági letétet” kell fizetniük.
https://hvg.hu/gazdasag/
Gergely Márton: Amikor lassan rájössz, szégyen itt magyarnak lenni
Annyiszor jött be Orbán Viktornak, hogy díszletnek használja az Európai Parlamentet saját utcai harcához, hogy mostani
szorult helyzetében is Strasbourgba vitte a küzdelmet. És a többi magyar politikussal szégyent hozott mindannyiunkra.
https://hvg.hu/360/20241009_